Ugyan nagyon megcsúsztam ezzel, viszont szeptemberben volt lehetőségem egy előolvasásra Judy Thorne-nal.
A Fekete Levendula egy nagyon érdekesen megírt történet, melyben helyet kap a fel nem dolgozott gyász, titokzatosság, nyomozás és kaland.
A könyv leírásából az alábbiakat tudhatjuk meg: Édesanyja halála után Annie Lewis képtelen gyászolni – kapcsolatuk soha nem volt szeretetteljes. Egy jótékonysági bálon azonban találkozik Thomas Kresley-vel, egy titokzatos idegennel, aki úgy ismerte őt, ahogy ő soha. De mit akar tőle ez a férfi, akinek a jelenléte megmagyarázhatatlan félelemmel tölti el? Miért válaszol minden kérdésére hazugságokkal? És milyen sötét titkok kötik össze a Kresley családot és Westbreaket az anyjával?
Miközben Annie válaszokat keres, brutális gyilkosságok történnek Westbreakben, amelyek az Árnyékbirodalom lényeihez kapcsolódnak. Egyetlen cél hajtja őket: megtalálni az ősi amulettet, amely megtörheti a halhatatlanok átkát. Annie egyre közelebb sodródik a varázslatos világ középpontjához, ahol vámpírok, boszorkányok és fantomok küzdenek a túlélésért és a hatalomért. De miközben egymással harcolnak, egy olyan veszély közeledik, amelyet talán még együtt sem tudnak legyőzni.
Annie-nak fel kell ismernie, hogy a varázslatos világ és anyja titkai elválaszthatatlanok egymástól és a saját sorsától. Fel kell készülnie arra is, hogy elfojtott érzései veszélyesebbek, mint az Árnyékbirodalom teremtményei – és ha a felszínre törnek, mindent elpusztíthatnak.
Judy nagyszerűen hozta létre ezt a világot. Egy teljesen modern és izgalmas történetet tár elénk és egyszerűen annyira az emberben marad, hogy miután befejeztem, izgatottan várom, hogy mikor is jelenik meg a következő.
A titokzatosság, amivel átíveli a Kresley család történetét csak még izgalmasabbá tette és ahogy Annie egyre jobban beleveti magát a család rejtelmeibe, egyszerre éreztem, hogy ‘hajrá csajszi, deríts ki mindent’ és ‘ajjajajj mibe fogsz keveredni’.
A könyv magyarul és angolul is megjelent, így aki szeretné ezt az összetett érzelmi hullámvasutat (a legjobb értelemben) elolvasni az alábbi oldalakon megtalálhatjátok:
Nos, eljött egy olyan véleményezős bejegyzés, ami éppenséggel a Bloggerközösségből jött. Drága Amy végre befejezte a nagyon régóta írt könyvét és ugyan sokszor az álmatlanság uralkodott el, de sikerült nekem is elolvasnom.
Fülszöveg:
Areh Throen, Minden Vámpír Atyja évtizedek óta azon dolgozik, hogy fajának több száz tagját kimenekítse a Fogdából – egy olyan helyről, ahonnan még vámpír nem szökött meg, és csak annyit tudnak róla, hogy Európában van. A faj teremtőjének ezen kívül még számtalan problémája is akad. Egy oroszországi rajtaütést követően kiderült, hogy az ellenség, a mindenre is elszánt Vámpírölők másfajta módszerhez folyamodtak ahhoz, hogy vámpírokat ejtsenek foglyul. A miértek nem világosak senki számára, főleg nem az Első Család számára.
Carolina Byström szülei hirtelen halála után nehezen nyílik meg újra bárkinek is, és emiatt a fiatal vámpírlány élete nem olyan egyszerű. Egy költözés megoldaná a problémáját, de a megoldás gyökeresen megváltoztatja az életét, és el kell azon is gondolkodnia, a jóképű jóakarója képes-e lebontani a falakat körülötte, vagy ő is kudarcot vall?
Mikor egyre többször láttam, hogy Amy promótálja az írását, mindenképp felkeltette az érdeklődésemet, hiszen annó nagyon szerettem a hasonló tematikán alapuló könyveket és ki sem lehetett csapni ezeket a kezemből. Így természetesen éltem a lehetőséggel, mikor felajánlotta, hogy az egyik korai olvasója legyek – és nem bántam meg.
A történet több szálon fut és több évszázadban is vagyunk. Viszont ez nem okozott gondot, mert nagyon jól fel volt építve és szépen átlettek ívelve így is a fejezetek. Talán az egyik kedvenc részem, amikor kicsit többet megtudunk arról, hogy Areh hogyan lett vámpír és hogyan próbált helytállni az elvárásokkal szemben, amit az istenek róttak rá.
Mindenképp ajánlom elolvasásra, úgyhogy nyomás Amy Patreon oldalára és olvasásra fel! Amy, neked pedig köszönöm, hogy elolvashattam az első vámpíros könyvedet és kiváncsian várom a következőt 🙂
Nagyon tetszett ez a könyv. Brutális, könyörtelen és borzongató.
A borító figyelemfelhívó. Vöröses színű és horrorisztikus, ahogy a fák között ott áll a magányos kunyhó és felbukkan ez a szörnyű árny. Szerintem ez az a jelenet, amikor Róka visszatér a tanyájára a regény elején. Nagyon jó volt még az is, hogy van térkép a sztorihoz, így láttam, hogy kb. mi hol helyezkedik el a többi helyszínhez képest.
A történet arról szól, hogy a kegyetlen gyilkos, Róka visszatért, hogy bosszút álljon árulóin. Közben megtudjuk, hogy az erdőlakók nyomorban élnek, így páran a király ellen szervezkednek, aki már megőrült. A történetet több szereplő szemszögéből látjuk.
A karakterek nagyon jól fel vannak építve. Félig állatok, félig emberek. A nevük is beszédes, illik a jellemükhöz. 6 főbb szereplőnk van: Róka, Menyét, Farkas, Disznó, Borz és Kajmán. Itt sok olyan kritikát olvastam, hogy ugye egyiküket sem lehet igazán megkedvelni, mert ugye mindegyiküknek elég sok a negatív tulajdonsága, de nekem azért így is lett kedvencem, meg én igazából csak Disznót utáltam nagyon, Kajmán meg olyan semleges …Menyét, Róka, Farkas és Borz pedig szerintem mind nagyon érdekes karakter volt.
Kezdjük Menyéttel: én megértettem őt teljesen. Neki volt a legszomorúbb háttérsztorija hiszen, ugye Róka megölte a feleségét és a kisfiát és elég brutálisan végzett velük, a testüket pedig Menyét kunyhójában hagyta. Ezután Menyét már nem volt önmaga. Meg a regény vége fele, amikor Menyét utoljára megy el a kunyhójába és rendbe teszi a családja sírját,az ahogy ez a jelenet le van írva az engem nagyon elszomorított, itt nagyon sajnáltam szegényt. Tudta, hogy hamarosan látja újra a családját, tudta hogy a halálba megy, de azt még remélte, hogy sikerül bosszút állnia, de ez nem jött össze. Menyét a tragédiája után már nem rendes orvos, hanem csak annak állítja, magát, de közben nem gyógyít igazából. Csak pénzt csal ki az emberekből, amit aztán eliszik. Ráadásul mentális zavara van, könnyen elveszíti az önuralmát és akkor dühében képes ölni is, amire utána nem is emlékszik.
Kajmán: az őrült király, aki elárulta Rókát és a többieket is Róka ellen uszította. Látszólag öreg és magatehetetlen, de aztán amikor Disznó megpróbálja megölni,akkor gyorsan és könnyedén megöli a támadókat és a végső csatában is hosszú órákig küzd Rókával. A teste még erős és izmos, csak már az elméje az, ami gyenge. Őrületében a feleségét is megöleti. Pedig Hermelin volt a legtisztább lény a könyvben. Hűséges, kedves és szerető.
Borz: igazi észjátékos. Stratégista. Saját hadserege van, ami neki engedelmeskedik. Ilyen főhercegszerű. Háreme van, kínzókamrái és képes volt Rókát kétszer is foglyul ejteni és megkínozni. Szerintem az ő árulása volt a legcsúnyább, hiszen Róka megmentette az életét. Én egyébként úgy gondoltam, hogy Borz az, aki simán megdönthetné Kajmánt, csak hát ugye amikor Hermelin meghalt és Disznó Kajmán fülébe ültette, hogy Borz mindennek az oka, akkor már nem lehetett mit tenni: Disznó elpusztíttatta Borz seregét, háremét és birodalmát.
Farkas: ő Kajmán hadseregének az iszákos parancsnoka, aki Disznónak is tartozik, meg nem ő a legélesebb kés a fiókban. Ráadásul ugye Disznó miatt vesztett az uralkodó kegyéből. Nekem ő szimpatikus volt, szerintem ő volt az aki a 6 főbb szereplő közül a legkevésbé romlott.
Disznó: na őt utáltam a legjobban. Undorító, büdös, gusztustalan és köpönyegforgató. Őt nem sajnáltam. Féltem egyébként, hogy Hermelint majd megpróbálja megerőszakolni vagy ilyesmi, de szerencsére nem.
Aztán itt van Róka, a Vörös, Skarlát: na én őt valahogy nem utáltam. Pedig ő a legborzasztóbb, aki vérbe borítja az egész erdőt, kitépi a beleket és rettegést kelt a szívekbe. De valahogy nem tudtam utálni a sok gyilkosság és belezés után sem….Hiszen ő csak egy róka…és azt tette, amit a rókák: húst evett. Az erdő többi lakója kenyeret sütött, horgászott, bogyókat evett, de Róka állatias maradt és húsra vágyott, ezért gyilkolt annyit. És emiatt árulták el a barátai. Ezért vérbe borította az erdőt.
A karakterek felépítése mellett nekem ennek a világnak, az erdőnek a felépítése is tetszett, hogy a térkép mellett, még kaptunk egy kis történelmet, királyokat, meg olyan szereplőket, akik ugyan az erdőben élnek, de függetlenek ettől a hatalmi harcoktól, mert saját törvényeik vannak.
Nekem nagyon tetszett, egyetlen hiányérzetem van csupán, hogy ez a járvány…ugye a regény elején megtudjuk, hogy állítólag egy súlyos járvány tombol, amire nincs gyógymód és ez így ennyibe is marad, nem lesz nagy kihatással a cselekményre, pedig azt hittem lesz jelentősége.