Ez volt a második napom első állomása és amire a legjobban kiváncsi voltam. Mondjuk, azt hittem, hogy majd egy nagy színházat látok majd, aztán elém tárul egy blokk, amin látható a híres szélmalom. Ettől függetlenül nagy élmény volt látni.
A lokált 1889. október 6-án a párizsi Montmartre-on nyitották meg. A Moulin Rouge-t Joseph Oller alapította. Látványos táncos revüműsorokkal kápráztatta el a közönséget. Felháborodás övezte az extravagáns, erotikus, ugyanakkor cirkuszos előadásokat, ennek rossz híre becsalta a közönséget. A botrányos tánc, a kánkán és a táncosnők, valamint Touluse-Lautrec zseniális plakátjai gyorsan híressé, majd világhírűvé tették a mulatót. 1915-ben leégett; az újjáépített, új Moulin Rouge-t 1921-ben nyitották meg.
Visszafele a szállásomhoz láttam meg ezt az épületet, hogy majd rákeresek, hogy mi lehet ez. Azóta többször is úgy kerestem rá, hogy „az épület a III. Alexander hídnál”, mert mindig elfelejtettem amit olvastam róla – ez van, amikor túltengenek a gondolataim.
Az Invalidusok háza egy épületegyüttes Párizs VII. kerületében, amelyben jelenleg Franciaország hadtörténetéhez kapcsolódó emlékművek és múzeumok találhatóak. Az épület építésére XIV. Lajos francia király adott parancsot 1670-ben, s benne eredeti rendeltetésének megfelelően háborús veteránokat ellátó kórház és lakosztályok is működtek. Ma itt található a Musée de l’Armée, a francia fegyveres erők, a Musée des Plans-reliefs, a katonai makettezés és a Musée d’Histoire contemporaine, a kortárs történelem múzeuma is, illetve az Invalidusok dómja (Saint-Louis des Invalides), mely számos francia háborús hős földi maradványait őrzi.
Elhelyezkedése és jelentősége miatt számos történelmi esemény színhelyéül szolgált. Így 1789. július 14-én, a francia forradalom napján a felkelő tömegek megrohamozták az épületet, és lefoglalták az itt tárolt fegyvereket. 1840-ben nagyszabású szertartás keretében a kupola alá temették Napóleont. A legújabb kori események között megemlítendő XVI. Benedek pápa szentmiséje, amelyet 2008. szeptember 13-án az épületegyüttes előtti sétányon 260 000 ember előtt pontifikált. Több Szajna-parti látványossággal együtt az épületegyüttes 1991-ben a Világörökség része lett.
A Louvre-tól a következő megállóm az Eiffel torony volt. Eközött a két pont között volt az első buszos élményem, hiszen lehet, hogy madártávlatból közel vannak egymáshoz, gyalog más egy óra távolság és mivel egész nap meneteltem, egy csöppet pihentettem így a lábaimat is. Egy idő után elkapott egy kis eső is, de egyáltalán nem volt probléma, sőt a legjobb képeimet így sikerült lőnöm – nem csak magáról a toronyról, hanem selfie-ként is.
Az Eiffel-torony a Champ-de-Mars park északnyugati végén, a Szajna partján, a 7. kerületben található. Nevét a tervezőcég tulajdonosáról, Gustave Eiffel mérnökről kapta. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna. A torony összmagassága 324 m, ebből maga a torony 300 m, rászerelve 24 m-re magasodik egy tévé-adóantenna. Első emelete 58, a második 116, a harmadik 276 méter magasan van.
A torony mindig is megosztotta a franciákat, sokan szeretik, mások kimondottan utálják: becenevei is ezt tükrözik – egyesek „Csúfság”-nak hívják, mások „Öreg Hölgy”-nek. Többször le akarták bontani, és felrobbantani. Victor Lustig 1925-ben kétszer adta el ócskavasként. A második világháborúban a németek fegyvereket akartak belőle készíteni. Az Eiffel-torony sok megpróbáltatáson ment keresztül, de még ma is a világ egyik leghíresebb épületeként ismerjük. 2007-ben A világ hét új csodája jelöltjeként is indult, bár végül nem került be közéjük. Első szintjét – 57 méter magasságban – 2014-ben teljesen felújították és átalakították: többek közt átlátszó üveglapra cserélték a padlózat egyes részeit. Megújult a luxusétterem és az üzletek is, hozzáférhetővé tették a bejárást mozgáskorlátozottak számára is, valamint az építmény energiaellátását is modernizálták.
