Régen hoztam filmvéleményt, viszont decemberben megnéztem pár olyan filmet, amiről szerettem volna írni. A csíkos pizsamás fiú az egyik.

A film az azonos című könyv alapján készült és a II világháború borzalmai alatt játszódik. A fő szálat a koncentrációs tábor kapja. Bruno édesapja, aki egy náci főtiszt, áthelyezésre került Lengyelországba, egy eldugott helyre, ahol egy Bruno korú kisfiunak nem akad játszótársa. Végül felfedez egy „farmot”, ami egy kerítéssel van elkerítve és fura pizsamás emberek laknak ott. Így találkozik össze Shmuellel és barátok lesznek. Ez a barátság végül mindkettejük életébe kerül.

A könyvet még nem olvastam és ritkán nézek enélkül így filmet, viszont nem bántam meg. Végigbőgtem magam. A történelem része számomra a leggusztustalanabb, hiszen mennyi kegyetlenség lehetett valakiben, hogy ezt tegye a saját fajával, csak azért, mert más a vallása vagy a bőr színe. Eltudom képzelni mennyi traumát okozott csak a gyerekszínészeknek a film forgatása és még nem is beszéltem a felnőttekről, akik jobban ismerik a történelmet.

Én mindenképp bőgtem rajta egyet és természetesen a könyv is tervben van az elolvasásra – mégha hagyni fog bennem egy csöpp traumát.

Nagyon sokáig nem vonzott ez a film, viszont annyi kis részlet jött fel a TikTok-on belőle, hogy úgy voltam vele, hogy mostmár megnézem mi ez a nagy felhajtás megint körülötte. Körbenéztem hol is lehetne megnézni: Amazon Prime-on nagyjából 1300 forint extra lett volna a film, így megnéztem a Netflixet. Kiderült, hogy Netflixen csak pár országban elérhető a film, így ha valaki megakarja nézni, akkor ajánlják a VPN-t. Úgyhogy sikerült megnéznem…

A film leírása:

Dani és Christian évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. Egy váratlan tragédia következtében végül úgy dönt, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy szakítson barátnőjével, inkább meghívja őt is arra a nyári fesztiválra, ahova barátaival készülnek. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki.

Őszinte leszek, örülök, hogy nem fizettem érte extrát. Talán a legelvontabb film, amit eddig láttam. A leírásban szereplő tárt karokkal való fogadás lényegében azt rejti magában, hogy „drogozzuk be a külföldieket és szépen lassan tegyük el őket láb alól és házasítsuk be a társaságunkba az egyetlen lányt a csapatból”. A filmhez hozzáadott tradíciók pedig borzalmasak abban az értelemben, hogy hogyan tarthatsz meg egy fesztivált 90 évente és búcsúzol el az idősektől, mert amugy nem tudnak természetes halált halni és ezért leugranak egy szikláról, ami alatt egy hatalmas kődarab van – a többit a fantáziátokra bízom, és higyjétek el van olyan borzalmas és gusztustalan. Pedig én megannyira gyilkolós/öldöklős és miegyéb filmet néztem már bármilyen reakció nélkül, de valahogy ez kiborította a bilit..

Ezek után rátok bízom, hogy megnézitek-e vagy sem; számomra elég is volt.

A film után beletelt egy kis időbe, mire elkezdett alakulni belőlem egy vélemény…

Na de előbb lássuk a film leírását:

Van ám olyan világ, ahol minden csodálatos! Mindig süt a nap, lenn a parton mindig lágyan hullámzik a tenger, és szörfdeszkákon, a nyugágyakban meg a bulizósabb helyeken sokféle, de mindig gyönyörű strandoló gyűlik össze: Barbie (Margot Robbie) és Ken (Ryan Gosling) meg a többi Barbie és Ken. De még legtökéletesebb, legrózsaszínebb, legszerelmesebb helyen is történhetnek bajok. Szerencsére Barbie nemcsak szép, hanem talpraesett is. Ha kell, még a valóságos világba is elmegy, hogy megvédje a maga különleges országát. És persze sosincs egyedül. Lehet, hogy Ken nem olyan éles eszű, vagy nem akkora vagány, mint ő, de van egy nagyon fontos tulajdonsága: mindig kiáll az ő Barbie-jáért, és sosem hagyja cserben.

Őszintén, ahhoz képest, hogy mennyire feminista filmként zengték be, én inkább azt vettem észre, hogy amíg a „Barbie”-k szerint teljesen elfogadott, hogy Barbielandben ők visznek mindent – a kórházat, a parlamentet, mindent; viszont átlépve a való világban meghökkennek, hogy lenézik őket és nem magasztalják úgy, mint a Kenek Barbielandben. Mikor szembesítik Barbie-t, hogy nem igazán a példakép, mint aminek hitte, hogy az, kiborul és elszalad… Szóval egyik véglet sem jó és ezek miatt kellene megtalálni azt a bizonyos középutat, ami nem igazán kapott hangsúlyt a filmben.

Ha ettől eltekintünk, akkor elég élvezhető volt. Vagy ha szüleim is elmennek megnézni és apukám felszólal, hogy „Ne már, nyivákolós?” és fél óra múlva halkan horkolni kezd… a moziban. Mindenképp megosztó vélemények vannak róla mindenhol, de ettől függetlenül lehetett rajta nevetni, mert voltak benne olyan jelenetek, amiken nem lehetett komolyan végig ülni. Viszont az éneklős jelenetet tényleg kihagyhatták volna, vagy legalábbis az én részemről nem volt szükségszerű – plusz mire eljutottam addig, hogy megnézzem a filmet, a Ken dal annyiszor feljött TikTokon is, hogy már elegem lett belőle.