Néha vannak olyan élmények, amiket nem szeretek azonnal megírni, de ezt muszáj volt. Pláne, hogy Kang Haneul filmjét kétszer néztem meg mielőtt írtam volna róla, de Gong Yoo ezen filmje annyira várós volt és talán több érzelmet hozott elő – pedig mindkét színész ugyanannyira zseniális, ám két külön film téma.

Aki nézte annó a Squid Game sorozatot, annak Gong Yoo ismerős, mint a Recruiter, azaz aki beszerzi a játékosokat. Alapból miután az első évadot végignéztem, a TikTokom ezerfele volt – ha nem Lee Jung Jae vagy Lee Bhung Jun volt, akkor Gong Yoo. Így leginkább kiváncsi voltam erre a kivételes filmre. Elvileg május 7-én került fel a Netflixre ez a film, én május 8-án vettem észre és nem indult el valamiért, de sikerült egyik ismerősömtől megszereznem. Megérte-e? 20000%-ban igen.

Szo Szuan (Kim Szuan) szülei külön élnek, úgy érzi, munkamániás apja, Szo Szogu (Kong Ju) elhanyagolja őt. Megérzései tovább fokozódnak, mikor születésnapjára édesapjától ugyanazt kapja, amit gyermeknapra. Elhatározza, hogy születésnapja alkalmából meg szeretné látogatni Puszanban élő édesanyját. A fővárosban zavargások törnek ki, amelyek átterjednek az egész országra. A karhatalmi erők megpróbálják leverni a lázadást, kiderül azonban, hogy a tüntetők agressziója korántsem emberi természetű.

A film egyszerűen fenomenális és mindenképpen újrafogom nézni, még akkor is, hogy első nézésre kb 30 perc után elkezdtem sírni és a szívem egyre jobban összetört ahogy tovább haladt a történet. Számomra Gong Yoo akkor bizonyított sokat, mikor a Squid Game 2. évadában kaptunk egy olyan közeli képet, ahol ha kettészeded magát a képet, két különböző ember kapsz csak egy sznitten belül – egy olyan ember aki fél, mi vár rá és egy olyan embert, aki kész megadni mindent, hogy gyilkoljon. Ebben a filmben megkapott a dolgozó apát, aki eleinte elhanyagolja a lányát, ám ahogy a vonatra kerülnek, feláldoz mindent, hogy mindenkit is megmentsen. Nehéz így elmondani magát a film cselekményét, ám a szívem kismillió darabra tört így éjszaka közepén és képes vagyok újra megtenni. Ítéljetek el amennyire csak akartok…

Már egyszer megnéztem ezt a filmet, de mivel eléggé elhúztam fáradtság miatt, így nem tudtam rendesen írni róla. Viszont most, hogy újranéztem, egy kicsivel összetettebb véleményt tudok róla alkotni.

A filmet a Nosferatu és a Drakula könyvek ihlették és ezt a mixet nagyon jól láthattuk. Kicsit nézegettem mások véleményeit is és sokan nem igazán erre számítottak. Viszont minden rendező másképp kivitelezi a vámpírtörténeteket, így természetes, hogy egy ilyen horrorban nem egy szépfiú fog vért csapolni az emberekből. A tény, hogy Bill Skarsgardnak ennyire jól állnak az elcsúfított karakterek, az megint egy másik téma.

Viszont mindenképp kell egy kis ráhangolódás a filmre és természetesen behúzott függönyökkel, sötétben és egy nagy adag popcornnal a legjobb nekikezdeni.

A koreai film után maradtam Ázsiában és újranéztem A vándorló palota című mesét, ami az egyik nagy kedvencem. A Ghibli stúdió meséi számomra nagyon közel állnak, így bármennyiszer újratudom őket nézni, anélkül, hogy megunnám őket.

A vándorló palota Sophie kalandjait követi végig, miután szembe került a Pusztaboszorkánnyal és menedékre lelt Howl kastélyában. Az átokülte Sophie igyekszik megtörni az átkot, miközben megszereti a kastélyban élő embereket – beleértve a nem éppen jó Howlt is.

Valamiért a japán mesékben mindig van valami különleges és a Ghibli féle mesékben mindig van valami tanulság is – vagyis legalább igyekeznek valami tanulságot is elénk tárni. Maga a rajzolás is valami fantasztikus. Nem is tudok nem elfogultan mesélni a filmről, hiszen annyiszor láttam már és minden alkalommal ugyanannyira imádtam.