Mikor megérkeztem Pitlochry-ba, a szomszédos falu kastélyánál pont akkor rendeztek egy egész hétvégés eseményt és ahol dolgoztam hotel egyik tulaja felajánlotta, hogy átvisz.
Ugyan a kastélyba nem mentem be, de tettem egy hatalmas sétát az udvarba, már amennyire tudtam járni, mert elég hatalmas területen helyezkedik el és hihetetlenül gyönyörű. Rengeteg játékot mutattak be, felvonultak a gárdisták is és még megemlékezésképp zenéltek az áldozatokért is a manchesteri Ariana Grande koncerten történt bombatámadásnál. Nagyon szép volt.
Az esemény után sétáltam egyet a faluban és találtam egy kis kávézót, aminél egy kis vízhajtásos kerék is működik. Ez amugy az 1500-as évek óta fennáll és akkor még lisztet és hasonlókat gyártottak benne és ahogy az előző mondatomban is említem, mostmár kávézóként működik. A hangulata megvan és belül is hozza a régies berendezést. Plusz természetesen a kis patak mellett másabb is a levegő 🙂
Ez ugyan 2 külön kis falucska, de tényleg annyira kis picikék, hogy lényegében egynek számítanak. Egy vasútállomásuk is van.
Mindkettő nagyon kis szép, gyönyörű épületekkel és egy nagyon szép erdei ösvénnyel, ami levisz egészen a folyóhoz – persze egy kicsit törni kell az utat bizonyos részeken.
Plusz a legjobb dolog, hogy Birnamban talàlható egy Beatrix Potter múzeum is, ami szépen ki van alakítva és a kertben az általa kitalált karakterek szobrai voltak felállítva.
Mindenképp megérte az átruccanást.