A koreai film után maradtam Ázsiában és újranéztem A vándorló palota című mesét, ami az egyik nagy kedvencem. A Ghibli stúdió meséi számomra nagyon közel állnak, így bármennyiszer újratudom őket nézni, anélkül, hogy megunnám őket.

A vándorló palota Sophie kalandjait követi végig, miután szembe került a Pusztaboszorkánnyal és menedékre lelt Howl kastélyában. Az átokülte Sophie igyekszik megtörni az átkot, miközben megszereti a kastélyban élő embereket – beleértve a nem éppen jó Howlt is.

Valamiért a japán mesékben mindig van valami különleges és a Ghibli féle mesékben mindig van valami tanulság is – vagyis legalább igyekeznek valami tanulságot is elénk tárni. Maga a rajzolás is valami fantasztikus. Nem is tudok nem elfogultan mesélni a filmről, hiszen annyiszor láttam már és minden alkalommal ugyanannyira imádtam.

Visszaolvasva a márciusi helyzetjelentést nem sok minden változott. Ugyanolyan káosz van és mindannyian ki vagyunk merülve.

Még mindig én kapom meg a zárós műszakok 99%-át; még mindig az én műszakjaim a legrohamosabbak – pláne, amikor bent ragadok a bárban, mert a 17 éves kollégám még nem nagyon szolgálhat ki -; még mindig én dolgozom a legtöbb eseményen és még folytathatnám…. A kedvencem az volt, hogy a húsvét hétfői munkaszüneti napon főnök úgy gondolta megleszünk 1 szakáccsal és ketten kint elöl – de ezt képzeljétek el úgy, hogy a munkatársamnak könyörögni kell, hogy szedje már le az asztalt, miközben én 30 fele szakadok és persze ahogy 3 órát üt az óra, ő már mondja hogy ő megy. Miközben még minden úszik. Szóval nekem lett egy óra túlórám, mert persze nem fogom otthagyni azt a kollégát, aki átveszi tőlem az aznapi esti műszakot egy halom pohárral meg egy kaotikus étteremmel, szóval az éttermet átfordítottam neki és leléptem.

Ezelőtt meg egyedül lettem hagyva egy péntek este két kiskorúval és persze a bárt nem tudtam elhagyni, megrohamoztak az alkoholisták és az étteremből is jöttek a rendelések és a gyerekeknek is voltak kérdéseik meg kértek segítséget, de mivel folyamatosan jött valaki, egyszerűen nem tudtam nekik segíteni… De rám sértődik meg a másik kolléga, hogy miért nem mondtam neki, hogy jöjjön vissza, miközben ő árulta el magát, hogy lelépett és vitte magával a másik nagykorút is, ezzel szarban hagyva engem péntek este. Napokig érezte, hogy baromi mérges vagyok rá, így nagyon óvatosan kért bármit is, amire persze gyilkos tekintetett kapott.

Úgyhogy lezárva az ehavi helyzetjelentést: egyre aktívabban keresek albérletet és új munkát, mert egyszerűen ez már elviselhetetlen. A semmiféle támogatás, semmiféle összetartás, az hogy nincs csapat és mindenki kb telibeszar mindent is (és muszáj így leírnom, mert nem lehet ezt szebben kifejezni); egyszerűen elviselhetetlen már….

Még egy nagyon gyorsan elolvasott könyvet hoztam nektek – és amint sikerül megszereznem a második kötetét, remélhetőleg hamar tudom azt is hozni.

Rachel Gillig

Rachel Gillig a kaliforniai tengerparton született és nőtt fel. Írónő, irodalomelméletből és kritikából szerzett BA diplomát az UC Davis-en. Ha nincs takaróban, és a következő regényét álmodja meg, Rachel a kertjében van, vagy férjével, fiával és uszkárjukkal, Wallyval sétál.

One Dark Window

Elspethnek szüksége van egy szörnyre. Lehet, hogy ő a szörnyeteg.

Elspeth Spindle-nek többre van szüksége, mint a szerencsére, hogy biztonságban maradhasson Blunder hátborzongató, ködbe zárt birodalmában – szüksége van egy szörnyetegre. Rémálomnak hívja, egy ősi, higanyszerű szellem, amely csapdába esett a fejében. Megvédi őt. Megőrzi a titkait.

De semmi sem jár ingyen, különösen a varázslat.

Amikor Elspeth az erdei úton találkozik egy titokzatos országúti emberrel, élete drasztikus fordulatot vesz. Az árnyak és a megtévesztés világába lökve csatlakozik egy veszélyes küldetéshez, hogy meggyógyítsa Blundert az őt megfertőző sötét mágiától. És az autópályás? Véletlenül a király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek kapitánya… és árulásban bűnös.

Együtt össze kell gyűjteniük tizenkét Gondviselés Kártyát – a gyógyulás kulcsait. De ahogy a tét nő, és tagadhatatlan vonzerejük fokozódik, Elspeth kénytelen szembenézni eddigi legsötétebb titkával: a Rémálom lassan átveszi a fejét. És lehet, hogy nem tudja megállítani.

Mit gondolok?

Egy kicsit szkeptikus voltam az elején, hiszen számomra kicsit lassan indult be. Viszont jól tettem, hogy nem adtam fel és végül nagyon olvastatta magát. Kiváncsi voltam, mi lesz. Kiváncsi voltam, ki a Rémálom, hogyan fog segíteni Elspethnek és az őröknek. Persze miközben kicsit kutakodtam olvasás közben és láttam, hogy van második könyv is, a függővég már nem volt olyan meglepő és esküszöm kiváncsi vagyok rá.

Határozottan megosztó a történet az olvasóknak – van, aki imádta; van, aki nem. Az biztos, hogy rá kell hangolódni és csakis erre fókuszálni – nekem legalábbis ez bevált és imádtam.