Az idei könyvkihívást egy elég nehéz témával kezdtem, amivel a karantén alatt már foglalkoztam – mégpedig egy földrajzpolitikai könyvvel. Alapból ez a téma sok kérdést vetett fel annó, hogy akkor most földrajzot tanulok/olvasok. Majdnem… több a politika, a földrajz az csak ráadás.

A Földrajz rabjai még 2015-ben jött ki, viszont én csak 2019 környékén találtam rá – egy online kurzus után. Akkor is nehéz téma volt, most meg pláne ez. 10 részre van osztva a könyv, így betekintést nyerünk a Oroszország, Európa, Ázsia, Antarktika és az Amerikák földrajzi elhelyezkedésébe és a politikai viszonyaikhoz a környező országokhoz, illetve a távoli országokhoz is. Hiszen például Oroszországnak sok keze van szerte a világban – a legjobb példa erre a gázellátás Európában.

Az írótól van még több könyv is ebben a témában, így idén valószínűleg látni fogtok még tőle könyvet a blogon, hiszen szeretném jobban beleásni magam ebben a témában – pedig távol álljon tőlem a politika, viszont az alap tudás ebben a témában szerintem pont belefér.

Ez a sorozat hatalmas érdeklődésnek örvend már nagyon régóta és próbáltam addig húzni ameddig csak lehetett – aztán végül csak rá nyomtam.

A sorozatban adóssággal teli emberek döntését követjük végig, ami által beneveztek egy játékra, amellyel annyi pénzt nyerhetnek, ami kimenti őket az adósságaikból és még sokáig jól megélhetnek (talán) belőle. Ám egy dolgot az első játék folyamán értettek meg: a pénz csak akkor gyarapodik, ha a játékosok fogynak. Egy rossz mozdulat, egy rosszul teljesített játék, a játékosok pénzéhsége – mind-mind az emberek életét követelik. A sorozat ezáltal elég érdekes, hogy mire is képes az ember, hogy mentse a saját bőrét.

Megkérdeztem pár bloggertársamat is, akik szintén látták a sorozatot, hogy ők mit is gondolnak:

VIRÁG:
Squid Game. Hol is kezdjem? Véleményem szerint a sorozat mondanivalója sokkal több, mint szórakoztató tartalom. Sokkal mélyebben és okosabban mutatja be a pszichológiai útját annak, hogy hogyan változik meg az ember, ha bekerül egy játékba, ami életre halálra megy pénzért. Az, hogy minden ember ér egy millió ₩-t és ezt ki hogyan reagálja le! Szerintem zseniális és ijesztő is egyben a színészek munkája! Aztán a valódi játék sorozat… az sem jobb, vagyis nem számít, hogy élet-halálra megy valami, ha pénz forog a dologban és az életed romokban.

NINAA – FromNinaa.Hu:
A Squid Game első évada friss volt és tudott újat mutatni, nem éreztem feleslegesnek egy-egy karaktert. Tetszettek a játékot, megismerhettük a koreai kultúra egy részét is, valamint azt, hogy ott is igen sok szegény ember élhet és mindent megtennének azért, hogy jobb élete legyen. Az a baj, hogy a könnyebb utat választják, vagyis ezt éreztem. A másik évadban már több olyan szereplő volt, aki miatt uncsinak találtam a szezont, de ettől függetlenül találtam benn érdekes momentumokat. Főleg az első évad főszereplőjét, aki hősként próbál a játékban részt venni. Szerintem szuper sorozat, de az első évad a legjobb, a másikhoz sok reményt nem szabad fűzni, viszont meg KELL nézni.

ANNE – Wynessa, A Menedék:
A Squid Game-t először nehezen akartam elkezdeni, mert kicsit távol álltak tőlem az ázsiai sorozatok, de elég hamar megszerettem és egyik kedvencemmé vált. Volt benne rengeteg izgalom, koreai/ázsiai művekre jellemző bugyuta humor és intenzív érzelmekben sem szenvedett hiányt. Azt hogy miért kedveltem meg, talán a Nagy pénzrablás (Money Heist/La casa de papel) sorozathoz tudnám hasonlítani, ami ugyanannyira fel volt hypeolva, de ugyanannyira izgalmas volt minden téren.  A Squid Game annyiban is volt érdekes és sokkoló, hogy megmutatta, hogy mennyire nagy szerepe van az életünkben a pénznek és mennyire kétségbeesett dolgokat okozhat annak a hiánya. Hogy mennyi karakterben előhozta a pénzéhséget a sok pénz látványa, meg sok embernek annyira kellett a pénz, hogy inkább meghalt a játékban, minthogy kinti életébe visszatérjen. Meg ha jól emlékszem, ez az egész egy vetélkedő műsorként funkcionált a VIP gazdag valakiknek, szóval az is lejött, hogy azt üzeni, hogy a társadalom tetején lévők mennyire lenézik/lenézhetik a “legalja” embereket, jelen esetben emberszámba se vették a versenyzőket.

Az idei pszínházazás első része le is zajlott. Erre az alkalomra a Tarantula című darabot választottam, ami egy egyszereplős darab és Georgie Henley játszik benne. Maga a darab még a karantén alatt formálódott meg és akkor még online színházban volt előadva, így azóta ez az első alkalom, hogy előközönség előtt játszódik. Maga a darab rövid életű – csak január 8-25 között játszák és örültem, hogy volt lehetőségem élőben megnézni. Georgie Henley-t láttuk felnőni a Narnia Krónikái filmeken keresztül és persze után is, viszont egy ilyen kaliberű alakításban még nem láthattuk.

Toni, a karakter, egy fiatal lány, aki az érettségi előtt áll. Mint minden fiatalt, őt is megtalálta a szerelem, majd a kiszemelt el is hívta egy randevúra. Ám ez a bizonyos randevú pár percen belül rossz irányba fordult – a fiút meggyilkolták és Toni kórházba is került. Miközben gyógyul és gyászol, Tonit és családját folyamatosan zaklatja az elkövető – mely addig fajul, hogy költözniük kell, bár a költözés igazi okát a szülők nem ismerik; Mas, Toni bátyja, magára vállalja, hogy rossz társaságba keveredett és menniük kell.

Eltelt egy év a történtek óta. Mindenki megtalálta a helyét, Toni kevesebbszer kap pánikrohamot és kevesebbszer gyötrik rémálmok – bár az emlékképek még elèg élénken ott vannak a tudatàban. Toni újra randizik. Mèg van esély, hogy boldog legyen.

A darab nagyon sok érzelmen megy keresztül. És nagyon gyorsan. Ugyan a kérdezz-feleleket már nem vártam meg – a kicsi előadó teremben a végére már nagyon nem volt levegő -, viszont hihetetlen színészi játékot láthattunk és mindenképp lenyűgözött az egész.