
Ez az a film, ami második nézésre is nehéz és jobban megérteti a karaktert és mégis mit jelképez.
Jokerről tudjuk, hogy egy főgonosz és Batman életét igyekszik megnehezíteni, Gotham egész népessége mellett. Viszont java részében csak rombol és kacag és viseli azt a bohóc sminket. Ebben annál több rejlik. Maga a karakter egy mentális betegségben szenved és mivel mindenki más megveti emiatt, nem tud kikerülni ebből a körforgásból.
Számomra a két színész, aki tökéletesen hozta Joker karakterét és a benne rejlő mentális betegséget az Heath Ledges és Joaquin Phoenix. Egyiknek az életébe került a szerep, a másik pedig súlyos traumákat szenvedett a forgatás alatt. Nem egyszerű úgy alakítani ezt a szerepet, hogy ne lenne valami károsodás utána.
Egyéb vélemény: mindkét nézésre a Joker film olyan dolgokat tárt felém, ami igenis jelen van a valóságban. Mikor először néztem meg, akkor éppen egy mély depresszióban voltam és nővéremmel beszéltem utána, hogy mennyire tetszett a film és sok mindent felfedeztem magamban is. Megnézte ő is, ugyanúgy vélekedett ő is és a szüleink nem értették a filmet és hogy nekünk miért tetszett annyira. Viszont már csak Phoenix alakítása miatt is megéri megnézni.

Régen hoztam filmvéleményt, viszont decemberben megnéztem pár olyan filmet, amiről szerettem volna írni. A csíkos pizsamás fiú az egyik.
A film az azonos című könyv alapján készült és a II világháború borzalmai alatt játszódik. A fő szálat a koncentrációs tábor kapja. Bruno édesapja, aki egy náci főtiszt, áthelyezésre került Lengyelországba, egy eldugott helyre, ahol egy Bruno korú kisfiunak nem akad játszótársa. Végül felfedez egy „farmot”, ami egy kerítéssel van elkerítve és fura pizsamás emberek laknak ott. Így találkozik össze Shmuellel és barátok lesznek. Ez a barátság végül mindkettejük életébe kerül.
A könyvet még nem olvastam és ritkán nézek enélkül így filmet, viszont nem bántam meg. Végigbőgtem magam. A történelem része számomra a leggusztustalanabb, hiszen mennyi kegyetlenség lehetett valakiben, hogy ezt tegye a saját fajával, csak azért, mert más a vallása vagy a bőr színe. Eltudom képzelni mennyi traumát okozott csak a gyerekszínészeknek a film forgatása és még nem is beszéltem a felnőttekről, akik jobban ismerik a történelmet.
Én mindenképp bőgtem rajta egyet és természetesen a könyv is tervben van az elolvasásra – mégha hagyni fog bennem egy csöpp traumát.

Nagyon sokáig nem vonzott ez a film, viszont annyi kis részlet jött fel a TikTok-on belőle, hogy úgy voltam vele, hogy mostmár megnézem mi ez a nagy felhajtás megint körülötte. Körbenéztem hol is lehetne megnézni: Amazon Prime-on nagyjából 1300 forint extra lett volna a film, így megnéztem a Netflixet. Kiderült, hogy Netflixen csak pár országban elérhető a film, így ha valaki megakarja nézni, akkor ajánlják a VPN-t. Úgyhogy sikerült megnéznem…
A film leírása:
Dani és Christian évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. Egy váratlan tragédia következtében végül úgy dönt, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy szakítson barátnőjével, inkább meghívja őt is arra a nyári fesztiválra, ahova barátaival készülnek. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki.
Őszinte leszek, örülök, hogy nem fizettem érte extrát. Talán a legelvontabb film, amit eddig láttam. A leírásban szereplő tárt karokkal való fogadás lényegében azt rejti magában, hogy „drogozzuk be a külföldieket és szépen lassan tegyük el őket láb alól és házasítsuk be a társaságunkba az egyetlen lányt a csapatból”. A filmhez hozzáadott tradíciók pedig borzalmasak abban az értelemben, hogy hogyan tarthatsz meg egy fesztivált 90 évente és búcsúzol el az idősektől, mert amugy nem tudnak természetes halált halni és ezért leugranak egy szikláról, ami alatt egy hatalmas kődarab van – a többit a fantáziátokra bízom, és higyjétek el van olyan borzalmas és gusztustalan. Pedig én megannyira gyilkolós/öldöklős és miegyéb filmet néztem már bármilyen reakció nélkül, de valahogy ez kiborította a bilit..
Ezek után rátok bízom, hogy megnézitek-e vagy sem; számomra elég is volt.