Éppenséggel ma utazom vissza Angliába és igazàból olyan fura érzés, hogy oda-vissza utazgatom Anglia és Magyarorszàg között és erre gyűjtögetem össze a holidayeket, hogy hazalátogassak. Bőven Covid előtt voltam Londonban és azóta nem is mentem sehova máshova csak haza. Ami nem feltétlenül jó…
Ne értsetek félre, jó látni a családomat, de mivel egy kicsi része elég toxikus, így idén màr a 2. nap kicsit megbántam. Az idén amúgyis elég sok mindenen mentem keresztül ahhoz, hogy 2 héten keresztül azt hallgassam azt a sok negatívumot, amiket hozzám vágtak. Olyat is megkaptam, hogy míg a másik átaludta az egész napot, mi elfoglaltuk magunkat (tévénézés, én pl sudokuztam), én miért nem töltöm velük a napomat… ott voltam, velük voltam. Csak míg személyünk délután 4-kor kelt fel, nekünk már rég eltelt a nap.
Szóval míg fizikailag kipihentem magam, mentálisan mèg mindig totálisan le vagyok amortizálva. Erre rájön az, hogy nem kaptam meg az állást, amire jelentkeztem, mert persze, hogy a család azonnal bevonzotta a negatívat és hogy minek akarok váltani egy olyan munkahelyről, ami amugy tropára vágott mentálisan, fizikálisan és érzelmileg is.
Úgyhogy ilyen gondolatokkal utazom vissza egyik leamortizálós helyről a másikra. És szerintem legközelebb inkább elmegyek valahova magamnak, ahol nem hallom azt, hogy miközben örülök, hogy nem őrültem meg a káoszban, miért nem foglalkozom velük, miközben még magammal sem tudtam 🙂
Mivel nem voltam mèg a nagy Puskás Stadionban és pont itthon is vagyok, 20-ára sikerült jegyet szerezni a Magyar-Görög meccsre.
Hatalmas élmény volt, sokkal élvezetesebb, mint a kis vidéki pici stadionban. Plusz izgalmas is volt a meccs és vègre 2-1-re nyert a magyar csapat. A bíró persze nagyon utàlt minket és sok olyan helyzetet nem fújt be, amit a görögök okoztak, ám ha ők földhöz vágták magukat, akkor azt befújta, hogy a magyar csapat a hibás…
Teljesen megérte az élmény és persze totál be is rekedtem a végére 🙂
Ugyan erről a kirándulásról írhattam volna már hónap elején is, viszont mivel munka ügyben (is) jártam arra, inkább kivártam a végeredményt.
Orford egy kis falu Suffolk megyében olyan városokkal körbevéve, mint Woodbridge, Ipswich és Felixstowe. Lényegében egy óra alatt körbe is lehet sétálni. Egy nagyon csendes helységről van szó, nincs az a nagy rohanás és mindenki nagyon barátságos.
A meló helyzet az volt, hogy jelentkeztem egy állásra itt egy hotelba. Telefonos interjú október végén volt, és utána hétvégén el is mentem megnézni. Ketten maradtunk, akik közül választania kellett a főnöknek, sajnos nem én lettem a befutó. Viszont intézett nekem egy interjút egy másik hotelba a cégnél, ami Woodbridge-ben van. Kiváncsi vagyok és remélhetőleg lesz előrelépès 🙂
Egy kis történelem: Orfordban található az Orford Ness, egy íves földrész, mely Aldeburghoz kapcsolódik, Orford láthatárán nyújtózkodva és a River Alde szeli át. A középkorban Orford fontos kikötő és halász falu volt és még mindig áll a középkori kastély.