A sorozatot egy ideje már befejeztem, de eredetileg egy összegzésként akartam hozni – mármint összegyűjteni a sorozatokat, amiket a Squid Game-es színészekkel láttam, de mivel már hoztam 2 filmet külön, így a sorozatokat sem akartam tovább tartani.

Kang Haneul egyik filmjét már elhoztam nektek – a Forgotten még mindig egyik kedvenc koreai pszichothrillerem marad – és ez a sorozat hatalmas fordulat ahhoz a filmhez képes. Egy romantikus sorozatot kaptunk tőle és egyszerűen nem tudtam abbahagyni a nevetést.

A sorozat leírása: „Dongbaek, egy árva, egyedülálló anya, egy kis bárral, amit magáról nevezett el. Dongbaek életében új fordulat alakul ki, miután találkoztunk Yongsikkal, kisvárosukban tevékenykedő rendőrrel. Yongsik, akit szintén egyedülálló anya nevel fel, megérti Dongbaek kihívásait és gondjaiba veszi őt. Az egyedülálló szülői viszonyok elleni társadalmi stigma ellenére egymásba szeretnek”

Jó volt látni Haneul egy újabb oldalát – a Squid game és a Forgotten szerepe után egy olyan szerepben láttam, ami közelebb állt a színész valódi személyiségéhez és nem ez lesz az egyetlen ilyen szerepe. A sorozat ugyan a 6.-7. résznél indul be rendesen, viszont már az elején magával ragad – és ezt mondom úgy, hogy igyekeztem elvonatkoztatni, hogy a főkarakter az egyik kedvenem 🙂

A tény, hogy az elmúlt pár hétben minden egyes hétvégén dolgoztam és ráadásul zárós műszakokon, míg a többi management szépen kifoglalgatja magának, kicsit eléggé pattanásig feszítette a húrt. Ráadásul mindegyik hétvégén a főépületben az internet úgy döntött, hogy megadja magát és mikor kihívtuk hozzá a szakértőket, ők szűklátókörűen csak egy dologgal foglalkoztak – hozzáadtak a meglévő boxhoz 3 extra kábelt, túlterheli a boxot, neeem baaaj; mire kijöttek azt megcsinálni, akkor a telefonvonal ment kárba így hetekig a vendégek nem értek el minket recepción; mire megjavították a telefonvonalat, akkor az internet szállt el megint. Nagy nehezen sikerült megoldani, de amennyiszer falnak szaladtam, mert mindenki engem traktált, hogy menjek már be délelőtt szólni ennek meg annak, mert fontos – az mindegy, hogy nekem van-e dolgom a műszakom előtt…

Viszont pozitívum a hónapban, hogy mostmár ténylegesen elindítottam az állampolgárságira a folyamatot és kifizettem érte a úgy két havi fizumat. Pont a szabadságom előtti napon megyek majd ujjlenyomatot adni meg papírokat átnézni, úgyhogy szépen lassan haladunk. 🙂

Aztán pedig meglátjuk hogyan alakul a munkakeresés és albérlet ügy, hiszen mivel vagy dolgoztam, aztán szabadnapra kidőltem, vagy nem volt net amivel dolgozni tudhattam volna, mikor lett volna lehetőségem, így most tolódott. Meg ugye pár hónapig megint visszatankolom a félretett pénzemet valahogy és remélhetőleg egy új munkával ez esetleg jobban is sikerülhet, de ez még kiderül.

Ettől az írónőtől már olvastam korábban – még a CoffeeCorneres idők előtt, így azok ide már nem kerültek fel. Viszont ez a könyv egy trilógia utolsó része, így ajánlom, hogy mielőtt ezt kézbe veszitek, akkor először olvassátok el először A szanatóriomot, majd A pihenőhelyet és végül ezt, a Vad Vidéket.

Sarah Pearse

Sarah Pearse a tengernél él az angliai Dél-Devonban férjével és két lányukkal. Irodalmat és kreatív írást tanult a Warwicki Egyetemen, azután háztartási márkáknak folytatott marketingtevékenységet. Miután a húszas éveiben Svájcba költözött, minden szabad percét a hegyekben töltötte, s a mai napig a svájci Alpokban található Crans-Montana városában van az otthona, amely drámai festőiségével regénye inspirációjául szolgált. Sarah-t mindig is vonzották a sötét, kísérteties dolgok – kieső és elhagyatott helyek –, így amikor találkozott egy cikkel egy helyi svájci magazinban a térség szanatóriumainak történetéről, egyből tudta, hogy megtalálta bemutatkozó regénye, A szanatórium ötletcsíráját. Rövidprózái már több folyóiratban is megjelentek, és számos díjra jelölték.

Vad Vidék

Kier Templernek nehéz gyerekkora volt, amelyet egy sor sötét esemény árnyékolt be. Ugyan lelépett otthonról, és azóta is úton van, de az ikertestvérével azóta is folyamatosan tartotta a kapcsolatot. Egészen addig, amikor egy portugál nemzeti parkban nyomtalanul eltűnik.
Elin Warner detektív kikapcsolódásképpen jött a nemzeti parkba, de a helyszínen értesül Kier eltűnéséről. Megtalálja a lány által hátrahagyott térképet, és nyomozni kezd. A nemzeti park területén belül, eldugott helyen kisebb társaság táborozik, akik nem hajlandóak válaszolni a kérdéseire. Az addig gyönyörűnek tűnő vidék baljós hangulatot ölt.
Elin fel akarja tárni, mi történhetett Kierrel – de igaz a mondás, hogy amikor az ember megindul az ösvényen, nem árt néha hátranézni, hogy lássa, követi-e valaki…

Mit gondolok?

Ahogy az előző két könyvvel is történt, ez is borzalmasan gyorsan olvastatta magát, így kb 2 és fél nap alatt ki is olvastam. Nagyszerűen ír, ráadásul tudni akartam, hogy az előző könyvből megtudott követő (stalker) kicsoda. Nagyon izgalmas volt és mikor eljutottam arra a pontra, hogy kezdenek kiderülni a dolgok, írtam is nővéremnek, hogy vagy nem alszom aznap este, mert nem tudom letenni, vagy muszáj most abbahagynom és reggel sokkolom le magam.

Úgyhogy, mindenképp ajánlanám, ha szeretitek a nyomozós thrillereket/krimiket.