Nem mondanám, hogy olyan nagyon sok történt a legutóbbi ilyen bejegyzésem óta, de ettől függetlenül hatalmas változás volt az egész hónap számomra.

November 2.-án végleg elköltöztem Woodbridge-ből, hiába szerettem a kisvárost, nem tudtam ott találni rendes lakást – a munkában ugyebár meg nem tudtam már maradni, mert teljesen lerombolt mentálisan is és fizikailag is. Igyekeztem kipihenni magam az elején, de ennyi kimerültséget egy év alatt lehetetlenség lenne bepótolni. Viszont áldom magam, hogy időben kijöttem onnan és nem lett rosszabb (mint például Butlins utolsó hónapjai). A költözés óta sikerült berendeznem a lakást és bár még mindig vannak maradványok szétszórva a lakásban (értem itt a dobozokat és a töltéseket/zacskókat), sikerült otthonossá tennem. Valamint sikerült találnom egy munkát is és bár utaznom kell hozzá, mert egy kisfaluban van nagyjából 20 perc buszúttal, azért kicsit kiköltekeztem a hónapra. Viszont ez remélhetőleg visszafog térülni.

Az új meló amúgy egy kis inn – 8 szoba, egy kis étterem és egy egy kis bár. Ugyan időközönként itt is fellendülnek a dolgok, nem érzem magam stresszesnek. Mármint nem annyira, mint az előző helyen. Bár még nincs is annyi felelősségem, de most jobb is így. Rendesen el vannak osztva a melók és mindenki dolgozik – nem pedig egy ember szaladgál, míg a többi 5 percenként cigi szünetet tart vagy leül a recepcióhoz csacsogni.

Mostmár csak hozzá kell szoknom, hogy a megtakarításom másképp fog eloszlani így, hogy saját helyem van és nem a munkában lakom bent, ahol a bérleti díj már eleve le volt vonva a fizumból. De külön lakva a melótól mindenképp helyre tette az egyensúlyom és nem kell 24/7-ben vigyázban állnom, mert a többiek képtelenek megoldani valamit vagy elvárják, hogy ne menjek sehova…

Kíváncsian várom mit hoz az év utolsó hónapja 🙂

Ez a hónap nem volt éppen egyszerű… Eljutottam viszont arra a pontra, hogy elegem van. Ami megmutatkozott abban, hogy felmondtam és a hónap végén elmegyek. Mert nem tolerálom tovább ezt a viselkedést…

Az egész azzal kezdődött, hogy drága bár managerünk szombatonként úgy döntött, hogy ő hamarabb lepattan. De nem is úgy, hogy akkor megbeszéljük, hogy megy… hanem megsértődve beközli, hogy ő hazamegy. Én meg persze ideges lettem, mert miért is. Amikor már harmadjára történt ez meg, közöltem főnökkel, hogy ez nem normális és persze én lettem a rossz a srác szemében, hogy „árulkodok” és hogy állandóan zár és soha nem megy haza hamarabb…. Ami természetesen nem igaz. Mert minden egyes alkalommal ő megy haza hamarabb, míg leginkább én maradok tovább és fejezem be ami hátra lett hagyva – plusz amikor én vagyok záráson (minden nap), nincs másik manager, aki zárna.

Ez volt az egyik. Utána le lettem volna szivatva egyik napra, mert senki nem vállalta be, hogy kisegítsen és egyedül lettem volna. Ezt hangoztattam is és bunkó módon megkaptam, hogy oldjam meg… amire viszont visszaütöttem, hogy először is ne beszéljen így velem, plusz a legutolsó infóm szerint ők foglalkoztak vele, hogy találjanak valakit. Persze erre már nem érkezett reakció…

Kicsit hozzáadva a témához, az utolsó melós napjaim brutál megviseltek. Mult vasárnap reggel egyedül voltam és persze mindenki egyszerre jött le, én meg rohangáltam mint az őrült. Bejött egy komment pár nap múlva, hogy egyáltalán nem volt aki fogadja a vendégeket a reggelihez és sokat kellett várni. Visszaírtam főnöknek, hogy mivel teljesen egyedül voltam és mindenki egyszerre jött le, még klónozni sem volt időm, nem tudtam egyszerre mindenhol is lenni, a várakozás az ételre meg adott volt, mert mindenki egyszerre jött le és a szakács igyekezett ahogy tudott…. aztán az utána levő napokban kaptam egy teljesen bunkó asztalt, ahol a pasas azt hitte, hogy feljebb való és teljesen lekezelően viselkedett velem, de elengedtem.

Azb utolsó műszakom előtt beírtam főnöknek, hogyha nem látnám mielőtt elmentem, akkor kösz mindent meg a szokásos nyálas szöveg. Ő ugyanilyen hangnemben visszaírt, aztán mikor bementem dolgozni, munkatársam mutatott egy emailt, hogy nem volt megcsinálva az előző esti jelentés, amit furcsálltam, mert tudtam hogy ki volt töltve. Arra panaszkodtak, hogy nem volt név beírva, hogy ki volt az esti műszakos… a főnököm reakciója az volt, hogy biztosan alig vártam már hogy mehessek és felelősségre vonna, de mivel felmondtam, inkább hagyja. Ezzel teljesen elvágta az esélyt, hogy valaha visszajöjjek, mert nem hiszem el, hogy semennyire sem ismer és rögtön feltételezésekbe megy…

Úgyhogy pakolászok és várom, hogy mehessek és kiszabaduljak innen 🙂

Hónap elején volt 3 nap, amit lefoglaltam, mert tudtam, hogy szükségem lesz rá – ekkor mentem el Londonba pár napra és mentem színházba is. Rám fért, bár ki kellett engednem a hangomat a melónak is közben, mivel hogyan is lehetnék bentalvós tűzellernőr, ha nem vagyok itt… ebből pedig az következett, hogy jelezzem nekik, ha nem vagyok itt a szabadnapjaimon – nehogy már engedélyt kelljen kérnem, hogy kiélvezzem a szabadnapjaimat és ne kelljen akkor is a munkával foglalkoznom..

Ezen túllépve a tényleges munkanapjaimon sem voltak egyszerűek a dolgok – szakács nem jelent meg, vagy később jött be stb., ami kicsit megnehezítette a készülődést. Valamint nem csak a szakácsokkal vannak problémák, hanem a többi kollégámmal, akik azt hiszik megszabhatják a beosztásukat és majd később jönnek be vagy hamarabb elmennek, mert nekik úgy tetszik.

Viszont végre kiküldtem pár jelentkezést albérletekre, hogy megtudjam nézni a helyet, úgyhogy várok, hogy visszajelezzenek. Plusz még egy kis pozitívum, hogy mostmár hivatalosan is angol állampolgár lettem, így kettős állampolgár vagyok – végre egy stressz lekerült a vállamról, így valamivel könnyebb lesz itt elhelyezkednem. 🙂