Már akkor terveztem megnézni ezt a filmet, amikor még csak az előzeteseket és a press-eket tolták hozzá és még nem volt mozikban. Már csak azért is, mert szerettem az előző két verziót Gene Wild-dal és Johnny Depp-pel, hiszen mindketten más oldalát hozták a karakternek. Ez igaz volt Timothee Chalamet-re is.

A filmet amugy két nekifutásra néztem meg: első alkalommal a családdal, de akkor nővérem kutyája úgy döntött, hogy ha már felengedtem magam mellé, akkor nem fog megülni a fenekén és játéknak vette, ahogy letoltam a gyomromról, így másodjára is megnéztem, mikor visszaértem Angliába, hiszen a film felét ha láttam otthon – a már említett kutyaharc miatt 🙂

Ez a Wonka több zenét tartalmazott, mint az előző két feldolgozás és azt mutatja be nekünk, hogy hogyan lett a csokoládékészítő. A film elvezet minket a csokoládé varázslatos világába és persze akár zsarolhatjuk is a rendőrfőnököt vele, ha a javunkra akarjuk fordítani a dolgokat vagy eltusolnánk pár dolgot. Míg eredeti nyelven sikerül megütni a vidámság és a komolyság egyvelegét, addig magyar szinkronnál túl sok a cukormázasság és meg is értem, hogy otthon miért nem örvendett olyan nagy hírnévnek a film. Részemről adjatok nekik egy esélyt angolul magyar felirattal (hogy azért értsétek is) és úgy döntsétek el… nekem is így sikerült eljutnom arra a döntésre, hogy annyira nem is rossz egy film 🙂

Kezdeném is ezzel, hiszen köztudott, hogy a franciák mennyei péksütiket készítenek, a fantasztikus ételeik mellett – nem, még mindig nem ettem csigát.

Párizsban szinte minden utcában van legalább 2-3 pékség és az onnan áradó illatok határozottan invitálják az embereket. Én is betértem párba egy croissant-ra vagy egy almás táskára, igazából bármire.

Ugyan amióta szilárd ételt eszem – kb 2 éves korom óta – ehetek péksütit és kóstoltam már croissant-t, viszont egyik sem volt olyan tökéletes, mint amit Párizsban ettem. Puha, ropogós, levegős és pont eléggé vajas. Az almás táska pedig olyan nagy volt, mint a fejem és pont ugyanolyan finom – olyan szinten töltelékkel tele, hogy az első harapás után kuplerájt hagytam magam után, mert azonnal ki is fojt.

Viszont egy kis eredet történet: Míg a legtöbben francia különlegességként ismerik, a rajongók és azok, akik már évek óta sütik ezt a finomságot, tudják, hogy a croissant valójában Ausztriából származik, és eredetileg „Kipferls/Hörnchen” néven volt ismert. Az első receptek 1683 körül bukkantak fel. Az Oszmán Birodalom ekkoriban ostromolta Bécset, s a törökök többször is megkíséreltek bejutni a városba, de próbálkozásaik kudarcba fulladtak. Úgy döntöttek, hogy földalatti alagutat ásnak, de a bécsi pékek, akik az alagsori raktárakban dolgoztak, meghallották az ásás zaját, és riasztották a sereget. A törökök nem jártak sikerrel, ellenben a bécsi pékeket nagy kitüntetésben részesítették a város megmentéséért.

A legenda szerint maga Marie Antoinette vitte el Franciaországba a félhold alakú péksüteményt, vagyis a croissant, ami franciául „félholdat” jelent. A történészek azonban mára már cáfolják ezt, és inkább 1837-1839-re teszik a croissant „születését”. Arra az időre, amikor August Zang és Ernest Schwartzer osztrák pékek megnyitották az első bécsi pékséget Párizsban, nevezetesen a Boulangerie Viennoise-t. Bár a kis sütöde mindössze két évig üzemelt, hatása örökre megváltoztatta a francia pékáruk világát, mivel valószínűleg innen terjedt el a „kipferl”, amelyből végül croissant lett. De érdekes módon franciaországban még mindig ‘viennoiserie’ néven találjuk meg a pultokban.

Forrás: Travelo.hu

Én és picivel több mint 3 órás filmnek nagyon nem jó kombináció – ezenfelül a héten 2 ilyen filmet is megnéztem, azok közül az egyik az Oppenheimer volt.

Hogy miért is húztam egy évig a megnézését? A sok 10/11/12 órás műszakok után tisztában voltam azzal, hogyha beülök egy 3 órás filmre, az első félórában elalszom, úgy meg nem érdemes megvenni a mozijegyet.

A film Julius Robert Oppenheimer életének azon részét mutatja be, hogy hogyan lett egy nyeszett kis fizikus tanulóból a világ pusztulására tervezett atombomba kitalálója.

Christopher Nolan rendezései nagyon sok esetben nyugodtan el vannak húzva, így ezt a filmet is úgy kidolgozta, hogy több mint 200 perces nagyvásznat dobott elénk. A színészválasztás tökéletes volt – megannyi tehetséges színészt választott filmjébe, amik között ott volt Cillian Murphy, Robert Downey Jr, Emily Blunt, Florence Pugh és lehetne még sorolni. A képi világ és a zene zseniális, rendezés szintúgy. Megérdemelt minden Oscart.

Viszont 2 dolog, amit nehéz még mindig lenyelnem: az a fentebb sokszor említett hosszúság, bár ezt még megértem, hiszen ezt nem lehetett másfél órába belesűríteni; a másik viszont a borzasztóan hangos hangeffektek – beállítottuk egy tökéletes hangerőre a tévét, hogy a párbeszédeket rendesen halljuk, erre hirtelen berobbannak a különböző hangeffektek, hogy az utca másik végén is hallják és az ottani kutyák el is kezdtek ugatni. Tudom, hogy az effektusok később kerülnek rá a filmszalagra, de valahogy ki lehetne úgy egyensúlyozni, hogy ne négyszer hangosabb legyen…

Az utoljára említetteken kívűl a film egy mestermű volt és tényleg megérdemelt minden Oscart.