Ritka, hogy egyhuzamban ennyi bejegyzés van a blogon, viszont éppen hónap végére esik a húsvét. De nem baj, szeretem ha tudok mit hozni a blogra.

Viszont nézzük is mit hoz nekünk az ehavi What’s Up, Mental Health…

A hónap teljes kimerültséggel kezdődött, amit még februárról hoztam át. Teljesen elegem volt mindenből, az összes főnöki döntésnek semmi értelme nem volt és mivel túlságosan fáradt voltam (mert miért is ne legyen normális beosztás), ezért nem nagyon tudtam úgy hozni a formámat, ahogy kellett volna. Ami meglátszott. Aztán eljött a szabadságom – 2 hét -, amire nagyon szükségem volt, viszont akkor meg az otthoniak nyaggadtak (hozzál nekünk ezt meg azt, a felfedezés helyett menjél nekünk bevásárolni), viszont ettől eltekintve Párizst nagyon jó volt bejárni. Utána meg ugye otthon voltam egy kis időre, aztán pedig vissza a valóságba.

Már újra dolgozom, de már jönnek fel bennem a ‘mi a franc’ kérdések, mert persze megint semminek sincs értelme, az egész épület szétesik és én meg rohangálhatok össze-vissza, mert a bárban is kellene kiszolgálni, de a vendégszobákhoz is rohangálok mert folyamatosan jönnek le, hogy nem jó a szoba stb.

Egyik nap meg totál későn is végeztem, mert ugyebár 2 olyan embert kaptam, akik nem tudtak tovább maradni 22.30-nál, mert az egyik még kiskorú, a másiknak meg el kellett érnie az utolsó vonatot. Úgyhogy még ott voltam lezárni a kasszát, aminél baromi nagy különbség volt, pedig wifi gond miatt nem is tudtunk kártyaleolvasót használni és azon volt a legnagyobb különbség; plusz akkor ment el a 10 fős asztalunk, szóval azt is lekellett szednem, áttörölni, a helyére mozgatnom az asztalokat és felteríteni (mert hát mit képzelek magamról, hogy a reggeli munkatársamra hagynám), úgyhogy aznap este kb hajnali fél 1 fele jöttem el, hogy asszem már minden kész van, ha hisztiznek, akkor bekaphatják…

Viszont hozzáteszem, hogy már aktívabban keresek lakást és új melót, ennek leginkább az az oka, hogy a főnök egy kétszínű seggfej – és még szépen fogalmaztam 🙂 A legrosszabb az, hogy a munkahelyet szeretem is, ha nem lenne ilyen főnök… tudom vannak mindenhol ilyenek, de ez az ember már más kategória – teljesen ellentmond magának. Úgyhogy szurkoljatok, hogy minél hamarabb legyen valami 🙂

Az első olyan kiruccanásom, ami nem családdal történt vagy éppen nem munka miatt utaztam át máshova és fedeztem fel a környéket…

Idén elterveztem, hogy legalább 3 másik országba is szeretnék elutazni, és nem csak az Anglia – Magyarország útvonalon járkálok. Az első állomásom Párizs volt.

Ugyan majd lesznek külön bejegyzések a helyekről képekkel és történelemmel, amiket meglátogattam a 2 nap alatt, itt viszont csak egy kis összefoglalót írnék.

8.-án utaztam át Párizsba az Eurostar vonattal, ami igazából pillanatok alatt átért a csatornán – nekem legalábbis így érződött. A vonat kényelmes volt, tágas és tiszta. A büfében vett kávé pedig egész finom. Itt éltem is a lehetőséggel és vettem egy 10 pakkos vonaljegyet, hogy ne az állomáson szenvedjek vele.

Ahogy leszálltam a Gare du Nord állomáson, az utam egyből a metró felé vitt, ahol szembe találtam magam a 3-as metró párizsi megfelelőjével – régi és nem éppen jó illatú, de ez legyen a legkevesebb. Viszont nagyon sok lépcső van, így az utolsónál kijött belőlem egy nagyon szép káromkodás – ennek ellenére egy srác visszaszaladt, hogy segítsen a bőrönddel, ami rendes volt tőle. A metróból pont a Notre Dame-nál jöttem fel, aminek nagy része már meg lett javítva és már csak az oldalán dolgoztak.

Olyan 10 perces sétára volt onnan a szállásom, és miután lepakoltam a cuccomat, elindultam vacsorázni valahol. 5 percnyi sétára találtam egy kis éttermet, ahol ugyan közölték velem, hogy 1 órám van enni, de mivel már éhes voltam (és fáradt is), így mondtam nem gond. Vacsi után meg persze ki is dőltem.

A második napom – az első teljes nap – sok sétával telt. Párizsban nagyon sok lejtős kis utca van, így persze már az első napomon sokat megmásztam. Kezdtem a Pantheonnal, ami mellett van pár pici rom, és az épületek által közrezárt tér nagyon szép. Utána megindultam a Luxemburg park felé, megnézni a Luxemburg palotát. Maga a park csodaszép, rengeteg márvány szoborral van díszítve és bár a szökőkút most üres volt, a Medici kút is csodaszép. Ezek után megindultam visszafele, hiszen nagy tervem volt meglátogatni a Shakespeare&Co könyvesboltot. Egy kis sorban állás után már bent is voltam – bár alig voltam bent 5 perce, egy random pasas elkezdett nekem franciául beszélni, de addigra az egyik eladó már rászólt és küldte kifele, hogy már vagy félórája kényelmetlen helyzetbe hoz mindenkit, főleg hölgyeket. Végül miután folytattam a böngészést, 2 könyvvel jöttem ki (bár tudtam volna még válogatni). Újra meglátogattam a Notre Dame-ot és vitt tovább az utam ezúttal a Louvre felé. Ugyan bejutni nem jutottam – hiszen nem egy hetet voltam, így nem akartam sorban állással tölteni azt a kevés időmet -, körbefotózkodtam és csodáltam az épületet, miután elküldtem pár cigány nénit melegebb éghajlatra, miután mindegyik alá akart velem íratni valamit. Ezek után buszra szálltam és a következő megállóm az Eiffel torony volt. Itt szintén hatalmas volt a sor, így meg sem kíséreltem sorba állni, de így is hatalmas élmény volt. Sétáltam még egyet a környéket, aztán elindultam visszafele és újra megvacsiztam a szállóhoz közel.

A harmadik és második teljes napom arról szólt, hogy meglátogattam a Moulin Rouge-t, amiről amugy eddig azt hittem, hogy sokkal nagyobb. Az utcában kb minden második bolt erotikus bolt, de meg sem lepődtem ezen. Az utam ezután a Sacre Coeur Bazilikához vezetett rengeteg lankás kisutcán keresztül. Ezek viszont semmiségek voltak a rengeteg lépcsőhöz, ami a bazilikához vezetett. Ha annyira türelmetlenek vagytok, mint én és nem akarjátok kivárni a sort a libegőhöz, akkor nekiveselkedhettek a 270 lépcsőnek, ami felvezet. Én 220 lépcsőt bírtam, ám a látvány magáért beszélt. A bazilika gyönyörű – persze kívűlről és legközelebb kivárom a soromat a libegőhöz, hogy könnyebben megmásszam majd a maradék 50 lépcsőt – és a város magaslati látványa is elképesztő. Miután legurítottam magam a lépcsőkön és a lejtős kisutcákon, újra buszra szálltam és megindultam a Diadalív és a Champs Elysées felé. Rengeteg képet csináltam és persze a legnagyobb látvány akkor fogadott, miután elindulva a Champs Elysées sugárúton szembetaláltam magam egy hatalmas Louis Vutton bőrönddel, ami magát a boltot hírdette – amugy volt egy kisebb bolt is egy picit lentebb. Megebédeltem egy mekiben, utána persze bekellett mennem egy Yves Rocherba feltankolni a krémeimből és persze folytattam az utam, hogy körbenézzek a boltokban – már ameddig kibírtam pisilés nélkül.

11.-én, hétfőn, pedig már indultam is ki a reptérre, hogy repüljek haza Magyarországra. Tény, hogy Franciaországon belül is rengeteg történelem van és tervben van, hogy egy legközelebbi kiránduláskor kivárom a sorom a Louvreban és az Eiffel toronynál, valamint szeretnék beiktatni egy Versailles kastélyt is. Természetesen volt egy kis kultursokk, de annó a skótokkal és az angolokkal is volt, mire eljutottam arra a pontra, hogy csak legyintek rájuk és semmi nem lep meg. Hatalmas nagy élmény volt ez a pár nap Párizs és ha lesz lehetőségem, akkor mindenképp teszek egy hosszabb kirándulást. 🙂

Őszintén reméltem, hogy belépve az új évbe, az évvégi agyfasz (már bocsánat a kifejezésért) visszavonul egy kis időre… de eljutottam addig a pillanatig, hogy elegem van.

Nagyon sok órát dolgozom – ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy egy nap 10-11 órákat tolok és másnap reggel jöhetek vissza egy újabb 10 órás műszakra. Hónap végére kaptam kettészedett napokat, amiket nem akartam (pláne, hogy az lett megbeszélve, hogy nem ad nekem több ilyet, mert többször mondtam, hogy nem akarok több ilyen napot) és egyiket egyben toltam le – ami azt jelenti, hogy a tervezett 10 órám lett 16, mert a beosztás hülyén lett megoldva és nem hagyhattam az újoncot egyedül…

Úgyhogy aktívan keresek munkát és albérletet, mert ez egyszerűen nem elviselhető. Plusz folyamatosan meg az ujjal mutogatás és ha úgy adódik, akkor engem vesznek elő, mert miét is ne – az mindegy, hogy amugy főnök csinált valamit..

Lelkiekben már nagyon készülök a szabadságomra, hiszen nem csak fizikailag fáradtam el (mégha kapok szabadnapokat), hanem érzelmileg és mentálisan is. De nem omolhatok össze, mert nem szabad… legalábbis publikusan nem – meg nem is engem magamnak.

Bár szerencsére semmi olyan komoly gondot nem észleltem magamban, mint Butlins utolsó évében. Úgyhogy még mindig tartom magam a gyakorlatomhoz és lefoglalom az agyam.

Ennyi lenne mostanra. Szurkoljatok, hogy sikeresen találjak egy új helyet és lakhatást hamarosan 🙂