A Diadílves fotózkodásaim után a Champs Elyées felé vettem az irányt, hiszen nincs párizsi kirándulás anélkül, hogy ott végigmenjek – mégha csak 2 teljes napot töltöttem is Párizsban. Ugyan sok boltból üres kézzel fordultam ki, mert valljuk be ez a bevásárló utca nem olcsó és megjárom párszor az Oxford Street-et Londonban, de még így is találtam dolgokat, mondjuk vécét nem, szóval imádkoztam minden bukkanónál, hogy ne csorogjon ki semmi…
A Champs-Élysées, teljes nevén Avenue des Champs-Élysées (kiejtése: Sa(n)zelizé) a francia főváros, Párizs legismertebb és legelőkelőbb sugárútja. Nevének jelentése: elíziumi mezők, vagyis neve a Élüszionból, a görög mitológiából származik.
A Champs-Élysées a város tengelye. 70 méter széles, hossza a Concorde tértől a Diadalívig 1910 méter. Az útpálya 2×4 sávos; két oldalát sétányok szegélyezik, amelyeket fasorok osztanak két részre.
Mozijaival, éttermeivel és kávézóival, valamint a luxuscikkeket kínáló üzleteivel a Champs-Élysées a világ egyik legismertebb utcája; és mivel egy 100 m²-es ingatlan egyéves bérleti díja több mint másfél millió amerikai dollár, a New York-i Fifth Avenue után a világ második legdrágábbja is.
A kép beillesztéshez hozzátenném, hogy ugyan a Diadalív van a fő központban, rendesen a főutcáról nem csináltam képet, mert a „szegényes” kinézetem miatt is már rengetek lenéző tekintetet kaptam… viszont épp piros lámpa volt a második kereszteződésnél, úgyhogy nem hagyhattam ki ezt a képet és mégis a bevásárló utcán készült. 🙂

A Sacre Coeur után a következő úticélom a Diadalív volt, majd utána a Camps Elysees, amiről majd külön bejegyzésben írok. Elég nagy élmény volt látni ezt a hatalmas építményt az egyik legforgalmasabb párizsi körforgalom kellős közepén.
Az Arc de Triomphe (közismert magyar nevén a Diadalív) híres párizsi emlékmű, Franciaország fővárosának egyik legismertebb látnivalója, amely I. Napóleon császár és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti a Champs-Élysées végpontján, a Charles de Gaulle (korábban Étoile) téren.
1806. február 16-án I. Napóleon császár rendeletet adott ki, amelyben egy, a Grande Armée dicsőségét hirdető diadalív megépítéséről intézkedett. Ezt a grandiózus emlékművet Párizs egyik meghatározó jelképének és a császár ókori Róma iránti rajongása kifejezésének szánták. Az Arc de Triomphe-on számos felirat látható, amelyek részint a napóleoni csaták mintegy 158 helyszínének – köztük Győrnek is – részint a korszak összesen 660 tábornokának állítanak emléket a császár végakaratának megfelelően. Az utolsó feliratok 1895-ben kerültek az épületre, többek között, mivel a tizenhatos csoportokban felvésett nevek kiválogatása számos sérelmet váltott ki bizonyos „elfeledett” katonatisztek családjai körében.
Az Arc de Triomphe korának legnagyobb diadalíve volt. 50 méter magas, 47 méter széles, nagy ívei pedig 29 méter magasak. A hatalmas monstrum mintegy 100 ezer tonnát nyom, alapjai pedig 8 méter mélyen fekszenek a föld alatt. Az alapanyagául szolgáló követ Île-de-France régióban, Château-Landon közelében bányászták. Az Arc de Triomphe szobrokkal való díszítésére a felavató Thiers adott utasítást még belügyminiszterként, 1833-ban, és három év alatt mind el is készült. Az alkotók között ifjú tehetségek és már befutott, nagy művészek egyaránt szerepeltek.
A Diadalív teteje a Champs-Élysées felőli pillérekben levő csigalépcsőkön keresztül látogatható, és csodálatos panorámát kínál a nevéhez hűen csillag alakú Étoile térre és boulevard-jaira, így a Champs-Élysées-re, illetve a Défense negyedre, ahol ultramodern párja, a Grande Arche látható. Az eligazodásban két emelvény segít, ahol az ívről látható látványosságokat tüntetik fel. A tető és az ív teteje közti térben hatalmas galériát hoztak létre, ahol egy 1937 óta látható, Franciaország és a Diadalív történetével kapcsolatos fénykép- és metszetgyűjtemény tekinthető meg, illetve az emlékmű és az I. világháború halottai emlékének 1919. július 13-án tartott virrasztására állított katafalk gipszmakettje látható.

Ez egy igazán fárasztó út volt. A Moulin Rouge-tól indultam meg a következő állomások felé, ám tudni kell, hogy ezek az utcák még lejtősebbek, mint ami a Pantheonhoz vezetett és később elém tárult egy 270 fokból álló lépcsősor. Szóval a végére nem csak én, hanem mindenki más is haldoklott…
A Sacré Cœur-bazilika (franciául: Basilique du Sacré-Cœur), vagyis a Szent Szív-bazilika egy párizsi római katolikus templom. A román és bizánci hatásokat magán viselő bazilika a város legmagasabb pontján (129 méter), a Montmartre-on áll.
A fehér kőépület felépítését 1871-ben, a Poroszország elleni háború elvesztése után határozták el. A templom megálmodója két párizsi polgár, Hubert Rohault de Fleury és Alexandre Legentil volt, akik a háború alatt tettek fogadalmat a templom megépítésére. A templomot annak az 58 ezer francia katona emlékének szentelték, aki a poroszok elleni háborúban esett el. Az építkezés költsége negyvenmillió frank volt. A helyválasztást nem csak az indokolta, hogy a hegyen álló templom Párizs jelentős részéről látható, hanem a hegy legendája is. A Montmartre azt jelenti magyarul, hogy Mártírok-hegye. Az elnevezés arra utal, hogy a hagyomány szerint ezen a helyen halt meg hitéért Szent Dénes, Párizs első püspöke és több követője a 3. század végén.
Az építkezés 1875-ben kezdődött, de a templomot csak 44 év múlva, 1919. október 16-án szentelték fel. A tervező Paul Abadie volt.