Muszáj volt odatennem, hogy a 2021-es változat.. Őszintén megmondom, hogy sokáig hezitáltam megnézzem-e vagy sem. Végül elindítottam, mert győzött az Idina Menzel iránti szeretetem. Viszont nem érte meg. Ha a megnézése előtt nehezen vettem rá magam, akkor most még inkább nem szeretem…
A film leírása:
Hamupipőke klasszikus történetének klasszikus változata egy szegény, de ambíciózus árávról szól, akire rátalál álmai hercege
Őszintén szólva számomra fájdalmas volt nézni a filmet. Megannyi jó dalt tettek bele a filmbe és lényegében emiatt fájt nagyon a szívem, mert a színészkedés hihetetlenül rossz volt. Egyáltalán nem érte meg…
Nem is értem erről, miért nem írtam, hiszen 2-3 nappal, hogy hazajöttem elmentünk megnézni. Egyrészt már terveztem kint Angliában is, viszont ha már hazajöttem, akkor apuval szerettem volna megnézni (anyukám meg csak jött). Viszont így is nagy élmény volt – pláne, hogy eddig minden részt magyarul láttam, így szerintem jó volt, hogy ezt is magyarul néztem meg.
A film leírása:
Dom Toretto (Vin Diesel) és családja számos lehetetlennek tűnő küldetésben bizonyult ravaszabbnak, higgadtabbnak és gyorsabbnak minden útjukba kerülő ellenségnél. Most minden eddiginél halálosabb veszéllyel kell szembenézniük: a múlt árnyékából rettenetes fenyegetés bújik elő, melyet a vérbosszú táplál, és az illető el van szánva arra, hogy szétzúzza ezt a családot, és örökre tönkretegyen mindent – és mindenkit – akit Dom szeret.
Őszintén, szeretem ezeket a filmeket, de már csináltak egy jó lezárást és látszik, hogy a főszereplőknek is elég volt már. Azért 10 rész (és ki tudja hány év, míg forgatták őket) elég nagy beskatulyázás – és ezzel sokan vannak így, akik éveket áldoztak egy hosszú filmsorozatra (beleértve a Harry Potteres színészeket, akik igyekeznek új filmekben megmutatni magukat, de mindig is a Harry Potteres karakterekként gondolnak rájuk). Egy kicsit van egy olyan érzésem, hogy mivel ez a film elég lezáratlan lett, akkor lesz még egy és remélhetőleg ennyi és a színészek is vállalhatnak olyan szerepet, ami nem egy kocsiversenyzős, robbantós, harcolós, családot megmentő akciófil.
Általában más a filmízlésünk szüleimmel – vagy egyikünk már látta az adott filmet, de most mindannyian egyetértettünk, hogy ezt megakarjuk nézni és még egyikünk sem látta.
A film leírása:
Elliott fiatal halász, aki rendkívüli énekhangja miatt életre szóló esélyt kap, amikor egy partin találkozik a nagyhatalmú zenei producerrel, Suzanne-nal.
Dán filmet ritkán nézek, sőt 2-3 évente ha szembefutok velük (a svédek filmjeivel talán többször találkozom össze), viszont szerintem ez nagyon jó film volt. Maga a főszereplő a való életben is énekes és ő maga írta a dalokat a filmhez. Apukámmal pont azt beszéltük, hogy kinézetre és személyiségre egy kicsit Chris Martin, hangra nekem viszont Callum Scott. De nagyon tehetséges srác és valószínű, hogy fogom őt (is) hallgatni. 🙂