Kedden éjszaka hazarepültem egy kis holiday-re és persze családi indokok miatt. Ezer éve nem voltam itthon nyáron, úgyhogy sikerült is megpirulnom – végre nem leszek olyan sápadt. Viszont az utazásom kész káosz volt: mivel hétfő esti műszakomat nem tudtam elcserélni senkivel (így egész nap dolgoztam), kedd délelőtt pakoltam és persze hagytam magam után egy jelentős kupit, ami a pakolással jár (ez később jelentős lesz). Délután 2-kor kapok egy sms-t, hogy a gépen késik egy órát és este 10.55-kor száll fel, e legyek ugyanúgy a reptéren, mintha az eredeti induláshoz mennék. Elindultam a 3.17-es vonathoz, ami késett pár percet , így nagyon kevés időm maradt venni valamit enni és átszállni. 15.40-kor álltam sorban a pékségnél, 15.42-kor ugrottam fel bőröndöstől a londoni vonatra és azonnal is indultunk, úgyhogy az nagyon ki lett centizve. Londonban persze löktek felfele, egyszer majdnem le is löktek a lépcsőn, megálltak előttem és persze olyan hirtelen tették, hogy nekik mentem és felháborodtak… nagy nehezen végül kiértem a reptérre 6.05-kor. Mikor megtudtuk, hol dobjuk le a bőröndöket, egy másik csajszival megindultunk, de persze kettőnk közül engem állítottak meg, hogy hova megyek, csakhogy megbizonyosodjanak, hogy nyitva van a ledobó – ha nem lenne, akkor miért indultunk volna meg egyszerre ketten is és miért csak engem állított meg? Végül becsekkoltam, átmentem az ellenőrzőn és innenstől már csak várakozás volt. Debrecenben hajnali 2.10-kor szálltunk le, de 3.30-kor jöttem ki, hiszen pont ekkor jött egy rendszerhiba/frissítés 5 gépen a 6-ból és már mindenkinek elege volt, hogy nem lelhetett volna ezt hamarabb megoldani… De hazaértem és igyekeztem pihenni.

Ugyebár említettem a pakolásom általi kupit… tegnap este jött egy email HR-től, hogy máj 31.-én szobaellenőrzés. Én visszaírtam nekik, hogy nem vagyok ott (és nem érzem jól magam, hogy így mennek be a szobámba) és így a szobám úgy néz ki egy kicsit mint egy apokalipszis, hiszen az utazásom reggelén tudtam csak normálisan pakolni. Mondták, hogy semmi probléma, viszont arra még nem jött válasz, hogy az én szobámat majd esetleg akkor nézzék meg, amikor visszaértem… de majd kiderül. 🙂

Legyen szép napotok és a hétvége után jövök még 🙂

Ez az a film, amin nagyon sokáig ültem, hogy mégis mit írhatnék róla, hiszen én nem tapasztaltam meg, hogy milyen egyedülálló szülővel felnőni, aki elveszítette a társát (vagy csak egyszerűen egyedül neveli). Egyik nagyon jó barátnőm, akivel az ovi óta barátok vagyunk akkor vesztette el az anyukáját, mikor elkezdtük az általános iskolát, így apukája a nagymamájuk segítségével nevelte barátnőmet és a nővérét – és így sem egyszerű.

A film leírása:

Miután a felesége belehalt a szülésbe, egy özvegy férfi kénytelen egyedül nevelni a kislányát. Mindent megtesz, hogy stabil életet és jövőt biztosítson a lányának, az élet azonban folyamatosan nehézségek elé állítja őt.

Végignéztem Kevin Hart filmjeit és nagyon ritka, amikor egy komoly filmben szerepel. Viszont akkor bele is ad mindent. Ez az a film, ami szerintem meghozta neki azt az áttörést, hogy megérdemeljen több komolyan kaliberű filmet. Remélem látom még ilyen szerepekben.

Whitney Houston. Zene. Fantasztikum. Tehetség.

Mikor megtudtam, hogy készítenek az énekesnőről egy filmet, tudtam, hogy meg akarom majd nézni. Mindig is imádtam a zenéjét és sokkoló volt , ami történt vele.

Íme hát a film leírása:

Whitney Houston minden idők egyik legnagyobb női R&B popénekese volt. A film nyomon követi minden idők egyik legnagyobb női R&B popénekesének útját az ismeretlenségtől a zenei szupersztárságig.

Ugyan a filmek szeretnek túlozni, de lehetett tudni, hogy milyen rögös útja volt az énekesnőnek és nagyon későn kapott segítséget. Nyugodjon békében, én pedig megyek Whitney dalokat hallgatni.