Az elmúlt másfél hónapban jó sok bejegyzést láthattatok tőlem, ami sokszor be volt időzítve, tekintve az össze-vissza beosztásomat. Viszont most egy kicsit vissza lesz véve, hogy egy kicsit összetudjam szedni magam és felzárkózzak minden szempontból.

Jelenleg van egy csöpp végkimerültség, hiszen az, hogy folyamatosan én voltam híváson és engem tettekbe kismillió kettős műszakra, nagyon befolyásolt mindent. Az is, hogy elegem lett, hogy mindig engem hívnak be, azzal, hogy ugysem mentem volna sehova, de ha állandóan engem hívtok, akkor nem is tudok sehova sem menni. Az is érdekes, hogy nem egyszer beszéltem meg főnökkel, hogy nem akarok több kettős műszakot, mert ez az egyik indok, hogy eljöttem az előző munkahelyről és gyűlölöm, egy ideig nem is adott, de március óta állandóan megjelenik 1-2 és az elmúlt 2 hétben kb mindennapom ilyen volt, plusz a szabadnapjaim sem voltak együtt, nehogy pihenjek rendesen… És tervezd így az életed.

Szerencsére végre sikerült úgy adnia szabadnapokat, hogy 3 szabadnapom volt egyben (vasárnap, hétfő és kedd), ami viszont nagyon jól jött, mert tényleg végkimerültségen voltam és a bokám, amelyikben ugyanaz az izom többször sérült, már annyira fájt, hogy szabi előtti szombaton kb sírtam (amikor azt érzed, hogy a fájdalomtól szó szerint ég a hely). Azokon a szabadnapokon nem is terveztem semmit, csak pihenést, bár így sem ültem meg a fenekemen, de mégis kíméltem a bokámat. Az egyetlen szocializálódás, amit megengedtem magamnak a HR-es srácunk volt, aki behozta az egyik kutyusát és bekopogott hozzám bemutatni. Ezenkívűl aludtam és tanultam.

Felzárkózás szempontjából a következők a terveim: a blogon majd folytatódik a kirándulós sorozat, ahol bemutatom a maradék helyeket, ahol jártam Angliában és Skóciában, aztán igyekszem felzárkózni Amy könyvével is – az elmúlt másfél hétben nem is volt energiám semmit sem olvasni, ami szomorú. Július vége felé szerintem lesz 1-1 színházi bejegyzés is. Eddig egyet foglaltam le, viszont tervezek többet is ha még vannak helyek (és nem túl drága árak). 🙂

Ez az egyik könyv, amit Párizsban vettem és már nézelődök is a webboltjukban, mert már találtam olyanokat, amiket nagyon szeretnék – és a tornyozó olvasatlan könyveim pedig elítélve néznek rám…

Na de kezdjünk is bele: Mikor levettem a polcról ezt a könyvet, akkor nem jutott el a tudatomig, hogy ebből már filmet is készítettek és egyszer el is kezdtem nézni, de annyira vontatott volt, hogy nem bírtam. Őszinte leszek, ahogy elkezdtem olvasni, akkor jött elő a fejemben egy jelenet pont a filmből, hogy kb 20-30 percet láttam belőle… és ezt pont úgy, hogy nagyon nehezen indult be számomra a történet. Ugyanúgy éreztem, mikor elkezdtem olvasni A szoba könyvet is, viszont az le is tettem, hogy majd máskor. Viszont örülök, hogy erről a könyvről nem mondtam le, mert kiderült, hogy amugy elég érdekes.

A könyvünk főbb szereplői Lib, az O’Donnell család és Micheal nővér. Plusz más szereplők is feltűnnek benne, de ezek a főbb szereplők akiket végig követünk a történetben. Lib és a nővér azt a megbíztatást kapták, hogy 2 hétig felügyeljék a kis Annát, aki hónapok óta egy falatot sem evett és a bizottság a végére szeretett volna járni. Ám miután Lib lassan kezdett ráébredni, hogy mi történik, megtett mindent, hogy megmentse a kislányt.

Ugyan Írország a mai napig nagyon vallásosnak van nyílvánítva, ám annó még rosszabb volt a helyzet. A kislány Isten nevében éheztette magát, olyan bűnök miatt, amik nem az ő hibájából történtek és a családja ezt Isten nevében el is nézte. Ami borzasztó, hogy a vallásuk miatt hagynák meghalni a lányukat, ahelyett, hogy megtennének mindent, hogy megváltoztassák a gondolkodásmódját és egyen. Pont emiatt is olvastam tovább, hogy nem hiszem el, hogy egy család ennyire vak legyen a vallástól.

Ezt elolvasva rátok bízom, hogy elolvassátok-e vagy sem. Azt biztos, hogy eltart egy darabig, amíg eljuttok arra a pontra, hogy nem akarjátok letenni a könyvet.

Egy kicsit kibővítve a legfőképp nyitáskor (még 2022.-ben írt) kirándulásaimat, a következő pár napban elhozom nektek azokat a városokat, ahol dolgoztam és nem írtam róluk, csak a környező városokról. Az elmúlt pár hétben elég sokat dolgoztam a blogon és fejlesztettem, úgyhogy itt az ideje behozni a lemaradásaimat. 🙂

Skegnessről akkor hallottam először, amikor utoljára bepróbálkoztam egy munkaközvetítőnél (ami azóta meg is szűnt). Akkor utána is néztem és mikor a csapattal kijutottunk, azonnal felfedeztük nem csak a munkahelyet, de majd később a várost is. Viszont azalatt az 5 év alatt annyira megszokottá vált, hogy ott élek, hogy nem is gondoltam bele, hogy be kellene mutatnom..

Egy kis történelem: Skegness egy tengerparti város Lincolnshire-ben. Hozzá tartozik még Winthorpe és Seacroft is, valamint Ingoldmells és Chapel St Leonards is. A korai modern időkben Skegness egy kis halász és farmer falu volt, de a 18. századtól kezdve a helyi gentry-k ide látogattak nyaralni. A vasúti hálózat megérkezésével 1873-ban elég híres tengerparti nyaralóvá vált.

Elég sok nyaraló tábor található meg a város környékén – ezek közé tartozik Butlin’s, Haven, valamint a Fantasy Island, amik közvetlen közelben vannak.

Egy kis ismertető ezekről a parkokról: Az első Butlin’s park 1936-ban épült, mégpedig Skegnessben. 1936 és 1966 között 10 ilyen park épült szerte az Egyesült királyságban és néhány külső helyszínen is (például a Bahamákon és Spanyolországban). Jelenleg az eredetiekből csak 3 maradt fent: Skegness, Bognor Regis és Minehead. Haven leginkább karavánparkként üzemel, és ehhez vannak hozzáépítve szórakoztató elemek. A Fantasy Island egy vidámpark és 1995-ben nyílt. Rengeteg hullámvasút és különböző élmények között lehet választani.