
Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Leginkább ugye saját magam tudom ezt kezelni, vagyis tudnám. A terápia alatt és utána kicsivel szedtem gyógyszert: antidepresszánst és nyugtatót. De én valahogy ezt nagyon placebónak gondolom. Leszedál. 3 éve nem szedem, azonban 2 hete a pszichológusom mondta, hogy gondolkodjak el rajta. Hangulatstabilizátor is szóba jött. Mert olyankor robbanok, mint egy bomba, legyen szó bármiről. Bármikor jöhet. Volt olyan is, hogy beszélgettünk, stb.. elmentem a fürdőbe, majd 10 perc után kiabálva jöttem ki, már nem emlékszem az okára. Olyankor olyan dühöt érzek – igazából nem is tudom mire, elhagyásra, stb -, kb a lakást is felgyújtanám. Valami átkapcsol. Beszélgettünk arról is a pszichológussal, hogy miért 2 hónap után jelentkeztek a tünetek a kapcsolatomban? Előtte hol volt? Nem értem. Azt mondta, hogy ez a „gyermekbeágyozódási idő”, azaz akkor alakult ki bennem szorosabb kötelék. És mivel legjobban a kapcsolatban jönnek ki a tünetei, így az a legpokolibb. De hozzátette, hogy én így működöm. Van egy autóm, ami néha 30-al megy.. aztán felgyorsul 100-ra. Utána leáll. Ez én vagyok. De meg kell tudom ezt tanulni kezelni. Eddig 2 ülés volt, holnap lesz a 3. De már így is sok dolgot segített megérteni, hogy ez a szülői bizonytalanságból hogy alakulhatott ki.
Kényszeres is vagyok, leginkább a takarításban. Legszívesebben mindennap takarítanék. Igaz, annyira durván nem, hogy állandóan fertőtlenítsem a lakásom, de 2 naponta nagytakarítás van nálam, a fürdőszobában való fogkefével súrolástól, a felmosáson át. Mindennek megvan a helye mm pontosan. Valamikor hetente többször, vagy 2 hetente fordul elő egy ilyen „átváltás” nálam – ennek okait tárjuk fel. És azt, hogyan tudom majd ezeket megállni. Hogy ami az elmémben van, az hamis. Nem létezik. A pszichológusom azt is mondta, hogy vannak „csendes” időszakok: legyen ez 5 nap, 1 hét. Majd robbanok. És ez nem azért van, mert a párom valami rosszat tett. Előjön tudat alatt az anyai/apai érzés. És indul a folyamat. Egyszer néztem egy videót, egy BPD lányról és ő azt mondta: Gyógyszert életünk végéig szedni kell. Ez olyan, mint egy mankó. Csak így tudunk járni.
Szerencsére nagyon jó orvost fogtam ki, rendkívül türelmes, megértő, kedves és nem fejezi be 50 perc után a kezelést, csak mert lejárt az idő. Megvárja, amíg végig mondom, kifejezem magam kérdez. Ez +10 perc is lehet. A gyógyszeres kezelésen el kell gondolkodnom. Nem tudom, hogy élek-e vele. De nyilván az, hogy bántom fizikailag is (!) a másikat, nagyon nem jó. De segít, támogat, mindig elmondja, hogy fontos vagyok. Okot nem ad semmire. De én MÉG így működöm. Aztán majd leállok ezzel. Vagyis megtanulom, hogy nem kell majd előjönnie ennek. Azonban ez 3 évbe is telhet. Általában annyi idő a kezelés. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg mégjobban, vagy hogy miket írhatnék. Valahogy nem tudom megfogalmazni. Ha rákeresek neten a BPD „jellemzőire”, nagyban helyeslek.. de nehéz azt elmondani, mi zajlik bennem olyankor. Nagyon nagy harag. Az tény.

2020-ban súlyos depresszió és szorongás miatt bekerültem terápiára. 3 hónapot töltöttem ott, időközben – már nem így nevezik, hanem érzelmileg labilis személyiségzavarnak – borderline személyiségzavarnak nevezik. Először csak gondoltam, biztos muszáj volt nekik rám akasztani egy címkét. Azonban utána bővebben beleástam magam ebbe, hogy mit is jelent, igaz, mai napig még mindig nem tudom pontosan megfogalmazni. Ez nem egy betegség, hanem ez én vagyok. BPD.
Nem azt mondom, hogy olyan, mintha 2 személyiségem lenne… mert alapjáraton véve egy kedves, őszinte, segítőkész, aranyos, stb.. nőnek vallom magam.. azonban elég egy rosszul, vagy máshogyan kiejtett mondat felém, vagy éppen az elmémben én mást gondolok, akkor robbanok. Visszamenőleg a terápia után megváltoztak a körülményeim: új lakhatás, munka, stb. Gyakorolni tudtam a terápián tanult dolgokat is, számomra nagyon hasznos volt az egész: hogyan fejezzem ki az érzelmeimet, mit hogyan kell mondani… hiszen ezt gyerekkorban nem tanították meg. A BPD leginkább a szülők miatt „alakul ki”, de egyrészt neurotikus is.
Ezért sem betegség. Mert abból ki lehetne gyógyulni. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. A fekete-fehér oldallal. Hogy ami a fejemben létezik, az nem valós. Visszatérve a szülőkre. Gyermekkorban nem tudtam, mikor lehetett közeledni, távolodni.. a mai napig. Ez berögzült, így egy rideg érzelemszabályozás is bekerült a rendszerembe. Hasítás. Az embereket vagy jónak, vagy rossznak gondolom. Nincsen köztes. Csak az lehet jó, amit én mondok. Csak úgy a jó, ahogy én mondom. Ha valaki más ötletet mond, akkor az béna. Nem jó. Én jobban tudom. Lekezelő vagyok. A BPD leginkább a kapcsolatban látványos… hogy így mondjam. Nem tudod, hogy mikor robban. Az elmúlt 4 évben – a terápiás kezelés előtt egy évvel ért véget a kapcsolatom, bár vissza gondolva ott is előfordult, illetve az az előttiben, csak nem ennyire -, nem volt kapcsolatom. 5 hónapja viszont lett egy és elkellett kezdenem pszichológushoz járnom. 2 hónap után jelentkeztek a BPD „tünetek”. Hogy mik? Ha nem rám szenteli minden figyelmét, tegyük fel, pár órára találkozik egy barátjával és engem ott hagy, beindul a dolog: azt érzem, hogy nem vagyok elég fontos, mert máshoz elmegy inkább – miközben minden idejét amúgy velem tölti és semmi negatív dolgot nem ad -, úgy jön az elhagyási félelem. Olyankor kiabálok, a verbális és fizikai bántalmazás is benne van a pakliban. Bántom a másikat, hogy nekem „könnyebb” legyen. – ami ilyenkor az elmémben születik. Kicsit nehéz megfogalmazni ezeket és keresem a szavakat… nem tudom nagyon leírni a dolgot. A pszichológusnak is mondtam, inkább kérdezzen, mert nem tudom megfogalmazni. Olyankor átkattanok, mintha nem én lennék. Nagyon mérges, dühös leszek, mindennek eltudom hordani a másikat. Itt bántás van. Felőlem.

Gondoltam megosztom veletek, hogy jelenleg miket tanulok, mielőtt befizetnék megint a The Life in UK tesztre. Ugyan tiniként, mikor frissen végeztem a gimiből és elkezdtem nyögvenyelősen az egyetemet, nem gondoltam volna, hogy majdnem 30 évesen a szabadidőm nagy részét tanulással töltöm. De itt tartunk 🙂
- Operating as a Mental Health Support Worker (Alison Courses): A mentális egészség számomra elég fontos, főleg azután, amiken keresztül mentem az elmúlt 1-2 évben. Így mindenképp szerettem volna egy hasonló kurzust elindítani. Plusz extrának még különböző rendellenességekről is kapok információkat (az egyikről lesz is egy bejegyzés egyik ismerősöm által).
- Russian History: From Lenin to Putin (Coursera): A Coursera oldalán már jó pár kurzust végig vittem és elég sok érdekesnek tűnő tanulási lehetőség van fent. Sok híres egyetem – pl Yale, Stanford, University of London és sok más – ajánl ingyenes (és néhol fizetős) kurzusokat. Mindenképp érdemes körülnézni, ha szeretnétek tanulni valamit.
Mindkét oldal – az Alison Course és a Coursera – ingyenes és max a certificate-ért kérnek el pénzt. Viszont hozzáteszem, hogy a Coursera ajánl fizetős kurzusokat is. Mindkét oldal angol, viszont az utóbbi (Coursera) ad lehetőséget más nyelveken is és például a kurzus, amit csinálok ott, ajánl fel magyar feliratozást, hogy könnyítse a nem angol nyelvűek tanulását. 🙂