Bejegyezte: mano | Ekkor: 2023.10.12. | Hozzászólások: 0 | # Kategória: Könyvvélemény, Spooktober, Vendégíró

Nagyon tetszett ez a könyv. Brutális, könyörtelen és borzongató.

A borító figyelemfelhívó. Vöröses színű és horrorisztikus, ahogy a fák között ott áll a magányos kunyhó és felbukkan ez a szörnyű árny. Szerintem ez az a jelenet, amikor Róka visszatér a tanyájára a regény elején. Nagyon jó volt még az is, hogy van térkép a sztorihoz, így láttam, hogy kb. mi hol helyezkedik el a többi helyszínhez képest.

A történet arról szól, hogy a kegyetlen gyilkos, Róka visszatért, hogy bosszút álljon árulóin. Közben megtudjuk, hogy az erdőlakók nyomorban élnek, így páran a király ellen szervezkednek, aki már megőrült. A történetet több szereplő szemszögéből látjuk.

A karakterek nagyon jól fel vannak építve. Félig állatok, félig emberek. A nevük is beszédes, illik a jellemükhöz. 6 főbb szereplőnk van: Róka, Menyét, Farkas, Disznó, Borz és Kajmán. Itt sok olyan kritikát olvastam, hogy ugye egyiküket sem lehet igazán megkedvelni, mert ugye mindegyiküknek elég sok a negatív tulajdonsága, de nekem azért így is lett kedvencem, meg én igazából csak Disznót utáltam nagyon, Kajmán meg olyan semleges …Menyét, Róka, Farkas és Borz pedig szerintem mind nagyon érdekes karakter volt.

Kezdjük Menyéttel: én megértettem őt teljesen. Neki volt a legszomorúbb háttérsztorija hiszen, ugye Róka megölte a feleségét és a kisfiát és elég brutálisan végzett velük, a testüket pedig Menyét kunyhójában hagyta. Ezután Menyét már nem volt önmaga. Meg a regény vége fele, amikor Menyét utoljára megy el a kunyhójába és rendbe teszi a családja sírját,az ahogy ez a jelenet le van írva az engem nagyon elszomorított, itt nagyon sajnáltam szegényt. Tudta, hogy hamarosan látja újra a családját, tudta hogy a halálba megy, de azt még remélte, hogy sikerül bosszút állnia, de ez nem jött össze. Menyét a tragédiája után már nem rendes orvos, hanem csak annak állítja, magát, de közben nem gyógyít igazából. Csak pénzt csal ki az emberekből, amit aztán eliszik. Ráadásul mentális zavara van, könnyen elveszíti az önuralmát és akkor dühében képes ölni is, amire utána nem is emlékszik.

Kajmán: az őrült király, aki elárulta Rókát és a többieket is Róka ellen uszította. Látszólag öreg és magatehetetlen, de aztán amikor Disznó megpróbálja megölni,akkor gyorsan és könnyedén megöli a támadókat és a végső csatában is hosszú órákig küzd Rókával. A teste még erős és izmos, csak már az elméje az, ami gyenge. Őrületében a feleségét is megöleti. Pedig Hermelin volt a legtisztább lény a könyvben. Hűséges, kedves és szerető.

Borz: igazi észjátékos. Stratégista. Saját hadserege van, ami neki engedelmeskedik. Ilyen főhercegszerű. Háreme van, kínzókamrái és képes volt Rókát kétszer is foglyul ejteni és megkínozni. Szerintem az ő árulása volt a legcsúnyább, hiszen Róka megmentette az életét. Én egyébként úgy gondoltam, hogy Borz az, aki simán megdönthetné Kajmánt, csak hát ugye amikor Hermelin meghalt és Disznó Kajmán fülébe ültette, hogy Borz mindennek az oka, akkor már nem lehetett mit tenni: Disznó elpusztíttatta Borz seregét, háremét és birodalmát.

Farkas: ő Kajmán hadseregének az iszákos parancsnoka, aki Disznónak is tartozik, meg nem ő a legélesebb kés a fiókban. Ráadásul ugye Disznó miatt vesztett az uralkodó kegyéből. Nekem ő szimpatikus volt, szerintem ő volt az aki a 6 főbb szereplő közül a legkevésbé romlott.

Disznó: na őt utáltam a legjobban. Undorító, büdös, gusztustalan és köpönyegforgató. Őt nem sajnáltam. Féltem egyébként, hogy Hermelint majd megpróbálja megerőszakolni vagy ilyesmi, de szerencsére nem.

Aztán itt van Róka, a Vörös, Skarlát: na én őt valahogy nem utáltam. Pedig ő a legborzasztóbb, aki vérbe borítja az egész erdőt, kitépi a beleket és rettegést kelt a szívekbe. De valahogy nem tudtam utálni a sok gyilkosság és belezés után sem….Hiszen ő csak egy róka…és azt tette, amit a rókák: húst evett. Az erdő többi lakója kenyeret sütött, horgászott, bogyókat evett, de Róka állatias maradt és húsra vágyott, ezért gyilkolt annyit. És emiatt árulták el a barátai. Ezért vérbe borította az erdőt.

A karakterek felépítése mellett nekem ennek a világnak, az erdőnek a felépítése is tetszett, hogy a térkép mellett, még kaptunk egy kis történelmet, királyokat, meg olyan szereplőket, akik ugyan az erdőben élnek, de függetlenek ettől a hatalmi harcoktól, mert saját törvényeik vannak.

Nekem nagyon tetszett, egyetlen hiányérzetem van csupán, hogy ez a járvány…ugye a regény elején megtudjuk, hogy állítólag egy súlyos járvány tombol, amire nincs gyógymód és ez így ennyibe is marad, nem lesz nagy kihatással a cselekményre, pedig azt hittem lesz jelentősége.

Bejegyezte: mano | Ekkor: 2023.08.13. | Hozzászólások: 0 | # Kategória: Könyvvélemény, Vendégíró

Gallant: francia eredetű szó, azokra használják, akik embert próbáló időben is bátran tudnak viselkedni, akkor is, amikor minden összeesküszik ellenük.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Nem azt kaptam, amire vártam/vágytam. Azt reméltem, hogy egy Coraline szerű sztori lesz, csak még ijesztőbb, szellemekkel, démonokkal és vérrel. Nem ezt kaptam, nem is értem miért van horror címke a könyvön, egyáltalán nem volt ijesztő, sőt, kicsit lassú is volt a történet vezetése.

A borító szép nagyon. Tapintásra is jó, kinézetre is. Belül is szépek az illusztrációk, vannak ilyen fekete oldalak is. A gótikus hangulatot megalapozza a könyv a megjelenésével. Meg a történet is, mivel a helyszín, az időjárás, a leírások mind adva vannak a gótikus hangulathoz. De nincs borzongás, sajnos az elmaradt.

A sztori egy bentlakásos leánynevelő intézetben kezdődik. Ott lakik a főszereplőnk, Olivia Prior, aki egy kamasz lány és néma. Árva, ami a szüleiből maradt, az egy napló, amit az anyja írt. Kivülről tudja a sorait és a könyv után úgy érzem én is, mivel az írónő többször is leírta ezeket a sorokat, meg mi is betekinthetünk majd a naplóba. Oliviában még az a különleges, hogy látja a ghúlokat. A könyv ghúlnak írja ezeket a lényeket, de inkább szellemek. Csak Olivia látja őket és nagy jelentőségük nincs is. Inkább díszletek.

Egy nap jön egy levél, amit Olivia nagybátyja küldött és hazavárják Gallantba. Ez az a hely, amitől Oliviának távol kell maradnia az anyja naplója szerint. Az intézet rögtön elküldi Oliviát. Biztos már nagyon elegük volt a néma lányból. Fura, hogy így egy névtelen levél hatására simán elküldték a gyereket egy ismeretlen helyre.

Olivia épségben megérkezik és kiderül, hogy Gallant egy nagy kúria, kerttel, bálteremmel, zongorával, nagy szobákkal, titkos átjárókkal. Itt lakik Hannah, a kedves és jóságos szakácsnő, Edgar, a szintén jószívű gondnok és Matthew, aki Olivia unokatestvére. Van egy nagy rejtély is, amit nem akarnak Oliviának elmondani, bár szerintem jobb lett volna ha elmondják és akkor az írónő más konfliktusról ír, mert most a könyv nagy része arról szólt, hogy a lány egyedül próbálja kideríteni mi az a nagy rejtély, ami nem volt olyan hűű de nagy csattanó, hiszen a borító alapján sejtettük, hogy van egy másik ház, ahol egy gonosz lény lakik. Lehetett volna inkább több csatát vagy ijesztőbb, véresebb jelenetet belerakni, vagy egy pár szörnyet a szellemek mellé. De ez nem történt meg sajnos.

A könyv vége kicsit elsietett volt, meg logikátlan hiszen végül nem volt értelme annak, amit Oliviáék elterveztek. Meg akkor végül az írónő adott a lánynak egy különleges képességet, de csak egy pár oldal erejéig, utána elvette tőle. Ennek sem volt így értelme.

Pozitívum, hogy tényleg szép könyv, meg tényleg jók a leírások, azért látszik, hogy az írónő jól ír (a többi könyvét dicsérik, amiket én is el fogok olvasni) és azért én megkedveltem a karaktereket és nem volt ez a könyv olyan vészes. A 4 csillagot azért nem kapja meg, mert a horror címke miatt nem ezt vártam, tényleg borzongatóbb történetre számítottam. 2 csillagot sem kap, mert azért annál jobban tetszett, a hibái ellenére is.

Bejegyezte: mano | Ekkor: 2023.08.01. | Hozzászólások: 8 | # Kategória: Vendégíró

Hy darlings! \m/ ♥

Amy vagyok, a mysteriesofthenight.hu bloggere. Blogolással elég régóta foglalkozom, a legelső oldalamat 2006-ban nyitottam, de a hivatalos bloggerlétet 2010-től datálhatjuk, azóta kisebb szünetekkel, de aktív vagyok az online téren.

Mivel elég régóta vagyok online, nagyon sok mindent láttam, és elég sok minden tetszik annyira, hogy úgymond a mindennapjaim részévé vált. Gondolok itt arra, hogy 17 éve metalt hallgatok, sok könyvet olvastam, felépítettem egy egyéni világot, amiből könyvsorozatot tervezek. Mondanom se kell, hogy az ember lánya játszik, és biztos mindenki egyből arra gondol, hogyha lányként játszol, akkor bizony a Sims nem maradhatott ki az életemből. Igen, ez így van.

Sokszor mondják, hogy aki lányként babázott, akkor az most biztos Simsezik. Ez az esetek nagy részében így van, de ismerek olyat is, akik határozottan nem játsszák, sőt, kifejezetten nem kedvelik ezt a fajta játékműfajt. Ismerőseim között egyszer hoztam fel, nem kaptam róla kedves jelzőt, így nem szoktam emlegetni.

A játékokról iránti kezdő érdeklődésem mérföldköveiről már írtam egyszer, és persze, köztük volt a The Sims is, ami a 2000-es évek elején hatalmas sláger volt, és persze, én is játszottam vele, még ha annyira nagyon sok mindent nem is értettem belőle addig, amíg nem kezdtem el angolul tanulni.

A The Sims 2 már más volt, ahhoz volt magyarosítás is, és mindig jó volt építkezni benne. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy a történeteim karaktereit rakjam bele, úgyhogy ismert nevek hasonmásai szerepeltek benne, de aztán kikopott ez belőlem. Sokáig a Sims 3-at el se akartam fogadni, túl műanyag hatást keltettek, és a gépem sem volt olyan szuper hozzá. De végül az is magába szippantott, és kiemelt helyet foglalt a szívemben.

Elérkeztünk a Sims 4 korszakához. Nagyon-nagyon sokáig ellene voltam (olvass erről itt), mert nem tudott még annyit, mint ma, a grafikát sem szerettem, meg amíg nem volt a laptopom, ki se tudtam próbálni.

Aztán megtörtént. Még a Sims 3-ban csapódott az akkori karakteremhez egy NPC, Xavier Alvaro, aki annyira kinőtte magát, hogy külön spin-offot érdemelne, és érdekes mód, addig-addig mozgatta a fantáziámat, mi mindent csinálhatnék vele, hogy megjelent ötletekkel a sorok között is, szerves részét képezve a Vámpír Univerzum nevű regényvilágomnak is. Aztán, mikor már elegem lett a sok random generált simből, akiknek többnyire normális nevük se volt, akkor fogtam, és mindenkit megcsináltam, akik egy kicsit hozzátettek a regényeimhez, úgyhogy a Siménem szomszédai a karaktereim lettek. Ezerszer jobb azt nézni, hogy azzal a tudattal élek, hogy addig is élik a mindennapjaikat, amíg nem kerülnek sorra, és igen, jött már ötlet onnan, hogy láttam, két karakter mit művelt a Simsben.

Nem vallom magam profinak, nem vagyok építészmérnök, egyszerűen van egy elképzelésem, és szeretem megvalósítani. A mostani kreálmányomnak (olvass róla itt) még a Sims 3-ban született meg az alapja (erről olvass itt), ami itt szerepel, az már jelentősen átalakult, hiszen az egyik regényem, a Beyond Time-ban is ez a ház szerepel (rakéta meg távcső nélkül nyilván). Próbáltam ezt realisztikusra formálni, még akkor is, ha száznál is több vámpír lakik a szomszédomban. A napjaimat többnyire az írásos formája tölti ki, ritka az, amikor Simsben is megjelenik az elképzelésem, viszont van egy tervem, amiről már írtam a blogomon egyszer: szeretném a szerintem legfontosabb momentumokat megvalósítani Simsben, és egy fotóalbumba tenni, kronológiai sorrendben. Ennek az eleje már látható volt a blogon is (olvass róla itt) de számtalan olyan pillanat létezik, ami kristálytisztán él a fejemben, és tudom, hogy ki tudom szedni a fejemből. Erre a Sims pedig tökéletes.

Mondanám, hogy jó lenne olyan körben mozogni, ahol sok a Simses, és lehet velük beszélni erről. Követek néhány Simsest, akik nagyon jól építenek, de ahogy játszik, azt nem néztem sose. Egyetlen egy lányzót követtem végig, ahogy megcsinálta a 100 baba kihívást, de azóta csak olyanokat nézek, akik max. negyed órás történeteket forgatnak a Simsben. Vicces lenne, ha Xaviernek tényleg lenne egy rajongótábora, de ez csak gyermeteg álom.