Amikor még édes volt az életem..
Mindig is egy édesszájú férfi voltam. Kiskoromban el lettem kényeztetve a nagyszüleim által, de hát ki ne lenne az egykeként? Ha nem kívántam egy bizonyos ételt, kaptam helyette másikat. Ott szoktam rá a reggeli friss pékáruk mennyei izére, különösképp imádtam a bismarckot, de akár a kakaós csigát és a nutellás coissantot se vetettem meg. Na persze, ettől függetlenül még nagyon szerettem a sajtos dolgokat, pl. sajtos rúd, sajtos croissant, de az abszolút kedvencem a sajtos csiga volt. Abból képes lettem volna akár ötöt is megenni egy étkezésre, pláne, ha frissen sütve hozta nekem a nagypapám a boltból. Később sajna kivonták a forgalomból.
De hogy ne csak a reggeliről beszéljek, természetesen más édességek sem álltak tőlem távol, úgy, mint pl a chips, csokik és a kekszek. Olyan jó volt, délutánonként elmajszolgatni egy tábla csokit vagy egy zacskó chips-et, miközben valamilyen filmet néztem.
Gondoljatok bele, ha már most egy féloldalnyi mesét írtam csak arról, hogy milyen édességeket szerettem, képzelhetitek, hogy hogy is nézhettem ki hozzá; természetesen nem voltam egy M-es ruhákat viselő langaléta gyerek. A magam kis centijeivel, amik ugyebár évről-évre növekedtek, a hasam is exponenciálisan kezdett el vele együtt szélesedni.
A mozgás olyan messze állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől, habár tettem rá azért kísérleteket, hogy ösztönözzem magam. Jártam öt tusázni még ovis koromban, ami inkább volt két tusa, mert eleinte csak úszás és futás volt, amiből utóbbit utáltam a legjobban. Az úszást kimondottan élveztem és szerettem. Később abbahagytam, mert inkább a tanulásra fókuszáltam. Aztán pár évre rá megpróbálkoztam a tenisszel, mert a nagypapám mindig elvitt a közeli parkba pingpongozni, amit szintén szerettem. Nem kell bemutatni a teniszt, ugyanaz, mint a pingpong csak nagyobb, és itt nem elég, hogy csak suhintasz az ütővel, hanem bizony futni is kell hozzá. Annak ellenére, hogy utálok futni, valamiért itt nem zavart, mert inkább a tenisz részére fókuszáltam. Túl drága lett az edző, ezért sajna abba kellett hagynom egy év után. Azután nem próbálkoztam semmilyen sporttal.
Tudjátok, hogy a fentebb említett édes ízvilágokkal mi a baj? Hát természetesen az, hogy rogyásig vannak cukorral. Ha megeszel egy tábla csokit, észre se veszed, de annyi cukrot juttatsz a szervezetedbe, hogy Etiópia simán elélne belőle több emberöltőn át, de hisz ki gondolkodik itt ilyenekben, mikor csak arra fókuszálsz, hogy az a tábla csoki mennyire édes és krémes, vagy az a zacskó chips mennyire sajtos-tejfölös ízű.

Éreztem, hogy szeretnék erről kicsit írni. így hát eljött ennek is az ideje. 🙂

2015-ben jöttem az Egyesült Királyságba, akkor Skóciában találtam meg a helyem, ami örök szerelmem lett. A skót tájak és a levegő azonnal magába szippantott. Persze, 21 évesen, teljesen egyedül elkezdni egy életet egy másik országban, nagyon nehéz. Egy idő után hozzáedződik az ember, de a legeleje nehéz, pláne egyedül és hozzátenném azt is, hogy az angolom borzalmas volt. Eddig egyedül csak az iskolában tanultam az angolt és voltak ugyan levelezőbarátaim is, de mégsem ugyanaz, mint élőben.

Viszont nem gondoltam volna, hogy 8 év után is még itt vagyok az Egyesült Királyságban és már állampolgárságon is gondolkozom. Az angolom rengeteget fejlődött és nem tudom még, hogy hazaköltözöm-e Magyarországra. Viszont egyik levelezőtársammal beszélgettem pár napja és az alábbi üzenetet küldte (természetesen lefordítottam nektek):

Évek óta ismerjük már egymást. Mikor összebarátkoztunk, a Harry Potter iránti érdeklődésünk hozott össze és azt hiszem a faithfreaks-en ismerkedtünk össze. Olyan régen volt már és aztán évekig emaileztünk. Megnéztem és vannak üzeneteim tőled, ami még 2011-ből vannak. Ez több, mint 10 éve, hogy levelezőtársak vagyunk! Viccesnek és kedvesnek gondoltalak, és érdekes volt olvasni rólad egy másik országból. Jó lenne egyszer személyesen is találkozni és örülök, hogy összebarátkoztunk. Azt is észrevettem, hogy mennyit fejlődött az angolod az évek alatt és mennyire izgalmas látni, hogy mennyit fejlődtél és kinyíltál, mint ember. Büszke vagyok rád és amiket eddig elértél!

Az alábbi idézet Jessicától származik, aki Amerikában él és tényleg több, mint 10 éve levelezünk és követjük egymást. Ugyan vigyázni kell arra, hogy ne essünk olyan helyzetekbe, hogy rossz irányba fordul a dolog és rossz emberek közé kerüljön az ember; de örülök, hogy én szerencsés voltam és persze mindketten átmentünk egy szűrésen, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy egyikünk sem pedofil vagy emberkereskedő 🙂

Az, hogy az Egyesült Királyságban kötöttem ki: 9 évesen kezdtem el angolul tanulni és azóta szerettem volna ellátogatni Angliába. Persze semmi más nem érdekelt akkor, csakis Anglia és London. Most pedig elég sok helyet felfedeztem már és imádom mindegyiket. 🙂

Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Leginkább ugye saját magam tudom ezt kezelni, vagyis tudnám. A terápia alatt és utána kicsivel szedtem gyógyszert: antidepresszánst és nyugtatót. De én valahogy ezt nagyon placebónak gondolom. Leszedál. 3 éve nem szedem, azonban 2 hete a pszichológusom mondta, hogy gondolkodjak el rajta. Hangulatstabilizátor is szóba jött. Mert olyankor robbanok, mint egy bomba, legyen szó bármiről. Bármikor jöhet. Volt olyan is, hogy beszélgettünk, stb.. elmentem a fürdőbe, majd 10 perc után kiabálva jöttem ki, már nem emlékszem az okára. Olyankor olyan dühöt érzek – igazából nem is tudom mire, elhagyásra, stb -, kb a lakást is felgyújtanám. Valami átkapcsol. Beszélgettünk arról is a pszichológussal, hogy miért 2 hónap után jelentkeztek a tünetek a kapcsolatomban? Előtte hol volt? Nem értem. Azt mondta, hogy ez a „gyermekbeágyozódási idő”, azaz akkor alakult ki bennem szorosabb kötelék. És mivel legjobban a kapcsolatban jönnek ki a tünetei, így az a legpokolibb. De hozzátette, hogy én így működöm. Van egy autóm, ami néha 30-al megy.. aztán felgyorsul 100-ra. Utána leáll. Ez én vagyok. De meg kell tudom ezt tanulni kezelni. Eddig 2 ülés volt, holnap lesz a 3. De már így is sok dolgot segített megérteni, hogy ez a szülői bizonytalanságból hogy alakulhatott ki.

Kényszeres is vagyok, leginkább a takarításban. Legszívesebben mindennap takarítanék. Igaz, annyira durván nem, hogy állandóan fertőtlenítsem a lakásom, de 2 naponta nagytakarítás van nálam, a fürdőszobában való fogkefével súrolástól, a felmosáson át. Mindennek megvan a helye mm pontosan. Valamikor hetente többször, vagy 2 hetente fordul elő egy ilyen „átváltás” nálam – ennek okait tárjuk fel. És azt, hogyan tudom majd ezeket megállni. Hogy ami az elmémben van, az hamis. Nem létezik. A pszichológusom azt is mondta, hogy vannak „csendes” időszakok: legyen ez 5 nap, 1 hét. Majd robbanok. És ez nem azért van, mert a párom valami rosszat tett. Előjön tudat alatt az anyai/apai érzés. És indul a folyamat. Egyszer néztem egy videót, egy BPD lányról és ő azt mondta: Gyógyszert életünk végéig szedni kell. Ez olyan, mint egy mankó. Csak így tudunk járni.

Szerencsére nagyon jó orvost fogtam ki, rendkívül türelmes, megértő, kedves és nem fejezi be 50 perc után a kezelést, csak mert lejárt az idő. Megvárja, amíg végig mondom, kifejezem magam kérdez. Ez +10 perc is lehet. A gyógyszeres kezelésen el kell gondolkodnom. Nem tudom, hogy élek-e vele. De nyilván az, hogy bántom fizikailag is (!) a másikat, nagyon nem jó. De segít, támogat, mindig elmondja, hogy fontos vagyok. Okot nem ad semmire. De én MÉG így működöm. Aztán majd leállok ezzel. Vagyis megtanulom, hogy nem kell majd előjönnie ennek. Azonban ez 3 évbe is telhet. Általában annyi idő a kezelés. Nem tudom, hogy fogalmazzam meg mégjobban, vagy hogy miket írhatnék. Valahogy nem tudom megfogalmazni. Ha rákeresek neten a BPD „jellemzőire”, nagyban helyeslek.. de nehéz azt elmondani, mi zajlik bennem olyankor. Nagyon nagy harag. Az tény.