Számomra az iskolás emlékeim elég megosztóak…

Óvodától kezdve egészen 8. osztályig az egész iskolai élményem arról szólt, hogy összehasonlítgattak nővéremmel és ez nem tett jót az önbecsülésemnek, sőt ilyet nem csak a suliban kaptam, hanem otthon is. Emiatt teljesen visszahúzódtam, nem mertem jelentkezni, nem szerettem felelni stb. Általánosban végig az ment, hogy nővérem után beírattam néptáncra, majd belettem íratva zenesuliba is – szerettem is, nem azzal volt a gond, viszont ez után a tanáraim elvárták, hogy a nővérem útját kövessem. Mikor eljött a 8. és a gimibe való jelentkezések, mindenkinek egyértelmű volt, hogy én is az Adyba megyek és ugyanazt a szakot fogom választani, mint tesóm. Természetesen nekem ez egyáltalán nem tetszett és nem is érdekelt a dráma szak, plusz nem akartam még 4-5 évet azzal tölteni, hogy a gimiben is hasonlítgassanak. Mivel szerettem az angolt, így angol előkészítőre jelentkeztem egy másik suliba, így mindenképp megkíméltem magam attól, hogy bizonyítanom kelljen magam.

A gimi számomra pedig mindenképp teljesen más élmény volt. Mindenképp az, hogy ott önmagam lehettem. Kezdtem végre megnyílni. Ugyan még mindig utáltam kint állni felelni és a jegyeim sem voltak a legjobbak, viszont csak magamnak kellett bizonyítanom. Mivel nyelvi előkészítős voltam, számomra a gimi 5 évig tartott és ott mindenképp bebizonyosodott az osztályközösség, ami sokkal jobb volt, mint általánosban. Ugyan mi voltunk a leghangosabbak és a legközelebbi osztály a tanári szobához, de mindenképp jó volt.

Az egyetemi rész elég hamar véget ért, 2015-ben meg is szűnt a jogviszonyom. Viszont ezalatt az idő alatt felgyűlt sok-sok emailem a tanárokkal, hogy kivívjam a vizsgákat, mert néha randomban választottak ki tanulókat, akiket nem engedtek tovább vagy buktattak meg hibátlan doga után. Plusz elég sokat jártunk az irodákba is kérvényekkel – az egyik ilyen emlék, mikor Pünkösdre meg volt hírdetve egy vizsga, én vidékiként beszambáztam órákkal előbb (ugye ünnepnap, limitált buszok) és vártunk barátnőimmel, de nem jött a tanár vizsgáztatni, később pedig megbüntettek minket 4000 forintra, hogy nem jelentünk meg. Úgyhogy mentünk az irodába jelenteni, írtunk levelet a dékánnak, hogy mi ott voltunk, sőt a kamera ránk is látott az épület előtt, így az a 4000 forint el lett törölve, viszont később meg fizetnünk kellett 3. vizsgára, ami miatt megint mehettünk, hogy ez így nem fair.

Ez lenne az én iskolás emlékem. A legjobb tanulság benne, hogy az általános suli óta mindenképp sokat fejlődtem és sikerült megnyílnom és kiállnom magamért. 🙂