Az Agymanók számomra az a mese, aminek ha az első részét moziban néztem meg (és azóta milliószor is megnéztem még), akkor a második részét is a moziban fogom megnézni. Úgyhogy ahogy eljött a szabadságom és amugyis Londonban töltöttem pár napot, betértem egy moziba.

Kezdeném azzal, hogy a Pixar eleve gyönyörű meséket készít – és itt most nem a történetre gondolok, hanem a rajzra. Egyszerűen eszméletlen mennyire tehetséges rajzolóik vannak – minden apró vonás és mozdulat tökéletes.

Na de a történet… Riley-t tinédzserként látjuk viszont és éppen most kezdi a kisgimit, ahol is egyre jobban beleveti magát a hokizásba, ami által barátokat is talál. Ám a tinikkorral együtt sok minden más is megjelenik: a tested és az elméd is változik. Kapunk 4 új személyiséget az eredeti quartett mellé, mégpedig Szorongás, Irigység, Uncsi és Ciki személyében és ők azonnal át is veszik a fejhadiszállást. Riley egyre nagyon kihívásokba viszi magát és ezáltal elhanyagolja a legjobb barátaim, megtapasztalja az első pánikrohamát és minden összeomlik körülötte. Szerencsére Derű és barátai éppen időben térnek vissza száműzetésükből, hogy megmentsék Riley-t.

Őszintén a második része a mesének inkábba tinédzserek és a felnőttek körében talált nagyon megértésre, hiszen az iskola és a munka által felállított követelmények és stressz helyzetek minden porcikánktól kiveszi az erőt és sokszor a határainkat feszegeti.

Nagyon szép mese volt és mindenképp ajánlom megnézni, ha még nem tettétek.

Ebben a hónapban kicsit visszavonultam, ám ezt nem jelenti azt, hogy néhanapján nem dolgoztam a blogon a háttérben.

Hónap elején szabin voltam – 5 napot eltöltöttem Londonban, le volt foglalva 3 színház, amiről hamarosan olvashattok (plusz egy extra, amit még tavaly láttam), összeszedtem valami ágyi bogarat amugy, ami miatt tele voltam csípésekkel (mindkét karomon volt, a combomon egy csomó és az egyik bokámon is lett csípés). A csípéseken kívűl nagyon jól éreztem magam, a színházi darabok hatalmas élmények voltak. Ezután hazamentem Magyarországra egy hétre… először is mikor repültem, a női gondok megtaláltak, aztán meg is fáztam (még Londonban), úgyhogy ezekkel elszenvedtem egy darabig – a megfázással még egy extra hétig is. Jó volt végre napot látni, viszont ellettem volna a folyamatos fülrágástól („miért ezt vetted fel”, „miért jársz így”, „menj el edzőterembe”, „fogyj le”, „így soha nem találsz senkit, sminkelj és fogyj le” és társaik).

Meló téren nagyjából most minden rendben. Legalábbis igyekszem nem felbaszni magam a legapróbb dolgokon. Persze még mindig vannak pillanatok, amikor nagy levegőt kell vennem és nem zsigerből visszavágnom, hanem inkább normálisan elmondani, hogy csinálja az emberünk, amit mondtam neki. Bár szépen visszatértem úgy, hogy az első napomon a nyaralás után teleírtam a chatet, hogy miért látok koszos bögréket a kávéfőzőn és miért néz ki úgy a bögrés szekrény, mint amibe belehánytak (minden volt mindenhol – mi értelme volt akkor szépen összerendezni, ha senki nem tartja tiszteletben), plusz miért vannak összekeverve a menük és ha ez probléma volt az előző napokban, miért nem lett szólva és javítva… Szeretném mindenképp megértetni a csapattal, hogy tartsuk tiszteletben a másik munkáját és figyeljenek oda, és ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.

Nagyjából ezek történtek ebben a hónapban és remélhetőleg pozitívan folytatódik tovább az augusztus.

A második könyv, amit levettem a polcról a párizsi Shakespeare & Co könyvesboltban, az ez a könyv volt. Őszinte leszek, leginkább a borítója fogott meg és ahogy olvastam a történetet, nem igazán kötött le – ennek lehet sok köze volt annak, hogy össze-vissza dolgoztam és az agyam nagyon lefáradt, de lehet hogy nem. A későbbiekben lehet újra olvasom és más lesz a véleményem.

Ugyan nem bántam meg, hogy a kezeim közé került ez a könyv, de mindenképp legalább kétszer kell elolvasni, hogy egyáltalán valami érthetőt ki tudjon szűrni belőle az ember. Elméletileg egy színházi kivonat, de hogy semmi színházias nincs benne, az tuti biztos. Viszont biztosan nem volt véletlen, hogy márciusban a kezem ügyébe került, így adok neki még egy esélyt.