Gallant: francia eredetű szó, azokra használják, akik embert próbáló időben is bátran tudnak viselkedni, akkor is, amikor minden összeesküszik ellenük.
Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Nem azt kaptam, amire vártam/vágytam. Azt reméltem, hogy egy Coraline szerű sztori lesz, csak még ijesztőbb, szellemekkel, démonokkal és vérrel. Nem ezt kaptam, nem is értem miért van horror címke a könyvön, egyáltalán nem volt ijesztő, sőt, kicsit lassú is volt a történet vezetése.
A borító szép nagyon. Tapintásra is jó, kinézetre is. Belül is szépek az illusztrációk, vannak ilyen fekete oldalak is. A gótikus hangulatot megalapozza a könyv a megjelenésével. Meg a történet is, mivel a helyszín, az időjárás, a leírások mind adva vannak a gótikus hangulathoz. De nincs borzongás, sajnos az elmaradt.
A sztori egy bentlakásos leánynevelő intézetben kezdődik. Ott lakik a főszereplőnk, Olivia Prior, aki egy kamasz lány és néma. Árva, ami a szüleiből maradt, az egy napló, amit az anyja írt. Kivülről tudja a sorait és a könyv után úgy érzem én is, mivel az írónő többször is leírta ezeket a sorokat, meg mi is betekinthetünk majd a naplóba. Oliviában még az a különleges, hogy látja a ghúlokat. A könyv ghúlnak írja ezeket a lényeket, de inkább szellemek. Csak Olivia látja őket és nagy jelentőségük nincs is. Inkább díszletek.
Egy nap jön egy levél, amit Olivia nagybátyja küldött és hazavárják Gallantba. Ez az a hely, amitől Oliviának távol kell maradnia az anyja naplója szerint. Az intézet rögtön elküldi Oliviát. Biztos már nagyon elegük volt a néma lányból. Fura, hogy így egy névtelen levél hatására simán elküldték a gyereket egy ismeretlen helyre.
Olivia épségben megérkezik és kiderül, hogy Gallant egy nagy kúria, kerttel, bálteremmel, zongorával, nagy szobákkal, titkos átjárókkal. Itt lakik Hannah, a kedves és jóságos szakácsnő, Edgar, a szintén jószívű gondnok és Matthew, aki Olivia unokatestvére. Van egy nagy rejtély is, amit nem akarnak Oliviának elmondani, bár szerintem jobb lett volna ha elmondják és akkor az írónő más konfliktusról ír, mert most a könyv nagy része arról szólt, hogy a lány egyedül próbálja kideríteni mi az a nagy rejtély, ami nem volt olyan hűű de nagy csattanó, hiszen a borító alapján sejtettük, hogy van egy másik ház, ahol egy gonosz lény lakik. Lehetett volna inkább több csatát vagy ijesztőbb, véresebb jelenetet belerakni, vagy egy pár szörnyet a szellemek mellé. De ez nem történt meg sajnos.
A könyv vége kicsit elsietett volt, meg logikátlan hiszen végül nem volt értelme annak, amit Oliviáék elterveztek. Meg akkor végül az írónő adott a lánynak egy különleges képességet, de csak egy pár oldal erejéig, utána elvette tőle. Ennek sem volt így értelme.
Pozitívum, hogy tényleg szép könyv, meg tényleg jók a leírások, azért látszik, hogy az írónő jól ír (a többi könyvét dicsérik, amiket én is el fogok olvasni) és azért én megkedveltem a karaktereket és nem volt ez a könyv olyan vészes. A 4 csillagot azért nem kapja meg, mert a horror címke miatt nem ezt vártam, tényleg borzongatóbb történetre számítottam. 2 csillagot sem kap, mert azért annál jobban tetszett, a hibái ellenére is.
Mindig is imádtam azokat a történeteket, amik Japánban játszódtak és azokat is, amik egy állatról szóltak. Ebben a könyvben meg van mindkettő és már nagyon vártam, hogy elolvassam.
A borító kicsit becsapós, mivel egy fekete macskát ábrázol, viszont ugye a főhős kandúrunk, Nana fehér cica. A könyv végén meg van magyarázva, hogy miért ez lett a borító. Egyébként szerintem nagyon szép, ha ránézek elfog a nyugalom.
A történet arról szól, hogy Nana a gazdájával, Szatoruval utazgat. Az utazás célja az, hogy Szatoru megfelelő új gazdát találjon Nanának. Ellátogatnak Szatoru régi barátaihoz: Koszuke, Josimine, Szugi és Csikakó. Mind-mind Szatoru életének különböző szakaszaiban voltak jelen és nagyon fontosak neki, ahogy nekik is az Szatoru.
A sztorit Nana szemszögéből látjuk, ő a mesélő. Nana egy igen bátor, hűséges és eszes macsek, aki nagyon szereti Szatorut. Sokan azt gondolhatják, hogy egy macska nem képes erre, hogy nem lehet annyira hűséges, mint egy kutya. Pedig ez tévedés, a macskák is nagyon ragaszkodóak tudnak lenni. Egyébként azt fontos megemlítenem, hogy Nana onnan kapta a nevét, hogy a farka úgy görbül, mint a hetes. 🙂
Szatoru igazi macskabolond. Nagyon ért az állatokhoz, szelíd és kedves természete miatt pedig az állatok szeretik őt. A barátaival mindig törődött, segített nekik és mindig próbálta őket felvidítani. Ezért is van az, hogy a barátai nem tudják, hogy Szatoru haldoklik. Szatoru nem mondta meg nekik, hogy az utolsó napokat együtt vidáman, mosolyogva töltsék el.
A többi karakter is szerethető. Koszuke egy fotóstúdiót vezet, éppen gondjai vannak a feleségével, és Szatoru lesz az, aki megoldást talál a problémáira. Josime egy földműves, aki egy kiváló egerészőt szeretne a birtokára, Szugi és Csikakó egy házaspár, akik egy állatbarát panziót vezetnek. Szugi mindig féltékeny volt Szatorura és félt, hogy Csikakó egy nap őt választja
Ezek az utazások közelebb viszik egymáshoz a szereplőinket, kapunk jeleneteket a közös múltjukból és látjuk, ahogy fejlődnek a jelenben egymás hatására. Szatoru és Nana mindegyiküknek segített egy kicsit, hogy elfogadják a jelent és a legjobbat hozzák ki a dolgokból.
Végül Nanának egyik régi barát sem lesz megfelelő gazda, így Szatoruval közösen elmennek Noriko nénihez, aki Szatoru nagynénje. A néni mindig is attól félt, hogy nem tudta eléggé kimutatni a fiúnak mennyire fontos neki és félt, hogy nem adott neki elég szeretet. Ráadásul Nanától is kicsit tart, úgy gondolja, nem tud a macskákkal bánni.
Szatorunak sikerül Norkiót megnyugtatnia és Nana is megmutatja, hogy nem is olyan nehéz bánni vele. Norikó megtanul szeretni. Hamarosan belőle is macskabolond lesz.
Ez a könyv rengeteget ad. Ahogy Nana és Szatoru együtt utaznak és átélik a kalandokat, olyan mintha mi is a csoda ezüstfurgonban utaznánk velük és együtt látnánk a szarvasokat, a dupla szivárványt, a Fuji-t, a tengert… Mi is részesei vagyunk az utazásuknak.
A vége kiszámítható, de azért megsirat, hiába számítunk rá. Szomorú, de talán mégse annyira. Megtanítja, hogy akik elmentek, a szívünkben tovább élnek és talán még találkozunk velük a horizonton túl.
