Ha csak hónapilag is, de végre elérkezett az ősz. Itt Angolföldön már érezhető, hogy közeledik a hűvösebb, bevackolós idők, amikor későn kel fel a nap és hamar le is megy, amikor nincs kedved kimozdulni a kényelmes kuckódból, mert ahogy kilépsz megcsap a csípős levegő…

Ezért is igyekeztem olyan külsőbe bújtatni a blogot, amin érződik, hogyan is érzem magam: a barna számomra mindig is a legtermészetesebb szín volt, így örültem, hogy újra visszahozhattam. A kávét ivó szemüveges lányt az AI készítette – a saját magam leírása alapján, szóval nagyjából így képzeljetek el engem is 🙂

Vannak terveim a következő hónapokra és most már nem csak ígérgetem, hanem hozom is őket – kezdve egy kérdőívvel, amit Ninánál is olvashattok. Így egy kicsit jobban is megismerhettek és ha szeretnétek, ti is kitölthetitek. Plusz terveztem hozni több kirándulós helyeket Magyarországról, ahol az évek során már jártam és leginkább úgy bemutatni őket, mint a skót kisvárosokat is például.

Úgyhogy mindenképp kövessetek figyelemmel. 🙂

Sokat gondolkoztam, hogyan is kezdhetném el ezt a bejegyzést… Viszont őszinte leszek: a legutóbbi ilyen bejegyzésemben nem voltam teljesen őszinte. Július utolsó napjait eléggé hullámvasútként éltem meg. Elvesztettem egy családtagomat és nem tudtam ott lenni, hogy támogassam a családom többi tagját – folyamatosan aggódtam, idegesítően írkáltam mindennap és próbáltam úgy tenni, mintha én teljesen jól lennék. A temetésre hazatudtam menni, de addig folyamatosan kattogott az agyam.

A kattogás miatt ugyebár sokat voltam stresszes, amire rátett az, hogy a többiek is melóban megtalálták azt a pontot, hogy még jobban feszüljön az a húr és aztán sajnáltatták magukat, mikor szépen lassan elkezdett szakadni az a túlfeszített húr, de ezt azonnal le is állítottam.

Erre rájött, hogy melóban is volt egy hatalmas dráma, ahol az egyik szakácsunk azonnali hatállyal lett kirugva, nem csak azért mert visszaesett a drog és alkoholfogyasztásba, hanem olyan üzenetekkel bombázta az egyik tini munkatársunkat, ami belefér a bántalmazás kategóriába és a HR csak most realizálta a helyzet komolyságát (hiába volt már egyszer jelentve), miután én jeleztem az új főnöknek és ő azonnal kezébe vette a dolgokat. Pláne, hogy a srác azóta egy másik munkatársunknak is olyanokat írt, ami használható volt ellene.

Miután meg visszajöttem, másnap már dolgoztam és egyik munkatársam kicsapta a biztosítékot. Állandóan eltűnt, azt sem tudtam hol van; aztán este 9-kor bejelentette, hogy a bár kész és ő hazamegy… a bár nem volt kész. Másnap lement ugyanaz, hogy eltünedezett. Akkor az éttermet csinálta, de ugyanúgy eltünedezett. Kivitt egy asztalhoz ételt és odajön hozzám, hogy amugy a másik 2 asztalt le kellene szedni és ezzel visszament a konyhába… felvetődött bennem a kérdés, hogy ha a konyhába megy amugy is és ott volt az étterembe, a visszafele úton miért nem tudta felvenni az üres tányérokat. Supervisorként akkor is összeszedtnek kellene lennie, amikor egy másik management is műszakon van, mert mi adunk róla jelentést és az elmúlt 4-5 hónapban több volt az ilyen műszakja..

Nem gondoltam volna, hogy július utolsó napjai és az augusztus ennyire nehéz lesz. Pláne, hogy munkában amugy nincs sok forgalom, így az agyamnak van ideje gondolkodni, ami jelen esetben nem volt jó. Mindent megtettem, hogy lefoglaljam ilyenkor magam, de mindennek meg van a limitje és mikor már mindent is megcsináltam, akkor újra ott voltam, hogy kattogtam. Az év további részében köszöntem szépen, de nincs szükségem még több traumára – bár tudom, ez nem így működik.

Ebben a hónapban kicsit visszavonultam, ám ezt nem jelenti azt, hogy néhanapján nem dolgoztam a blogon a háttérben.

Hónap elején szabin voltam – 5 napot eltöltöttem Londonban, le volt foglalva 3 színház, amiről hamarosan olvashattok (plusz egy extra, amit még tavaly láttam), összeszedtem valami ágyi bogarat amugy, ami miatt tele voltam csípésekkel (mindkét karomon volt, a combomon egy csomó és az egyik bokámon is lett csípés). A csípéseken kívűl nagyon jól éreztem magam, a színházi darabok hatalmas élmények voltak. Ezután hazamentem Magyarországra egy hétre… először is mikor repültem, a női gondok megtaláltak, aztán meg is fáztam (még Londonban), úgyhogy ezekkel elszenvedtem egy darabig – a megfázással még egy extra hétig is. Jó volt végre napot látni, viszont ellettem volna a folyamatos fülrágástól („miért ezt vetted fel”, „miért jársz így”, „menj el edzőterembe”, „fogyj le”, „így soha nem találsz senkit, sminkelj és fogyj le” és társaik).

Meló téren nagyjából most minden rendben. Legalábbis igyekszem nem felbaszni magam a legapróbb dolgokon. Persze még mindig vannak pillanatok, amikor nagy levegőt kell vennem és nem zsigerből visszavágnom, hanem inkább normálisan elmondani, hogy csinálja az emberünk, amit mondtam neki. Bár szépen visszatértem úgy, hogy az első napomon a nyaralás után teleírtam a chatet, hogy miért látok koszos bögréket a kávéfőzőn és miért néz ki úgy a bögrés szekrény, mint amibe belehánytak (minden volt mindenhol – mi értelme volt akkor szépen összerendezni, ha senki nem tartja tiszteletben), plusz miért vannak összekeverve a menük és ha ez probléma volt az előző napokban, miért nem lett szólva és javítva… Szeretném mindenképp megértetni a csapattal, hogy tartsuk tiszteletben a másik munkáját és figyeljenek oda, és ez egy nagyon hosszú folyamat lesz.

Nagyjából ezek történtek ebben a hónapban és remélhetőleg pozitívan folytatódik tovább az augusztus.