Ez az a film, amit akárhányszor is megnézek, még mindig imádom. Egyszerűen nem tudom megunni.
1963-ban a hírneves Cambridge-i Egyetemen Stephen Hawking, az ifjú kozmológus öles léptekkel halad a tudomány útján, és feltett szándéka, hogy talál egy „egyszerű, meggyőző magyarázatot” az univerzumra. Saját világa is kitárul, amikor fülig beleszeret egy bölcsész lányba, Jane Wilde-ba. Ám egy szerencsétlen baleset után ez az egészséges, aktív fiatalember 21 évesen megrázó diagnózissal kénytelen szembesülni: motoros neuronbetegség támadta meg végtagjait és képességeit, amely fokozatosan korlátozni fogja beszédében és mozgásában, és két éven belül bele fog halni. Jane szeretete, támogatása és elszántsága megingathatatlan, és a pár összeházasodik. Újdonsült feleségével az oldalán Stephen nem hajlandó tudomásul venni a diagnózist. Jane arra bátorítja Stephent, hogy fejezze be doktorátusát, melynek tárgya első elmélete az univerzum keletkezéséről. Családot alapítanak, és frissen szerzett és széles körben ünnepelt doktori címével felfegyverkezve Stephen belevág legambiciózusabb tudományos munkájába, melynek tárgya az, amiből neki oly kevés adatott: az idő. Miközben a teste egyre szűkebb korlátok közé kerül, szelleme túlszárnyal az elméleti fizika határain.
Stephen Hawking története lenyűgöző. Egy ennyire zsenális elme mennyi mindent elért és úgy, hogy közben küzdött ezzel a betegségével, nincs más szó rá, mint hogy lenyűgöző.
A film Hawking egyetemi éveitől indul, ahol a betegsége kezdi jeleit mutatni, majd a házassága Jane-nel és a betegség fokozódása, ahogy szerelmük elhalványul, ám még mindig közel állnak egymáshoz és segítik a másikat… A szereposztás nagyszerű – megtalálták azokat a színészeket, akik a legjobban tudják hozni azokról, akiket megtestesítenek és ezt teszi a filmet tökéletessé.
Ami pedig érdekes, hogy ezzel a betegséggel nagyon kevés időt jósolnak annak, aki ezzel küzd. Ám Hawkingot 1963-ban diagnozálták, 2 évet jósoltak neki és 2018-ig élt – ugyan nem volt egy leányálom, mégis túlteljesítette az orvosokat.