Egész jól indítottam ezt a hónapot, hiszen az első hetében még szabadságon voltam. Utána visszajöttem és pár nap után már néztem olyanokat, hogy jobb volt nem reagálnom. Ahhoz képest teljesen jól reagáltam le a dolgokat és úgy voltam vele, hogy ez nem az én saram, én nem fogom kijavítani.

Annyi nagyon jó dolog volt ebben a hónapban, hogy sok kutyás és kisbabás csapat jött be, úgyhogy egy nap a munkatársaim csak annyit láttak, hogy én olvadozok. Persze ez kutyáknál alapból adott, de amikor odahoznak egy pár hetes kisbabát, aki a hatalmas kék szemeivel csak téged néz, na ott nincs menekvés – a gyerek ott és akkor megvett téged kilóra.

Ebben a hónapban egy évvel öregebb lettem, aminek hatására kicsit kiakadtam és persze ünnepeltem is, aminek másnap nagyon nem örültem. De hát ez megeshet mindenkivel ás túléltem a másnapot 🙂

A hónap utolsó hete pedig tett róla, hogy legyen egy hatalmas összeomlásom, mert minden is megtörtént és mindez úgy, hogy a lehető legkevesebb támogatást kaptam. 23.-án este elbőgtem magam, mert az arra a napra szervezett eseményről én kb semmit nem tudtam, aztán felbukkant egy énekes, amiről meg pláne senki nem tudott, aztán egy hölgy elesett a lépcsőn és eltörte a csuklóját, aminek persze van folytatása, de még dolgozunk az ügyön. Minden más meg csak követte: következő nap egy vendég panaszkodott a kajára, miután megette az egészet – csakhogy megkapja ingyen, de sokat nem tudtunk tenni, mert ha azt mondja hogy ízetlen és mégis megeszi, akkor nem bizonyítja azt hogy ízetlen volt; azután való nap 13 órát dolgoztam mondjuk úgy hogy egyedül; után gond volt a kasszával, szóval össze kellett szednem minden bizonyítékot, csakhogy támogassam önmagamat, de ennek sincs még vége…. aztán persze az egyik szabadnapom felét egy kis ingyenmunkával töltöttem, mert muszáj volt összeszednem az összes papírmunkát, amire szükség volt, hogy engem a lehető legjobb helyzetben mutasson fel.

De nem baj, túléltem és a tény, hogy a csapat háromnegyede (ami egy kb 10 fős csapatban elég mérvadó) fel akar mondani, nagyon sokat elmond az egész helyről… és ezt mondom úgy, miután sokadjára lettem leszopatva – csakhogy ilyen szépen és nőiesen kifejezzem magam 🙂

Szeretem az olyan könyveket, amik olyannyira olvastatják magukat, hogy pár nap alatt ki is végzem őket – így voltam ezzel is.

Alexis Henderson

Alexis Henderson egy spekulatív fikciós író, aki rajong a sötét fantáziákért, a boszorkányságért és a kozmikus horrorért. Amerika egyik legkísértetesebb városában, a georgiai Savannah-ban nőtt fel, ami életre szóló szeretetet ébresztett benne a szellemtörténetek iránt. Ha nincs beleásva az orra egy könyvbe, akkor ismerősként festheti vagy horrorfilmeket nézhet macskáival.

Az Éhség Háza

WANTED – Vérlány kivételes ízű . Élénk hajlamnak kell lennie az élet finomabb örömeire. A gyenge akaratú lányoknak nem kell jelentkezniük.

Marion Shaw a nyomornegyedekben nevelkedett, ahol csak a hiány és a nélkülözés jelenti az egészet. Annak ellenére, hogy vágyik arra, hogy elhagyja a várost és nyomorúságait, nincs igazi reménye a szökésre, egészen addig a napig, amíg meg nem talál egy különös listát az újságban, aki vérlányt keres.

Bár keveset tud a messzi északról – ahol a gazdag nemesek luxusban élnek, és a szolgálatukban állók vérét isszák –, Marion jelentkezik erre a pozícióra. Néhány napon belül megtalálja magának a legújabb vérlányt a hírhedt Éhség Házában. Ott Marion a sötét kicsapongás világába kerül. Mindennek középpontjában Lisavet grófnő áll.

A grófnőt, aki ebben a hedonista udvarban elnököl, egyformán szeretik és féltik. Különös érdeklődést mutat Marion iránt. Lisavet mágneses, Marion pedig alig várja, hogy új szeretője kedvében járjon. De amikor rájön, hogy az Éhség Házának ősi falai még régebbi titkokat rejtenek, Marion egy ördögi macska-egér játékba keveredik. Meg kell tanulnia új otthona szabályait – és gyorsan –, különben a termei hamarosan a sírjává válnak.

Mit gondolok

A könyvet a francia Shakespeare&Co oldalán találtam (szokásom könyves oldalakon keresgélni, aztán ha épp futja, akkor lenyomom a rendelést) és kiváncsi voltam. Akkor még nem tudtam, hogy a könyv a Goodreads Awardson is nevezve volt – vagyis nem emlékeztem. Viszont nagyon izgalmas volt és alig tudtam letenni.

A történet Marion útját követi végig a szegényes Prane-i életéből egészen addig, amíg északra nem megy egy hírdetés által. A hírdetés szerint az északi Házak fiatal vérhölgyeket keresnek, hiszen a lányok vére gyógyító hatással vannak az úriakra. Marion az Éhség Házába kerül Lisavethez, aki a ház úrnője és a lány hamarosan úrnője kegyeibe került. Viszont a ház olyan titkokat rejtett, ami miatt Marion gyanúja egyre jobban erősödött és igyekezett elhagyni a házat többi társával.

Mèg csak szemezgettem a színhàzakkal, mikor ez feljött velem szemben. Először hezitàltam, mert nagy kedvencem ugyan Shakespeare jó pàr műve, angolul sosem mertem belevàgni egyiknek sem az olvasásába – mégpedig azért, mert valamiért az én agyam nem tudja olyan szépen átadni az óangolt, mint ahogy megismertem magyarul.

Richard elég korán, 10 évesen került a trónra és megítélését jelentős mértékben befolyásolta William Shakespeare II. Richárd  drámája, melyben negatívan ábrázolta az uralkodót és őt tette felelőssé az angol történelem következő századának kaotikus viszonyaiért, bár túlzott centralizációs törekvéseivel hozzájárult saját bukásához és nárcisztikus személyiségzavara is befolyásolhatta döntéseit, különösen uralkodásának utolsó éveiben. (Wikipédia)

A darab nagyszerű volt. Ugyan némelyik színészt csak futólag ismertem, így névileg nem nagyon vannak meg bennem, viszont a darabban megírt Richárdot Jonathan Bailey fantasztikusan hozta.

Szívesen néztem volna korhű jelmezekben, viszont a mostani kornak megfelelő kosztümök (öltöny pl) sem rontott az élményen.