
Nagyon sokáig nem vonzott ez a film, viszont annyi kis részlet jött fel a TikTok-on belőle, hogy úgy voltam vele, hogy mostmár megnézem mi ez a nagy felhajtás megint körülötte. Körbenéztem hol is lehetne megnézni: Amazon Prime-on nagyjából 1300 forint extra lett volna a film, így megnéztem a Netflixet. Kiderült, hogy Netflixen csak pár országban elérhető a film, így ha valaki megakarja nézni, akkor ajánlják a VPN-t. Úgyhogy sikerült megnéznem…
A film leírása:
Dani és Christian évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. Egy váratlan tragédia következtében végül úgy dönt, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy szakítson barátnőjével, inkább meghívja őt is arra a nyári fesztiválra, ahova barátaival készülnek. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki.
Őszinte leszek, örülök, hogy nem fizettem érte extrát. Talán a legelvontabb film, amit eddig láttam. A leírásban szereplő tárt karokkal való fogadás lényegében azt rejti magában, hogy „drogozzuk be a külföldieket és szépen lassan tegyük el őket láb alól és házasítsuk be a társaságunkba az egyetlen lányt a csapatból”. A filmhez hozzáadott tradíciók pedig borzalmasak abban az értelemben, hogy hogyan tarthatsz meg egy fesztivált 90 évente és búcsúzol el az idősektől, mert amugy nem tudnak természetes halált halni és ezért leugranak egy szikláról, ami alatt egy hatalmas kődarab van – a többit a fantáziátokra bízom, és higyjétek el van olyan borzalmas és gusztustalan. Pedig én megannyira gyilkolós/öldöklős és miegyéb filmet néztem már bármilyen reakció nélkül, de valahogy ez kiborította a bilit..
Ezek után rátok bízom, hogy megnézitek-e vagy sem; számomra elég is volt.

Számomra az ősz az egyik legjobb évszak. Kezd lehűlni a levegő, hullanak a levelek, végre nem izzadunk mindenhol (is)… Viszont a hűvös időre még mindig várok, hiszen október eleje van és még mindig 18-20 fokokat írnak az előrejelzések és hétágra süt a nap; valamint erre még bekapcsolták még a fűtést is, ami azt jelenti, hogy ha nem szeretném, hogy felforrjon az agyam, akkor kintre is fűtenem kell – ergo az összes ablakom nyitva van.
Na de a hangulat már lassan kezd nálam előjönni, így ha még nem is tudtam eljutni őszi dolgokat vásárolni, már hatással van rám és ha van egy szabad pillanatom magamra, akkor ezt ki is élem. Plusz ha utazgatni perpill nem tudok (spórolok, hogy majd hónap végén ezt kiéljem), online nézegetek és lehet pár dolog a kosaramban landol. 🙂
Az életemben perpillanat még mindig nem sok történik. Bár belevetettem magam a munkakeresésbe, viszont nem egyszerű live-in melókat találni, amik nem szakács munkák – de erről bővebben majd egy másik bejegyzésben írok. A tanulással haladok, bár a hétvégén nem nagyon volt időm, de szabadnapokon teljesen rá tudok majd állni.
Ennyi lenne a gyors kis bejelentkezésem. A következő napokban jönni fog pár Spooktober bejegyzés és lesznek még egészen hónap végéig, úgyhogy ebből nem lesz hiány. 🙂

Számomra az ősz a legjobb dolog a világon – hűvösödik az idő, barnulnak a levelek és annyi forró csokit, teát és kávét iszok, hogy a testem alig bírja a koffeint tél végére. De mindenképp ott van még a forró fürdő, őszi kiegészítők, ketyerék és miegyebek, amivel mindig igyekszem hangulatossá tenni a környezetemet és kikapcsolni magam.
Emellett a Spooktober nem csak a Halloween miatt áll közel annyira a szivemhez, hanem alapból számomra ez az a hónap, amikor minél jobban kiélem horror imádatomat és igyekszem bepótolni a horrorfilmeket és olyan könyvet is olvasni, ami illik a hangulathoz. Úgyhogy ebben a hónapban készüljetek pár ilyen posztra, hiszen ezeket meg is osztom majd veletek 🙂

