Sokat gondolkoztam, hogyan is kezdhetném el ezt a bejegyzést… Viszont őszinte leszek: a legutóbbi ilyen bejegyzésemben nem voltam teljesen őszinte. Július utolsó napjait eléggé hullámvasútként éltem meg. Elvesztettem egy családtagomat és nem tudtam ott lenni, hogy támogassam a családom többi tagját – folyamatosan aggódtam, idegesítően írkáltam mindennap és próbáltam úgy tenni, mintha én teljesen jól lennék. A temetésre hazatudtam menni, de addig folyamatosan kattogott az agyam.

A kattogás miatt ugyebár sokat voltam stresszes, amire rátett az, hogy a többiek is melóban megtalálták azt a pontot, hogy még jobban feszüljön az a húr és aztán sajnáltatták magukat, mikor szépen lassan elkezdett szakadni az a túlfeszített húr, de ezt azonnal le is állítottam.

Erre rájött, hogy melóban is volt egy hatalmas dráma, ahol az egyik szakácsunk azonnali hatállyal lett kirugva, nem csak azért mert visszaesett a drog és alkoholfogyasztásba, hanem olyan üzenetekkel bombázta az egyik tini munkatársunkat, ami belefér a bántalmazás kategóriába és a HR csak most realizálta a helyzet komolyságát (hiába volt már egyszer jelentve), miután én jeleztem az új főnöknek és ő azonnal kezébe vette a dolgokat. Pláne, hogy a srác azóta egy másik munkatársunknak is olyanokat írt, ami használható volt ellene.

Miután meg visszajöttem, másnap már dolgoztam és egyik munkatársam kicsapta a biztosítékot. Állandóan eltűnt, azt sem tudtam hol van; aztán este 9-kor bejelentette, hogy a bár kész és ő hazamegy… a bár nem volt kész. Másnap lement ugyanaz, hogy eltünedezett. Akkor az éttermet csinálta, de ugyanúgy eltünedezett. Kivitt egy asztalhoz ételt és odajön hozzám, hogy amugy a másik 2 asztalt le kellene szedni és ezzel visszament a konyhába… felvetődött bennem a kérdés, hogy ha a konyhába megy amugy is és ott volt az étterembe, a visszafele úton miért nem tudta felvenni az üres tányérokat. Supervisorként akkor is összeszedtnek kellene lennie, amikor egy másik management is műszakon van, mert mi adunk róla jelentést és az elmúlt 4-5 hónapban több volt az ilyen műszakja..

Nem gondoltam volna, hogy július utolsó napjai és az augusztus ennyire nehéz lesz. Pláne, hogy munkában amugy nincs sok forgalom, így az agyamnak van ideje gondolkodni, ami jelen esetben nem volt jó. Mindent megtettem, hogy lefoglaljam ilyenkor magam, de mindennek meg van a limitje és mikor már mindent is megcsináltam, akkor újra ott voltam, hogy kattogtam. Az év további részében köszöntem szépen, de nincs szükségem még több traumára – bár tudom, ez nem így működik.

Egy újabb Leiner Laura könyvet hoztam nektek – ezt is, mint a 40 nyári napot, még a születésnapomra kaptam.

A történet a huszas évei elején járó Iza főszerepében íródott, aki egy könyvkiadónál dolgozik két legjobb barátjáva, Dáviddal és Hajnival. Aztán Iza kap egy lehetőséget, amiben megmutathatja mire képes, mégpedig ő szerkesztheti Király Csanád memoárját.

Örültem, hogy Laura írt egy olyan könyvet, ami kilép a tinizónából és picit megmutatja, hogy a felnőttkor elején nem minden fenékig tejfel, mint azt ahogy tiniként gondoljuk. Izának harcolnia kell a határidővel és hogy Csanád (vagy Csé) időben leadja a fejezeteit; hogy végre összeszerelje a bútorait amit a költözés óta nem tett meg, mert ‘elvi okokból’ nem hív szerelőt; plusz ott vannak a Dávid iránt kialakuló érzelmei is. Persze mint a legtöbb könyvben, itt is jól alakulnak a dolgok a végére, viszont érdekes volt látni, hogy a főszereplő hogyan rúgja keresztül magát az őt támadó nehézségekkel.

Nos, eljött egy olyan véleményezős bejegyzés, ami éppenséggel a Bloggerközösségből jött. Drága Amy végre befejezte a nagyon régóta írt könyvét és ugyan sokszor az álmatlanság uralkodott el, de sikerült nekem is elolvasnom.

Fülszöveg:

Areh Throen, Minden Vámpír Atyja évtizedek óta azon dolgozik, hogy fajának több száz tagját kimenekítse a Fogdából – egy olyan helyről, ahonnan még vámpír nem szökött meg, és csak annyit tudnak róla, hogy Európában van. A faj teremtőjének ezen kívül még számtalan problémája is akad. Egy oroszországi rajtaütést követően kiderült, hogy az ellenség, a mindenre is elszánt Vámpírölők másfajta módszerhez folyamodtak ahhoz, hogy vámpírokat ejtsenek foglyul. A miértek nem világosak senki számára, főleg nem az Első Család számára.
Carolina Byström szülei hirtelen halála után nehezen nyílik meg újra bárkinek is, és emiatt a fiatal vámpírlány élete nem olyan egyszerű. Egy költözés megoldaná a problémáját, de a megoldás gyökeresen megváltoztatja az életét, és el kell azon is gondolkodnia, a jóképű jóakarója képes-e lebontani a falakat körülötte, vagy ő is kudarcot vall?

Mikor egyre többször láttam, hogy Amy promótálja az írását, mindenképp felkeltette az érdeklődésemet, hiszen annó nagyon szerettem a hasonló tematikán alapuló könyveket és ki sem lehetett csapni ezeket a kezemből. Így természetesen éltem a lehetőséggel, mikor felajánlotta, hogy az egyik korai olvasója legyek – és nem bántam meg.

A történet több szálon fut és több évszázadban is vagyunk. Viszont ez nem okozott gondot, mert nagyon jól fel volt építve és szépen átlettek ívelve így is a fejezetek. Talán az egyik kedvenc részem, amikor kicsit többet megtudunk arról, hogy Areh hogyan lett vámpír és hogyan próbált helytállni az elvárásokkal szemben, amit az istenek róttak rá.

Mindenképp ajánlom elolvasásra, úgyhogy nyomás Amy Patreon oldalára és olvasásra fel! Amy, neked pedig köszönöm, hogy elolvashattam az első vámpíros könyvedet és kiváncsian várom a következőt 🙂