A következő Utazz Velem állomás Eger városa. Ez az egyik kedvenc történelmi városom.

Eger (latinul: Agria, németül: Erlau, szlovákul: Jáger, törökül: Eğri) megyei jogú város az Észak-Magyarország-régióban, az Eger-patak völgyében, a Bükk-vidék délnyugati szélén; Heves vármegye és az Egri járás székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb települése. A dinamikusan fejlődő magyar városok közé tartozik. Az elmúlt évtizedekben utak épültek, és velük párhuzamosan az ipari park jelentősége is nőtt, számos bevásárlóközpont létesült. Az egri borvidék központjaként a legjelentősebb magyar borvárosok közé tartozik, az egri bikavér külföldön is ismert és elismert borfajta.

A város nevének eredete ismeretlen; többek szerint az „éger(fa)” elnevezésből származik (a környező területeken még ma is valóban sok égeres található). Ezen elmélet kritikusai szerint az Eger kifejezés szerepel települések neveiben is közvetlenül (például Zalaegerszeg) vagy formában (mint Grád, Győr). Eger neve a 670 körül a Kárpát-medence északkeleti területére beköltözött bolgár (onogur) népességtől eredhet.

A környék már a kőkorszak óta lakott terület. A korai középkorban avar és szláv törzsek is éltek itt. Szent István az 1009 előtt szervezett tíz püspökség egyikének székhelyévé tette. Az első, mára elpusztult székesegyház a Várhegyen állt, körülötte alakult ki a város történelmi magja. A 11. századból egy kör alakú templom és egy kisebb palota maradványait is feltárták. A Bükk-vidéken épített püspöki székhely gyorsan jelentős központtá fejlődött, majd 1241-ben, II. Kilit püspöksége alatt, a tatárok feldúlták és felégették a várost. A tatárjárás tapasztalataiból okulva IV. Béla 1248-ban kővár építésére adott engedélyt Lambert püspöknek.

Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár (a nőket és gyerekeket is beleszámítva) kevesebb mint 2100 védője 1552-ben visszaverte egy nagy török sereg támadását. A keresztény csapatok 1687. december 17-én foglalták vissza a várost, miután sikerült kiéheztetniük a vár védőit. Az ostrom alatt a város teljesen leromlott, a falakkal körülvett területen mindössze 413 ház maradt lakható, és ezekben is főként török családok laktak. I. Lipót 1688-ban szabad királyi várossá nyilvánította. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1703-tól 1711-ig Eger volt a felszabadult országrész központja.

A századforduló után Egerben az iskolaváros jelleg dominált, iskolái és más kulturális intézményei miatt a „magyar Athénnak” is nevezték. 1904-ben nyílt meg Eger első kőszínháza, megkezdték a csatornázást és az egyéb közművek építését is. A második világháború alatt, 1944 őszén a visszavonuló német csapatok gyárakat, üzemeket szereltek le, elhajtották az állatokat, megrongálták a vasútállomást, felrobbantották az Eger-patak valamennyi hídját. A szovjet csapatok november 30-án vonultak be a városba.

Eger egykoron katonaváros volt. A Dobó István Laktanya 2007-es bezárásáig sok alakulatnak adott helyet. Az első alakulat 1853-ban került Egerbe. A Császári-és királyi 60. Gyalogezred, ami 1918-ig állomásozott itt. Az első világháborút követően a Magyar Királyi Honvédség 14. Dobó István Gyalogezrede állomásozott a laktanyában. 2007-ben a MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj Debrecenbe került áthelyezésre, ahol a MH 5. Bocskai István Lövészdandár felderítő alegysége lett. Az átdiszlokáció során az alakulat közel 50%-a nem vállalta a költözést. A zászlóalj távozása után a 116 éves Dobó István Laktanyát bezárták.

Mivel túl hosszú lett volna az előző bejegyzésem, így ketté szedtem és a Japán legendák 3. részében folytatom az ázsiai sziget rejtelmeit. 🙂

Kucsiszake-onna (A felvágott szájú nő)

Azokat a gyerekeket, akik az éjszaka egyedül sétálnak Japán utcáin, gyakran fenyegetheti a veszély, hogy összefutnak egy orvosi maszkot viselő nővel. (Ez nem szokatlan látvány Japánban, mivel rengetegen sétálnak így védekezve a kórokozók ellen.) A nő megállítja a gyerekeket, és azt kérdezi: „Szerinted szép vagyok?” Ha a válasz „nem”, megöli őket egy ollóval, amit mindig magánál visel. Ha a válasz „igen”, a nő leveszi a maszkját, felfedve egy hatalmas fültől fülig tartó mély vágást az arcán, majd megint megkérdezi: „És most?” Akármit is válaszolnak erre, így is úgy is halál a vége; ha a válasz „nem”, félbevágja őket; ha a válasz „igen”, nekik is ugyanúgy felvágja a szájukat. Ha az ember meg akarja úszni a Kucsiszake-onnával való találkozást, esetleg válaszolhatnak úgy a második kérdésére, hogy „átlagos vagy”, esetleg „elmegy”; ez annyira összezavarja a bosszúszomjas nő szellemét, hogy van ideje az áldozatnak elmenekülnie. Egy alternatív megoldásként gyümölcsöket és édességeket dobálhatnak a lába elé, amit elkezd összeszedegetni. Megoldás még az is, ha visszakérdeznek, hogy ő szerinte az áldozat szép-e, ami szintúgy összezavarja; illetve ha közölik vele, hogy találkozójuk van a feleségükkel/férjükkel. Ez esetben Kucsiszake-onna bocsánatot kér a zavarásért, és elmegy.

Teke Teke

A Teke Teke egy fiatal lány szelleme, aki vonatsíneken lelte szörnyű halálát, s félbevágott testtel végezte. Most bosszúéhes szellemként a könyökén vagy a kezén közlekedve, karmolászós „teke teke” hangokkal kísérve vonszolja levágott felsőtestét, s úgy járja az országot. Bárki, akivel találkozik az éjszaka folyamán, és nem elég gyors, hogy elmeneküljön előle, félbevágja a kaszájával, hogy úgy végezze, mint ő. Később az ilyen áldozatok önmaguk is „Teke Tekévé” válnak. Az egyik változatban egy fiatal iskolás fiú hazafelé véve az útját éjszaka meglát egy magányos, gyönyörű női alakot az ablakban, a könyökén támaszkodva a párkányon. Amint a lány észreveszi őt, kiugrik az ablakon a fiú előtti kövezetre esve, felfedve, hogy mindössze csak egy felsőtestből áll, majd félbevágja áldozatát.

Toire no Hanako-szan (A vécé Hanako-szanja)

Toire no Hanako-szan egy híres japán általános iskolai legenda. A történet egy mindenhol jelen lévő szellemről szól, aki a sorozatos megfélemlítések miatt öngyilkosságot követett el. A szellem viszont bármiféle ok nélkül is megjelenhet. Hanako-szan egy nagyon közkedvelt legenda az általános iskolások körében, aki a női mosdók harmadik fülkéjében kísért. Minden embert megijeszt, aki meglátja, jellegzetessége pedig a meredő, csillogó szempár. Nem úgy ismert, mint aki gonosz vagy rosszindulatú lenne, Hanako-szan csupán egy titokzatos jelenség, aki arra szolgál, hogy megijessze az áldozatait.

Kunekune

Kunekune egy modern városi legenda egy távoli kísértetről, amelyet meleg nyári napokon lehet látni széles és nagy rizs- és árpaföldeken. A szemtanúk egy torz fehér tárgynak írják le, mintha egy nagy, vékony papírcsíkot látnának, esetleg egy fehér, fodrozódó könnyed anyagdarabot, melyet mintha erős szél fújna, még szélcsendben is. Azt állítják róla, hogy aki megpróbálja közelebbről szemügyre venni, az megőrül, aki pedig megérinti, az abban a pillanatban szörnyet hal. Az első beszámolók a Kunekunéről azonos időben jelentek meg különböző weboldalakon. Valószínűleg ez a jelenség helyi japán szellemtörténeteken alapul, amelyekben a madárijesztők éjjelente életre kelnek (vagy akkor, ha valaki túl sokat nézi őket). Sokan úgy tartják, hogy akik állítólag találkoztak a Kunekunével, igazából csak egy szélfútta madárijesztőt láttak.

Az előző bejegyzésem folytatását azonnal hozom is, hiszen engem annyira beszívtak ezek a történetek, hogy meg kell veletek is osztanom.

Aka Manto (赤マント, Vörös Köpeny)

Aka Manto egy olyan szellem, aki általában női mosdók utolsó vécéfülkéjében kísért. Néhány verzió szerint maszkot visel, hogy eltakarja rendkívül jóképű arcát, amely életében rendkívül megnehezítette áldozatai követését, kukkolását. Mikor a balszerencsés áldozat vécén tartózkodik, egy misztikus hang megszólítja, s megkérdi; a vörös vagy a kék papírt szeretné-e. Ha a vörös papírt választja, brutálisan meggyilkolják a saját vérében ázva. Ha a kéket választja, megfojtják vagy kivéreztetik, amíg el nem kékül az arca. Ha más színű papírt kér, karok fognak megjelenni (néhány verzióban a vécékagylóból kinyúlva, amin épp az áldozat ül) és rántják le a pokolba. Egy másik verzióban vörös mellényt kínál, amit ha elfogadnak, lenyúzza az ember hátáról a bőrt. Megint egy másik verzióban vörös illetve kék köpeny közül választhat. Az egyetlen módja a túlélésnek az, ha az áldozat szimplán elutasítja az ajánlatot.

Végzetes Utazás

A történetben egy magányos taxi vezető egyedül rója az éjszakai utakat. A legenda szerint a sötétségből egy ember jelenik meg hirtelen az úton, megállásra kényszerítve az autót. A személy beül a taxi hátuljába és megkéri a sofőrt, vigye egy olyan helyre, amiről az még sosem hallott. Mihelyst a vezető ezt meg is említi, megnyugtatják, hogy pontos utasításokat fog kapni az irányt illetően. Az utas ezután rendkívül bonyolult és furcsa irányokat ad meg, amelyek hosszú időn keresztül kihalt utcákon és sikátorokon keresztül vezeti őket, néhány esetben még a várost is elhagyva, vidékre indulva. Miután ilyen régóta utaznak, és még mindig nem jutottak el sehová, a sofőr nyugtalan lesz. Hátrafordul, hogy megkérdezze utasát, pontosan hol is vannak – de döbbenten konstatálja, hogy a járműben csak ő ül egyedül. A taxis ekkor visszafordul a kormányhoz, elindul, csak hogy lehajtson az út széléről bele a szakadékba, szörnyet halva.

Gozu

Gozu (Ökörfej, néhány verzióban Tehénfej): japán városi legenda, egy tehénfejről szóló mese. Úgy tartják, a „Tehénfej” története olyan szörnyű, hogy bárki, aki olvassa/hallja (hamarosan bekövetkező) halála napjáig reszketni fog a félelemtől.

Egy változatban egy osztálykirándulás során tanáruk mesélni kezdi unatkozó diákjainak a tehénfej történetét. A gyerekek hiába kezdenek el könyörögni neki, hogy hagyja abba, a tanár képtelen leállni. Az eset bekövetkeztével mind katatonikus állapotba kerülnek, és elvesztik emlékezetüket. Egy másik változatban a tanár később a karambolt szenvedett iskolabuszon ébred fel, megrökönyödve konstatálva, hogy körülötte a buszsofőrtől kezdve a gyerekekig mind holtan, habzó szájjal fekszenek, ő pedig nem emlékszik sem a történetre, sem arra, mi történt. A történetet elvileg senki sem tudja elmesélni, mivel mihelyst megismerik, nem sokkal rá meghalnak. A tehénfej történetéről elterjedt, hogy valószínűleg egy publikálatlan műve a sci-fi-író Komacu Szakjónak, de nincs semmi bizonyíték, ami a rémtörténetet az íróhoz kötné. Létezik egy ukrán „Tehén feje” című történet, amely egy nőről szól, aki vendégül látja éjszakára az ajtajában megjelenő levágott tehénfejet, illetve egy 2003-ban készült Gozu című film is Miike Takasi rendezésében, de egyiknek sincs köze a városi legendához.

Dzsinmenken (Emberarcú Kutya)

A dzsinmenkenek olyan emberarccal rendelkező kutyák, akik állítólag az éjszaka folyamán jelennek meg japán városi területeken, és hihetetlen sebességgel rohannak országutak mellett. A dzsinmenkenek tudnak beszélni, de bizonyos feljegyzések szerint rendkívül udvariatlanok, vagy arra kérnek, hagyd őket békén. A legtöbb japán városi legendától eltérően ezek az emberarcú kutyák nem valószínű, hogy bárkit is megölnének, aki találkozik velük. Megszökött kísérleti alanyoknak, illetve autóbalesetet szenvedett állatok szellemeinek tartják őket. Páran úgy tartják, hogy a dzsinmenkent látott szemtanúk csupán csak japán makákókkal találkoztak, amelyekre ugyanúgy jellemző a négy lábon való közlekedés, a kutyaszőr szerű szőrzet, illetve az emberszerű arc és hangok.

Kokkuri-szan

Kokkuri a japán verziója az úgynevezett ouija tábláknak, amely a Meiji korszak idején vált híressé. Boltban vásárolt előre megalkotott táblák helyett a játékosoknak papírra kell hiraganákat írniuk és egy pénzérmére kell helyezni az ujjukat mielőtt kérdéseket tennének fel Kokkuri-szannak. Ez a játék főleg középiskolások körében terjedt el, és a nyugati oujia táblához hasonlóan rengeteg pletyka és legenda övezi. Néhány ilyen történetben Kokkuri-szan csak a haláluk időpontját mondja el a játékosoknak, mások szerint Kokkuri-szantól bármit kérdezhetnek, viszont magát a játékot szabályszerűen kell befejezni; rendesen el kell köszönni Kokkuri-szantól mielőtt otthagyjuk a játékot, illetve bizonyos verziók szerint a játékban használt eszközöket egy bizonyos időlimiten belül el kell adni, pusztítani. Ha nem így tesznek, az a játékosoknak balszerencsét, rosszabb esetben halált okoz.