Hol is kezdjem…

Nagyjából sikerült kipihengetnem magamat, bár sokszor a vendégek agyzsibbasztó megszólalásait elég nehéz volt. Ebben a hónapban is rengeteget rohangáltam, aminek meg is lett az eredménye és egyik nap úgy mentem be dolgozni, hogy a bal lábam úgy nézett ki, mint egy kisebb görögdinnye – színre is és persze be is volt dagadva. A munkatársaim aznap ki is akadtak, hogy mi a francért mentem be dolgozni, de mondom egyrészt nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy beteget jelentsek, plusz még ha sántítok is, rá tudtam állni, ami lehet csak az én makacsságomnak köszönhető. Azután persze pihentetve volt és jegelve, viszont még ha le is ment a dagadás, attól függetlenül még fájdogál – úgyhogy hamarosan célszerű lenne meglátogatni vele egy dokit, aki majd megmondja, hogy túlsúlyos vagyok és azért fáj, nem pedig azért mert vendéglátásban dolgozom és állandóan talpon vagyok….

Ezen kívűl az otthoniak megosztottak velem pár infót, amitől be stresszeltem és aznap végig remegtem és jópofizhattam, mert ugye mennem kellett dolgozni, miközben igyekeztem nem elbőgni magam, hogy nem tudok semmit sem csinálni. Azóta persze lenyugodtam, de emelem kalapom a HR-es előtt, aki többször is rám nézett, hogy jól vagyok-e, pláne, hogy aznap miután megkaptam a hírt, kihisztiztem magam neki az irodában. Bár szerintem látja rajtam, hogy még nem őszinte az „igen, jól vagyok” válaszom, de mivel nem mondhat mások előtt semmit, mert nem tudja, hogy kinek említettem még, így nem igazán tud mit kezdeni a szituval.

Viszont lassan itt az ideje a kikapcsolódásnak, hiszen július 1-tól szabadságon vagyok másfél hétre, így megyek színházba, moziba, haza (bár ahogy nézem női problémák lesznek, így a medencét nem igazán fogom tudni élvezni), de legalább nyugiban elleszek és majd olvasgatok, mert rám is fér a kikapcsolódás. 🙂

Az elmúlt másfél hónapban jó sok bejegyzést láthattatok tőlem, ami sokszor be volt időzítve, tekintve az össze-vissza beosztásomat. Viszont most egy kicsit vissza lesz véve, hogy egy kicsit összetudjam szedni magam és felzárkózzak minden szempontból.

Jelenleg van egy csöpp végkimerültség, hiszen az, hogy folyamatosan én voltam híváson és engem tettekbe kismillió kettős műszakra, nagyon befolyásolt mindent. Az is, hogy elegem lett, hogy mindig engem hívnak be, azzal, hogy ugysem mentem volna sehova, de ha állandóan engem hívtok, akkor nem is tudok sehova sem menni. Az is érdekes, hogy nem egyszer beszéltem meg főnökkel, hogy nem akarok több kettős műszakot, mert ez az egyik indok, hogy eljöttem az előző munkahelyről és gyűlölöm, egy ideig nem is adott, de március óta állandóan megjelenik 1-2 és az elmúlt 2 hétben kb mindennapom ilyen volt, plusz a szabadnapjaim sem voltak együtt, nehogy pihenjek rendesen… És tervezd így az életed.

Szerencsére végre sikerült úgy adnia szabadnapokat, hogy 3 szabadnapom volt egyben (vasárnap, hétfő és kedd), ami viszont nagyon jól jött, mert tényleg végkimerültségen voltam és a bokám, amelyikben ugyanaz az izom többször sérült, már annyira fájt, hogy szabi előtti szombaton kb sírtam (amikor azt érzed, hogy a fájdalomtól szó szerint ég a hely). Azokon a szabadnapokon nem is terveztem semmit, csak pihenést, bár így sem ültem meg a fenekemen, de mégis kíméltem a bokámat. Az egyetlen szocializálódás, amit megengedtem magamnak a HR-es srácunk volt, aki behozta az egyik kutyusát és bekopogott hozzám bemutatni. Ezenkívűl aludtam és tanultam.

Felzárkózás szempontjából a következők a terveim: a blogon majd folytatódik a kirándulós sorozat, ahol bemutatom a maradék helyeket, ahol jártam Angliában és Skóciában, aztán igyekszem felzárkózni Amy könyvével is – az elmúlt másfél hétben nem is volt energiám semmit sem olvasni, ami szomorú. Július vége felé szerintem lesz 1-1 színházi bejegyzés is. Eddig egyet foglaltam le, viszont tervezek többet is ha még vannak helyek (és nem túl drága árak). 🙂

Azt hiszem ebben a hónapban jutottal el véglegesen arra a pontra, hogy bármi is történik csak nevetek magamban egyet és megyek tovább. Egyszerűen nem lehetett másképp reagálni.

Kb háromszor írtam újra ezt a bejegyzést, mert amit kiszerettem volna írni magamból, kibillentett az egyensúlyomból. Elég nehéz volt az elmúlt pár hét, sokszor robbanás szélén álltam, miután meg lettem vádolva, hogy nem támogatom munkatársamat, ami egy hatalmas hazugság, de nem lényeges. Nem veszek részt egy olyan gyerekes viselkedésben, amikor is nem tud felnőtt módjára velem megbeszélni, ha problémája van velem, hanem majd órákkal később a csoportos chatben hisztizik egy sort, hogy neki milyen szar élete van… Emiatt a döntésem az volt, hogy nem reagálok üzenetekre, amíg nem szükséges és ahogy bementem másfél nappal később, mintha mi sem történt volna…

A mini kiakadásomat félretéve: az oldal új színekbe öltözött. Tőlem eltérő módon rózsaszín lett – alapjáraton ez nem az én színem, de ahogy elkezdtem kidolgozni a kinézetet, végül ez lett a vége. A kódért nagy köszönet Nináának, a FromNinaa.hu szerkesztőjének, aki átküldte az ő kódját segítségképpen. 🙂

A blogon amugy perpillanat sok beidőzített poszt lesz úgy május közepéig – ebbe beletartozik a maradék párizsi kirándulásos posztjaim, a mentális egészség hét és egy bloggertársam könyvének a véleményezése plusz a vele készített interjú. Közben tervezem a következő kirándulásomat, ami júliusban lesz és amit majd közelebb a dátumhoz meg is tudhattok (esetleg utána, mikor beszámolok róla).

Ennyi is lenne most; kövessétek figyelemmel a blogot, hiszen 2 naponta jelenik meg valami 🙂