Nagyon sokáig nem vonzott ez a film, viszont annyi kis részlet jött fel a TikTok-on belőle, hogy úgy voltam vele, hogy mostmár megnézem mi ez a nagy felhajtás megint körülötte. Körbenéztem hol is lehetne megnézni: Amazon Prime-on nagyjából 1300 forint extra lett volna a film, így megnéztem a Netflixet. Kiderült, hogy Netflixen csak pár országban elérhető a film, így ha valaki megakarja nézni, akkor ajánlják a VPN-t. Úgyhogy sikerült megnéznem…

A film leírása:

Dani és Christian évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. Egy váratlan tragédia következtében végül úgy dönt, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy szakítson barátnőjével, inkább meghívja őt is arra a nyári fesztiválra, ahova barátaival készülnek. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki.

Őszinte leszek, örülök, hogy nem fizettem érte extrát. Talán a legelvontabb film, amit eddig láttam. A leírásban szereplő tárt karokkal való fogadás lényegében azt rejti magában, hogy „drogozzuk be a külföldieket és szépen lassan tegyük el őket láb alól és házasítsuk be a társaságunkba az egyetlen lányt a csapatból”. A filmhez hozzáadott tradíciók pedig borzalmasak abban az értelemben, hogy hogyan tarthatsz meg egy fesztivált 90 évente és búcsúzol el az idősektől, mert amugy nem tudnak természetes halált halni és ezért leugranak egy szikláról, ami alatt egy hatalmas kődarab van – a többit a fantáziátokra bízom, és higyjétek el van olyan borzalmas és gusztustalan. Pedig én megannyira gyilkolós/öldöklős és miegyéb filmet néztem már bármilyen reakció nélkül, de valahogy ez kiborította a bilit..

Ezek után rátok bízom, hogy megnézitek-e vagy sem; számomra elég is volt.

A film után beletelt egy kis időbe, mire elkezdett alakulni belőlem egy vélemény…

Na de előbb lássuk a film leírását:

Van ám olyan világ, ahol minden csodálatos! Mindig süt a nap, lenn a parton mindig lágyan hullámzik a tenger, és szörfdeszkákon, a nyugágyakban meg a bulizósabb helyeken sokféle, de mindig gyönyörű strandoló gyűlik össze: Barbie (Margot Robbie) és Ken (Ryan Gosling) meg a többi Barbie és Ken. De még legtökéletesebb, legrózsaszínebb, legszerelmesebb helyen is történhetnek bajok. Szerencsére Barbie nemcsak szép, hanem talpraesett is. Ha kell, még a valóságos világba is elmegy, hogy megvédje a maga különleges országát. És persze sosincs egyedül. Lehet, hogy Ken nem olyan éles eszű, vagy nem akkora vagány, mint ő, de van egy nagyon fontos tulajdonsága: mindig kiáll az ő Barbie-jáért, és sosem hagyja cserben.

Őszintén, ahhoz képest, hogy mennyire feminista filmként zengték be, én inkább azt vettem észre, hogy amíg a „Barbie”-k szerint teljesen elfogadott, hogy Barbielandben ők visznek mindent – a kórházat, a parlamentet, mindent; viszont átlépve a való világban meghökkennek, hogy lenézik őket és nem magasztalják úgy, mint a Kenek Barbielandben. Mikor szembesítik Barbie-t, hogy nem igazán a példakép, mint aminek hitte, hogy az, kiborul és elszalad… Szóval egyik véglet sem jó és ezek miatt kellene megtalálni azt a bizonyos középutat, ami nem igazán kapott hangsúlyt a filmben.

Ha ettől eltekintünk, akkor elég élvezhető volt. Vagy ha szüleim is elmennek megnézni és apukám felszólal, hogy „Ne már, nyivákolós?” és fél óra múlva halkan horkolni kezd… a moziban. Mindenképp megosztó vélemények vannak róla mindenhol, de ettől függetlenül lehetett rajta nevetni, mert voltak benne olyan jelenetek, amiken nem lehetett komolyan végig ülni. Viszont az éneklős jelenetet tényleg kihagyhatták volna, vagy legalábbis az én részemről nem volt szükségszerű – plusz mire eljutottam addig, hogy megnézzem a filmet, a Ken dal annyiszor feljött TikTokon is, hogy már elegem lett belőle.

Itt kint Angliában ezer éve nem voltam moziban – és itt kizárom azt, amikor a toxikus ex hívott el és lényegében le is kezelt, mert szerinte nem ismertem a Marvel filmeket, úgyhogy elkezdett magyarázni (miközben meg épp annyiszor láttam az előző filmeket, mint ő)… Úgyhogy félretéve a nyavajgásomat, hogy ‘jajj nem tudom’, lefoglaltam a jegyet és mentem. Vaciláltam ugyan a Barbie és az Elemi között, de végül az utóbbi lett, pláne, hogy a Barbie-s filmre elég kevés hely maradt és én nem fogok felállni a film közepén csak azért, mert valaki ki akar menni. Úgyhogy arra még van egy hetem megnézni a helyi moziban.

Viszont az Elemi:

A Disney és a Pixar új filmje, az ELEMI egy olyan városban játszódik, ahol egymás mellett élnek a tűz-, víz-, föld- és levegőlakók. Parázs, a talpraesett, gyors észjárású és tüzes fiatal nő, illetve Örvény, a mókás, életvidám, laza srác találkozása alapjaiban változtatja meg mindazt, amit az őket körülvevő világról hittek.

Őszintén, a Pixar mindig olyan meséket hoz, amiben van valami elgondolkodtató. Leglábbis az én szemszögemből. Ez a mese az elemeket mutatja be és azt, hogy hogyan tudnak egymás mellett megférni. A tűz elemektől jön a harag és elítéltség a víz fel, ám mikor Parázs találkozik Örvénnyel és az, hogy megmentsék Tűzhelyet, egyre közelebb hozza őket és végül a kémiájuk felülír minden ellentétet. Egy aranyos szerelmi történet ellentétek között és családok között, akik megtanulják, miként élhetnek párhuzamban egymás mellett.