A „szakítás” pillanata
Sose gondoltam, hogy egyszer azt fogják mondani nekem, hogy meg kell, hogy váljak bizonyos édességektől, vagyis pontosítva csak le kell őket cserélnem egy kevésbé édes ízvilágra. Amire itt gondolok, kedves Olvasó, bár szerintem már kitalálhattad az első pár mondatom után, hogy amiről itt beszélni fogok az a cukorbetegség. Az élet nem mindig fenékig tejfel, szokták volt mondani, de meg se fordult a fejemben, hogy bizony nálam ez be fog következni. Márpedig sajna megtörtént, 30 éves koromra elértem azt a szintet, hogy a kis inzulin raktáram megcsappant. El is mondom, hogy mit vettem észre magamon.
2021 februárját írtuk, amikor is az egyik ismerősömmel épp Győr városát róttuk, fedeztük fel a látványosságait, mikor is fura mód elkezdtem azt érezni, hogy többször kell a mosdóba mennem, ezzel egy időben pedig mindig szomjas voltam. Ő váltig állította, hogy ez cukorbetegség, de én mindig is egy makacs ember voltam, fittyet hánytam a dologra, de azért a belső hangok igenis suttogták a kis füleimbe, hogy ezt lehet meg kéne nézetnem. Gondoltam egyet és megkértem az édesapám barátnőjét, aki már 20+ éve cukros, hogy mérjünk nekem is egyet ebéd után. Hozzátenném, hogy ez az ebéd 3 fogásos volt, és azért nem kíméltem az adagokat. Lényeg a lényeg, hogy mikor odajutottunk, hogy a toll hozzáért az ujjbegyemhez és villámgyorsan megbökte azt, majd a vér hozzáért a tesztcsík végéhez, akkor megjelent rajta egy szám: 27.3.
Édesapám barátnője szóhoz se tudott jutni a döbbenettől, majdhogynem kihívta rám a mentőket, folyamatosan kérdezgette, hogy jól vagyok-e, de én semmit sem éreztem. Akkori laikusként még néztem is rá nevetve, hogy „miért, ennek mennyinek kéne lennie?” 1 órával később újra ránéztünk, de alig ment le pár egységet. Ekkor elküldtek egy családbarát ismerőshöz, akinél szintén megmértük, de még akkor is 20+ volt.
Hazaértem, közöltem az itthoniakkal, hogy mi a helyzet, édesanyám berángatott a kórházba, lévén ő EÜ dolgozó, így nagyjából tisztában van az efféle dolgokkal nagyjából. Nagy várakozások után végre bekerültem a kezelőorvoshoz, akinek miután elmondtam, hogy miért jöttem, egyből rávágta, hogy ez cukorbetegség. Valahogy akkor, ott, azon a fehér vizsgálóágyon ülve ért el a tudatomig a sokk, hogy itt bizony baj van. Gyógyszeres kezelésre ítélt, de mondta, hogy az inzulin injekció elkerülhetetlen lesz egy idő múlva. Nem mondta meg pontosan, hogy mikorra, de később lelövöm a poént úgyis. Szóval, elkezdtem szedni a gyógyszert, elkezdtem diatetikushoz járni, ekkor ismerkedtem meg a 160g CH diétával, ami annyit jelent, ha még nem hallottál róla, hogy naponta 5x kell étkezni, és ez a 160g CH le van osztva, hogy reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára mennyi szénhidrátot vihetsz be. Reggeli, vacsora 25-35; tízórai, uzsonna 20-20; ebéd pedig 50g. Lehetne ezt még részletesebben mesélni, hogy miket ehetek, mikor, stb, amivel most nem is untatnálak, hisz nem diatetikai órát akarok tartani, csak a személyes tapasztalatomat elmesélni
Azt tudni kell, hogy egy cukorbeteg embernek kell a mozgás. Igen, írtam, hogy távol állt tőlem, de azt nem mondtam, hogy ahogy idősödtem, úgy elkezdtem egyre jobban érdeklődni a konditermek iránt, egyrészt fogyni szerettem volna, ami nem ment a cukrom megállapítása előtt, másrészt pedig azért egy személyi edzővel, sokkal motiváltabb az ember, mintha csak egyedül menne le és nyomná a súlyokat, hiszen az edzőnek fizetni kell. Általában én ki szoktam fizetni őt heti szinten előre, így ha törik, ha szakad, de muszáj menni. Nem beszélve arról, hogy mivel ülő munkát végzek, pláne le kell mennem kicsit mozogni, és ha most belegondolok, hogy nekem 15 évvel ezelőtt azt mondják, hogy te 30+ évesen folyamatosan le fogsz járni az edzőterembe heti 3x és imádni fogod, hát ott nevetem pofán, majd fordítok hátat és leülök a kanapéra a konzolommal játszani.
Minden rosszban van valami jó
Írtam, hogy nem mondta a kezelőorvosom, hogy mikor kapom meg az inzulint, de most figyelj, már megkaptam! 1 évig tudtam a gyógyszeres kezelést folytatni, persze ebben voltak elhajlások, késő esti nasik kerti partykon, megváltoztatott étkezési időpontok, nem teljesen cukormentes ételek kis mennyiségű fogyasztásai, de a dietetikusom szerint ez nem baj, hiszen még fiatalnak számítok, így nem szerette volna megvonni tőlem a bűnös dolgokat, mert akkor tuti belecsömörlöttem volna. Természetesen igyekeztem figyelni a bűnös élvezet mennyiségére. Mindezek ellenére, a gyógyszer, a diéta és a mozgás közös kombinációjával képzeld, fogytam is! Megsúgom neked, hogy 2020-ban 130 kg-mal jöttem végleg haza külföldről, ekkor elmentem egy orvoshoz, hogy valahogy segítsen a fogyásban, ő adott nekem egy gyógyszert, amitől fél év alatt 20 kilót fogytam. Aztán elkezdtem stagnálni, néha híztam pár kilót, néha fogytam, de mindig úgy voltam vele, hogy biztos a nagyobb súlyok miatt van. Ez ment 2022-ig, amikor volt az a februári eset, és onnantól kezdve derült ki nálam ez az egész. Itt kezdtem el fogyni, tavaly április óta -50+kg-tól szabadultam meg. Most, hogy felírták az inzulint, remélem, hogy visszanyerek egy kis súlyt meg némi izmot, mert konkrétan vasgolyóval a lábamon kell egy szeles időben az utcán mennem, nehogy elfújjon a szél! Most már M-es ruhákat viselhetek, végre kinyíltak azok a boltok is előttem, amik eddig eléggé zárva voltak a méreteiket tekintve, langaléta viszont nem lettem!
Kedves Olvasó, nem szaporítanám tovább a szót, köszönöm a figyelmed és a türelmed, hogy ezt végigolvastad! Remélem te és a körülötted élők nem fognak a sorsomra jutni, bár sajna a mai világban már minden második ember szenved ebben a betegségben, de a jó hír, hogy lehet együtt élni ezzel és amúgy van pár cukormentes étel, ami szerintem sokkal finomabb, mint az eredeti verzió, pl.: 0%-os túró rudi!