A második könyv, amit levettem a polcról a párizsi Shakespeare & Co könyvesboltban, az ez a könyv volt. Őszinte leszek, leginkább a borítója fogott meg és ahogy olvastam a történetet, nem igazán kötött le – ennek lehet sok köze volt annak, hogy össze-vissza dolgoztam és az agyam nagyon lefáradt, de lehet hogy nem. A későbbiekben lehet újra olvasom és más lesz a véleményem.

Ugyan nem bántam meg, hogy a kezeim közé került ez a könyv, de mindenképp legalább kétszer kell elolvasni, hogy egyáltalán valami érthetőt ki tudjon szűrni belőle az ember. Elméletileg egy színházi kivonat, de hogy semmi színházias nincs benne, az tuti biztos. Viszont biztosan nem volt véletlen, hogy márciusban a kezem ügyébe került, így adok neki még egy esélyt.

Hol is kezdjem…

Nagyjából sikerült kipihengetnem magamat, bár sokszor a vendégek agyzsibbasztó megszólalásait elég nehéz volt. Ebben a hónapban is rengeteget rohangáltam, aminek meg is lett az eredménye és egyik nap úgy mentem be dolgozni, hogy a bal lábam úgy nézett ki, mint egy kisebb görögdinnye – színre is és persze be is volt dagadva. A munkatársaim aznap ki is akadtak, hogy mi a francért mentem be dolgozni, de mondom egyrészt nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy beteget jelentsek, plusz még ha sántítok is, rá tudtam állni, ami lehet csak az én makacsságomnak köszönhető. Azután persze pihentetve volt és jegelve, viszont még ha le is ment a dagadás, attól függetlenül még fájdogál – úgyhogy hamarosan célszerű lenne meglátogatni vele egy dokit, aki majd megmondja, hogy túlsúlyos vagyok és azért fáj, nem pedig azért mert vendéglátásban dolgozom és állandóan talpon vagyok….

Ezen kívűl az otthoniak megosztottak velem pár infót, amitől be stresszeltem és aznap végig remegtem és jópofizhattam, mert ugye mennem kellett dolgozni, miközben igyekeztem nem elbőgni magam, hogy nem tudok semmit sem csinálni. Azóta persze lenyugodtam, de emelem kalapom a HR-es előtt, aki többször is rám nézett, hogy jól vagyok-e, pláne, hogy aznap miután megkaptam a hírt, kihisztiztem magam neki az irodában. Bár szerintem látja rajtam, hogy még nem őszinte az „igen, jól vagyok” válaszom, de mivel nem mondhat mások előtt semmit, mert nem tudja, hogy kinek említettem még, így nem igazán tud mit kezdeni a szituval.

Viszont lassan itt az ideje a kikapcsolódásnak, hiszen július 1-tól szabadságon vagyok másfél hétre, így megyek színházba, moziba, haza (bár ahogy nézem női problémák lesznek, így a medencét nem igazán fogom tudni élvezni), de legalább nyugiban elleszek és majd olvasgatok, mert rám is fér a kikapcsolódás. 🙂

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jól haladok majd a könyvkihívásaimmal, bár őszinte leszek, ebbe beletartozik 2 könyvsorozat is, amiket a 20 perces szüneteimben olvasgattam. Lássuk hát akkor a júniusi könyvet.

Ezt a Leiner Laura könyvet születésnapomra kértem, mert egyrészt kiváncsi voltam rá, másrészt pedig PDF-ben még nem található meg. Úgyhogy ahogy tudtam bele is vetettem magam.

A történetünk főszereplője a 19 éves Zoé, aki az érettségi után még bevállal egy diákmunkát. Bár eleinte a Balatonra szeretett volna menni, ám helyette a gödöllői állatparkban kapott állást, mint perecárusító. Ahogy lassan beleszokik a park lendületébe, a reggeli HÉV-ezések során megakad a szeme egy fiún, akivel csak a reggeli vonatozás a közös pont, ám közben szoros barátságba kerül a szintén az állatparkban dolgozó Szakóval is. Ahogy haladunk a könyvvége felé, érezhető, hogy Zoé és Szakó kapcsolata több, mint barátság, még ha ők ezt még nem is vették észre.

Számomra ez a könyv egy elég könnyű olvasmánynak tudható be. Érdekes volt és jó volt olvasni a 2 fő karakter személyiségét. Viszont 1 valami ami nagyon szúrta a szemem: Szakó nagy rajongása a Loch Ness-i szörny és egy ideje évente kimegy látógatóba Skóciába a szülinapján pár napra. Ez nagyon jó. Ami nagyon nagyon zavart az az, hogy Laura nem figyelt oda és Inverness-t többször is hibásan jelenteti meg a könyvben – ha egyszer esik meg, akkor azt mondom egyszerű hiba. Mivel az a város az egyik kedvencem és többször is jártam ott, mikor a környéken dolgoztam, így számomra eléggé zavaró egy ilyen elírás. Ezen kívűl a könyv egy nagyon könnyű olvasmány és szerintem pont a Zoéval egyidős tiniknek a legjobb, amikor éppen leérettségiztek és próbálják megtalálni magukat a való életben.