Ezt a filmet egyszer már láttam régebben. Utána egyetlen indok miatt nem akartam újra nézni: Amber Heard. Aztán belegondoltam: a filmet szeretem és ahogy emlékszem, hiába nem kedvelem a színésznőt illetve a többi filmjét, ebben a filmben nyújtja a legjobb teljesítményt, hiszen olyan színészek mellett van, akik mellett tudja a jobbik formáját hozni. Na de térjünk is rá a filmre.

Koppenhága, 1926. Einar Wegener (Eddie Redmayne) és Gerda Wegener (Alicia Vikander) művészházaspár, a férfi nagy sikereket arat tájképeivel. A kevésbé elismert Gerda köztiszteletben álló polgárok portréfestője. Boldog házasságban élnek, bár a személyes és a művészi megvilágosodás eddig mindkettejüket elkerülte. Mindez változni kezd, mert egy napon Gerdának gyorsan be kell fejeznie egy portrét, ezért megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek és legyen a modellje. Az élmény sorsfordító erejű, Einar rájön, hogy Liliként tudja kifejeznie valódi énjét, és elkezd nőként élni. Gerda váratlanul rádöbben, hogy új múzsája lett, ami kreatív lendületet ad művészetének. A házaspár azonban kénytelen szembenézni a társadalom rosszallásával. Elköltöznek hazájukból és a jóval toleránsabb Párizsban telepednek le. Gerda karrierje szárnyalni kezd. Házasságuk új tartalmakkal telítődik, de nem minden feszültség nélkül. Gerda azonban folymatosan támogatja párja törekvését, hogy fizikailag is nővé alakulhasson. Egymásnak köszönhetően mindketten bátorságra tesznek szert, hogy merjék vállalni valódi önmagukat.

Eddie Redmayne második olyan filmje, amiben ennyire komoly és nehéz szerepet kap – A mindenség elmélete mellett. Zseniálisan hozta Einer, majd Lili szerepét.

Egy kis ismertető Lili-ről, hiszen ez a film is egy létező személyről szól. 1882 decemberében született Einar Wegener néven, majd miután 1930-ban nemet váltott, akkor változtatta meg a nevét Lili Ilse Elvenesre, majd a vezetéknevét Elbe-re. Akkoriban ő volt az első transznő. Mivel abban az időben a nemváltó műtétek még nem voltak annyira fejlettek, a negyedik műtét után komplikációk léptek fel, mely később Lili halálát okozoták.

A nem váltás, a melegség és a hasonlók elfogadása abban az időben megvetendő volt és sok az azonos nemhez vonzódó ember inkább bújkált. Lili ebben mindenképp úttörő volt és sok bántalmazást kellett elviselni, ámbár Gerda támogatta, ameddig csak tudta.

A filmben szerintem ezt volt a legnehezebb visszahozni – a saját magával szembeni harcot, hogy megfogják vetni, ám nem érezte jól magát férfi testben. Redmayne előtt fejet hajtok és nem csodálom, hogy ő kapta meg ezt a szerepet, hiszen más nem tudta volna ennyire szépen hozni Lili karakterét.

Ez az a film, amit akárhányszor is megnézek, még mindig imádom. Egyszerűen nem tudom megunni.

1963-ban a hírneves Cambridge-i Egyetemen Stephen Hawking, az ifjú kozmológus öles léptekkel halad a tudomány útján, és feltett szándéka, hogy talál egy „egyszerű, meggyőző magyarázatot” az univerzumra. Saját világa is kitárul, amikor fülig beleszeret egy bölcsész lányba, Jane Wilde-ba. Ám egy szerencsétlen baleset után ez az egészséges, aktív fiatalember 21 évesen megrázó diagnózissal kénytelen szembesülni: motoros neuronbetegség támadta meg végtagjait és képességeit, amely fokozatosan korlátozni fogja beszédében és mozgásában, és két éven belül bele fog halni. Jane szeretete, támogatása és elszántsága megingathatatlan, és a pár összeházasodik. Újdonsült feleségével az oldalán Stephen nem hajlandó tudomásul venni a diagnózist. Jane arra bátorítja Stephent, hogy fejezze be doktorátusát, melynek tárgya első elmélete az univerzum keletkezéséről. Családot alapítanak, és frissen szerzett és széles körben ünnepelt doktori címével felfegyverkezve Stephen belevág legambiciózusabb tudományos munkájába, melynek tárgya az, amiből neki oly kevés adatott: az idő. Miközben a teste egyre szűkebb korlátok közé kerül, szelleme túlszárnyal az elméleti fizika határain.

Stephen Hawking története lenyűgöző. Egy ennyire zsenális elme mennyi mindent elért és úgy, hogy közben küzdött ezzel a betegségével, nincs más szó rá, mint hogy lenyűgöző.

A film Hawking egyetemi éveitől indul, ahol a betegsége kezdi jeleit mutatni, majd a házassága Jane-nel és a betegség fokozódása, ahogy szerelmük elhalványul, ám még mindig közel állnak egymáshoz és segítik a másikat… A szereposztás nagyszerű – megtalálták azokat a színészeket, akik a legjobban tudják hozni azokról, akiket megtestesítenek és ezt teszi a filmet tökéletessé.

Ami pedig érdekes, hogy ezzel a betegséggel nagyon kevés időt jósolnak annak, aki ezzel küzd. Ám Hawkingot 1963-ban diagnozálták, 2 évet jósoltak neki és 2018-ig élt – ugyan nem volt egy leányálom, mégis túlteljesítette az orvosokat.

Már akkor terveztem megnézni ezt a filmet, amikor még csak az előzeteseket és a press-eket tolták hozzá és még nem volt mozikban. Már csak azért is, mert szerettem az előző két verziót Gene Wild-dal és Johnny Depp-pel, hiszen mindketten más oldalát hozták a karakternek. Ez igaz volt Timothee Chalamet-re is.

A filmet amugy két nekifutásra néztem meg: első alkalommal a családdal, de akkor nővérem kutyája úgy döntött, hogy ha már felengedtem magam mellé, akkor nem fog megülni a fenekén és játéknak vette, ahogy letoltam a gyomromról, így másodjára is megnéztem, mikor visszaértem Angliába, hiszen a film felét ha láttam otthon – a már említett kutyaharc miatt 🙂

Ez a Wonka több zenét tartalmazott, mint az előző két feldolgozás és azt mutatja be nekünk, hogy hogyan lett a csokoládékészítő. A film elvezet minket a csokoládé varázslatos világába és persze akár zsarolhatjuk is a rendőrfőnököt vele, ha a javunkra akarjuk fordítani a dolgokat vagy eltusolnánk pár dolgot. Míg eredeti nyelven sikerül megütni a vidámság és a komolyság egyvelegét, addig magyar szinkronnál túl sok a cukormázasság és meg is értem, hogy otthon miért nem örvendett olyan nagy hírnévnek a film. Részemről adjatok nekik egy esélyt angolul magyar felirattal (hogy azért értsétek is) és úgy döntsétek el… nekem is így sikerült eljutnom arra a döntésre, hogy annyira nem is rossz egy film 🙂