Ninna az interjúja után összegyűjtött nekem 3 elég érdekes igaz történetet, amit meg is osztanék veletek. Ezek közül én csak egyről hallottam, míg a másik kettő teljesen új volt.

Sarah Winchester és a Winchester Estate

Winchester a Llanada Villa építéséről vált ismertté, amelyet azért építettek, hogy csapdába ejtsék a spirituális lelkeket és a szellemeket, amelyekről azt hitte, hogy követik őt. Hat hónappal a halála után az otthont turisztikai látványossággá változtatták, amely ma Winchester Mystery House néven ismert. A Winchester házból természetfeletti horrorfilm is készült, amely ennek a San Francisco melletti Winchester Estate létesítménynek és Sarahnak a történetét meséli el. Megtudhatjuk, hogy a „ház” évtizedekig szüntelen épült, minden percben készítette valaki. Hét emelet magas, és több száz szobát tartalmaz. Az átlagember számára úgy néz ki, mint egy megzavart nő őrültségének szörnyű emlékműve. Persze Sarah nem magának építette, hanem börtönt épített, egy menedékházat a több száz bosszúálló szellem számára; akik őt kísértették.

Franklin Delano Floyd

Franklin Delano Floyd amerikai gyilkos, nemi erőszaktevő és halálraítélt volt. Floyd beteg elme volt. 1974-ben Floyd Brandon Williams álnevet használt. Találkozott egy nővel, aki letört volt, majd ígéretett tett neki, hogy feleségül veszi és majd boldogan élnek a négy gyermekével. A nő sajnos 30 napos börtönbüntetése után hazatérve nem talátla gyermekeit és férjét a lakásában. Floyd elrabolta őket. Végül megtalálta két középső lányát, Allisont és Amyt, akik egy helyi egyház által működtetett szociális csoport gondozásában voltak . Azonban soha nem találta meg legidősebb gyermekét, Suzanne-t, vagy legfiatalabb gyermekét, Philipet. Chipman megpróbált vádat emelni emberrablásért, de a helyi hatóságok azt mondták neki, hogy mostohaapjaként Floydnak joga van elvinni a gyerekeket. A fiú holléte 2019-ig ismeretlen maradt, amikor egy férfi jelentkezett, aki azt hitte, ő Phillip. A DNS-vizsgálatok megerősítették a személyazonosságát. Suzannet végül Floyd felnevelte és később feleségül vette Sharon Marshall néven. Mindeközben született egy fia Michael Anthony Hughes, akinek nem Floyd volt az apja, de apjaként nevelte. Sztriptíztáncosként dolgozott és az egyik munkatársát Cheryl Ann Commesso 1989-ben Floyd meggyilkolta. Később 1990-ben sajnos Suzannet, vagyis Sharont is megölte, mert beleszerett valaki másba. Le is tartóztatták akkoriban őt, ekkor Michael nevelőszülőkhöz került, de amint kiengedték Floydot a börtönből, vissza akarta szerezni állítólagos fiát. Kiderült ugyan, hogy nem ő az apja. Mivel nem kapta vissza, 1994-ben az iskolából kifelé tartó Michaelt elrabolta és megölte. Ez is csak később derült ki, ahogy Marshall valódi kiléte is. Ugyanis Sharon azonossága 2014-ig rejtély maradt, amikor is Suzanne Marie Sevakisként azonosították, egy nő lányaként, akivel Floyd rövid ideig házas volt. Floyd 1994-től börtönben rohadt, majd 2023-ban halt meg, halála „természetes” volt.

Zodiákus

A Zodikákus egy azonosítatlan sorozatgyilkos álneve, aki az 1960-as évek végén Észak-Kaliforniában tevékenykedett. Az esetet „vitathatatlanul az amerikai történelem leghíresebb megoldatlan gyilkossági ügyeként” írták le, és egyszerre vált a populáris kultúra kellékévé és az amatőr nyomozók erőfeszítéseinek középpontjába. Hét sebesült áldozata közül ketten életben maradtak. Nevét egy sor gúnyolóüzenetben találta ki, amelyeket regionális újságoknak küldött, és amelyben gyilkosságokkal és bombázásokkal fenyegetőzött, ha nem nyomtatják ki. Azt is elmondta, hogy áldozatait rabszolgaként gyűjti a túlvilágra. Egyes betűk kriptogramokat vagy rejtjeleket tartalmaztak; az általa készített négy kódból kettő továbbra is megoldatlan, a többit 1969-ben és 2020-ban feltörték. Az utolsó megerősített Zodiac levél 1974-ben volt, amelyben azt állította, hogy 37 áldozatot ölt meg. Noha számos elméletet javasoltak a Zodiákus kilétével kapcsolatban, az egyetlen gyanús ember, akit valaha nyilvánosan megneveztek, Arthur Leigh Allen volt, egy volt általános iskolai tanár és elítélt szexuális bűnelkövető, aki 1992-ben halt meg. Az ügy szokatlan jellege nemzetközi érdeklődést váltott ki, amely évek óta folyamatosan fennáll. Filmben és könyvekben is fellelhető a sorozatgyilkos története.

Nagyon tetszett ez a könyv. Brutális, könyörtelen és borzongató.

A borító figyelemfelhívó. Vöröses színű és horrorisztikus, ahogy a fák között ott áll a magányos kunyhó és felbukkan ez a szörnyű árny. Szerintem ez az a jelenet, amikor Róka visszatér a tanyájára a regény elején. Nagyon jó volt még az is, hogy van térkép a sztorihoz, így láttam, hogy kb. mi hol helyezkedik el a többi helyszínhez képest.

A történet arról szól, hogy a kegyetlen gyilkos, Róka visszatért, hogy bosszút álljon árulóin. Közben megtudjuk, hogy az erdőlakók nyomorban élnek, így páran a király ellen szervezkednek, aki már megőrült. A történetet több szereplő szemszögéből látjuk.

A karakterek nagyon jól fel vannak építve. Félig állatok, félig emberek. A nevük is beszédes, illik a jellemükhöz. 6 főbb szereplőnk van: Róka, Menyét, Farkas, Disznó, Borz és Kajmán. Itt sok olyan kritikát olvastam, hogy ugye egyiküket sem lehet igazán megkedvelni, mert ugye mindegyiküknek elég sok a negatív tulajdonsága, de nekem azért így is lett kedvencem, meg én igazából csak Disznót utáltam nagyon, Kajmán meg olyan semleges …Menyét, Róka, Farkas és Borz pedig szerintem mind nagyon érdekes karakter volt.

Kezdjük Menyéttel: én megértettem őt teljesen. Neki volt a legszomorúbb háttérsztorija hiszen, ugye Róka megölte a feleségét és a kisfiát és elég brutálisan végzett velük, a testüket pedig Menyét kunyhójában hagyta. Ezután Menyét már nem volt önmaga. Meg a regény vége fele, amikor Menyét utoljára megy el a kunyhójába és rendbe teszi a családja sírját,az ahogy ez a jelenet le van írva az engem nagyon elszomorított, itt nagyon sajnáltam szegényt. Tudta, hogy hamarosan látja újra a családját, tudta hogy a halálba megy, de azt még remélte, hogy sikerül bosszút állnia, de ez nem jött össze. Menyét a tragédiája után már nem rendes orvos, hanem csak annak állítja, magát, de közben nem gyógyít igazából. Csak pénzt csal ki az emberekből, amit aztán eliszik. Ráadásul mentális zavara van, könnyen elveszíti az önuralmát és akkor dühében képes ölni is, amire utána nem is emlékszik.

Kajmán: az őrült király, aki elárulta Rókát és a többieket is Róka ellen uszította. Látszólag öreg és magatehetetlen, de aztán amikor Disznó megpróbálja megölni,akkor gyorsan és könnyedén megöli a támadókat és a végső csatában is hosszú órákig küzd Rókával. A teste még erős és izmos, csak már az elméje az, ami gyenge. Őrületében a feleségét is megöleti. Pedig Hermelin volt a legtisztább lény a könyvben. Hűséges, kedves és szerető.

Borz: igazi észjátékos. Stratégista. Saját hadserege van, ami neki engedelmeskedik. Ilyen főhercegszerű. Háreme van, kínzókamrái és képes volt Rókát kétszer is foglyul ejteni és megkínozni. Szerintem az ő árulása volt a legcsúnyább, hiszen Róka megmentette az életét. Én egyébként úgy gondoltam, hogy Borz az, aki simán megdönthetné Kajmánt, csak hát ugye amikor Hermelin meghalt és Disznó Kajmán fülébe ültette, hogy Borz mindennek az oka, akkor már nem lehetett mit tenni: Disznó elpusztíttatta Borz seregét, háremét és birodalmát.

Farkas: ő Kajmán hadseregének az iszákos parancsnoka, aki Disznónak is tartozik, meg nem ő a legélesebb kés a fiókban. Ráadásul ugye Disznó miatt vesztett az uralkodó kegyéből. Nekem ő szimpatikus volt, szerintem ő volt az aki a 6 főbb szereplő közül a legkevésbé romlott.

Disznó: na őt utáltam a legjobban. Undorító, büdös, gusztustalan és köpönyegforgató. Őt nem sajnáltam. Féltem egyébként, hogy Hermelint majd megpróbálja megerőszakolni vagy ilyesmi, de szerencsére nem.

Aztán itt van Róka, a Vörös, Skarlát: na én őt valahogy nem utáltam. Pedig ő a legborzasztóbb, aki vérbe borítja az egész erdőt, kitépi a beleket és rettegést kelt a szívekbe. De valahogy nem tudtam utálni a sok gyilkosság és belezés után sem….Hiszen ő csak egy róka…és azt tette, amit a rókák: húst evett. Az erdő többi lakója kenyeret sütött, horgászott, bogyókat evett, de Róka állatias maradt és húsra vágyott, ezért gyilkolt annyit. És emiatt árulták el a barátai. Ezért vérbe borította az erdőt.

A karakterek felépítése mellett nekem ennek a világnak, az erdőnek a felépítése is tetszett, hogy a térkép mellett, még kaptunk egy kis történelmet, királyokat, meg olyan szereplőket, akik ugyan az erdőben élnek, de függetlenek ettől a hatalmi harcoktól, mert saját törvényeik vannak.

Nekem nagyon tetszett, egyetlen hiányérzetem van csupán, hogy ez a járvány…ugye a regény elején megtudjuk, hogy állítólag egy súlyos járvány tombol, amire nincs gyógymód és ez így ennyibe is marad, nem lesz nagy kihatással a cselekményre, pedig azt hittem lesz jelentősége.

Gallant: francia eredetű szó, azokra használják, akik embert próbáló időben is bátran tudnak viselkedni, akkor is, amikor minden összeesküszik ellenük.

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Nem azt kaptam, amire vártam/vágytam. Azt reméltem, hogy egy Coraline szerű sztori lesz, csak még ijesztőbb, szellemekkel, démonokkal és vérrel. Nem ezt kaptam, nem is értem miért van horror címke a könyvön, egyáltalán nem volt ijesztő, sőt, kicsit lassú is volt a történet vezetése.

A borító szép nagyon. Tapintásra is jó, kinézetre is. Belül is szépek az illusztrációk, vannak ilyen fekete oldalak is. A gótikus hangulatot megalapozza a könyv a megjelenésével. Meg a történet is, mivel a helyszín, az időjárás, a leírások mind adva vannak a gótikus hangulathoz. De nincs borzongás, sajnos az elmaradt.

A sztori egy bentlakásos leánynevelő intézetben kezdődik. Ott lakik a főszereplőnk, Olivia Prior, aki egy kamasz lány és néma. Árva, ami a szüleiből maradt, az egy napló, amit az anyja írt. Kivülről tudja a sorait és a könyv után úgy érzem én is, mivel az írónő többször is leírta ezeket a sorokat, meg mi is betekinthetünk majd a naplóba. Oliviában még az a különleges, hogy látja a ghúlokat. A könyv ghúlnak írja ezeket a lényeket, de inkább szellemek. Csak Olivia látja őket és nagy jelentőségük nincs is. Inkább díszletek.

Egy nap jön egy levél, amit Olivia nagybátyja küldött és hazavárják Gallantba. Ez az a hely, amitől Oliviának távol kell maradnia az anyja naplója szerint. Az intézet rögtön elküldi Oliviát. Biztos már nagyon elegük volt a néma lányból. Fura, hogy így egy névtelen levél hatására simán elküldték a gyereket egy ismeretlen helyre.

Olivia épségben megérkezik és kiderül, hogy Gallant egy nagy kúria, kerttel, bálteremmel, zongorával, nagy szobákkal, titkos átjárókkal. Itt lakik Hannah, a kedves és jóságos szakácsnő, Edgar, a szintén jószívű gondnok és Matthew, aki Olivia unokatestvére. Van egy nagy rejtély is, amit nem akarnak Oliviának elmondani, bár szerintem jobb lett volna ha elmondják és akkor az írónő más konfliktusról ír, mert most a könyv nagy része arról szólt, hogy a lány egyedül próbálja kideríteni mi az a nagy rejtély, ami nem volt olyan hűű de nagy csattanó, hiszen a borító alapján sejtettük, hogy van egy másik ház, ahol egy gonosz lény lakik. Lehetett volna inkább több csatát vagy ijesztőbb, véresebb jelenetet belerakni, vagy egy pár szörnyet a szellemek mellé. De ez nem történt meg sajnos.

A könyv vége kicsit elsietett volt, meg logikátlan hiszen végül nem volt értelme annak, amit Oliviáék elterveztek. Meg akkor végül az írónő adott a lánynak egy különleges képességet, de csak egy pár oldal erejéig, utána elvette tőle. Ennek sem volt így értelme.

Pozitívum, hogy tényleg szép könyv, meg tényleg jók a leírások, azért látszik, hogy az írónő jól ír (a többi könyvét dicsérik, amiket én is el fogok olvasni) és azért én megkedveltem a karaktereket és nem volt ez a könyv olyan vészes. A 4 csillagot azért nem kapja meg, mert a horror címke miatt nem ezt vártam, tényleg borzongatóbb történetre számítottam. 2 csillagot sem kap, mert azért annál jobban tetszett, a hibái ellenére is.