Szerintem a leggyakoribb szenvedők a mentális egészség körben az az LBTQ+ közösségben élők. A sok támadás miatt, amiket kapnak, hajlamosabbak bármilyen mentális betegséget kialakítani. Ők kétszer annyira hajlamosabbal megtapasztalni depressziót, szorongást és gyógyszeres túladagolást.

Nagyon sok gyűlölködéssel néznek szembe és ez nagyon rá tehet sajnos. Viszont sok esetben, ha bújkálsz és végre megnyílsz család vagy esetleg nagyon közeli barátoknak, ők segíthetnek, támogatnak és ki is lett mutatva, hogy ez javíthat a mentális betegségeken.

Általában más a filmízlésünk szüleimmel – vagy egyikünk már látta az adott filmet, de most mindannyian egyetértettünk, hogy ezt megakarjuk nézni és még egyikünk sem látta.

A film leírása:

Elliott fiatal halász, aki rendkívüli énekhangja miatt életre szóló esélyt kap, amikor egy partin találkozik a nagyhatalmú zenei producerrel, Suzanne-nal.

Dán filmet ritkán nézek, sőt 2-3 évente ha szembefutok velük (a svédek filmjeivel talán többször találkozom össze), viszont szerintem ez nagyon jó film volt. Maga a főszereplő a való életben is énekes és ő maga írta a dalokat a filmhez. Apukámmal pont azt beszéltük, hogy kinézetre és személyiségre egy kicsit Chris Martin, hangra nekem viszont Callum Scott. De nagyon tehetséges srác és valószínű, hogy fogom őt (is) hallgatni. 🙂

Mindenki megérdemel egy kis elismerést és támogatást és ez alól nem kivételek a melegek, transzok és egyéb olyan emberek, akik beleesnek az LMBTQ+ kategóriába.

Őszintén megmondom, hogy ugyan én nem tartozom bele és teljesen heteró vagyok, viszont teljes támogatással vagyok bármely LMBTQ felé, hiszen csak mert valaki szerint nem esnek bele a ‘szabvány’ kiadásba, ők is ugyanolyan emberek. És amugy is: sok nagyon jó barátom LMBTQ és a legőszintébb emberek és legtöbb szeretet van bennük. Úgyhogy ünnepeljük őket is, mint ahogy tennék bárki mással 🙂

Az 1969. júniusi Stonewall-lázadás miatt választották az akkori szervezők júniust a Pride hónapjának.
1969. június 28-án a hajnali órákban a rendőrség rajtaütést hajtott végre a New Yorki-i Manhattan Greenwich Village negyedben található Stonewall Inn kocsmában (melegbár). A feszültség gyorsan fokozódott, amikor a vendégek ellenálltak a letartóztatásnak és a bámészkodók egyre növekvő tömege üvegekkel kezdte el dobálni a rendőröket. A razziából egy három napig tartó zavargás született. Nagyon kevés vendéglátóhely fogadott nyíltan meleg embereket az 1950-es és 1960-as években. Abban az időben a Stonewall Inn a maffia tulajdonában volt. A melegbárok ellen folytatott rendőrségi razziák az 1960-as években rutineseményeknek számítottak, ám a Stonewall Inn esetében a rendőrök gyorsan elvesztették az irányítás.
1970. június 28-án New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscoban sor került az első meleg büszkeség-mentre és Chicagóban is megemlékeztek a zavargások évfordulójáról. Ma az LMBTQI Pride rendezvényeket évente az egész világon június végén tartják, szintén megemlékezve a Stonewall-lázadásról.

Miért pont Pride lett a név és miért pont szivárványos zászló?

Ez nagyrészt Brenda Howardnak a „Büszkeség Anyjának” becézett New York-i aktivistának köszönhető, aki megszervezte az első Pride-felvonulást a Stonewall-lázadás egyéves évfordulójának emlékére. A melegbüszkeség (angolul gay pride) az LMBTQI (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queer) emberek társadalmi egyenlőségét, láthatóságát, megértését, valamint önazonosságát szorgalmazó szemlélet és az elérésére törekvő mozgalom.
1978-ban Gilbert Baker művészt és tervezőt Harvey Milk az Egyesült Állomok egyik első nyíltan meleg tisztviselője bízta meg, hogy készítsen zászlót a város közelgő Pride-ünnepségére. Baker, egy prominens melegjogi aktivista, rábólintott és bár belement az ötletbe, hogy az amerikai zászló csíkjait vegye alapul, de a szivárványból merített végső ihletet, hogy tükrözze a meleg közösségen belüli sokféle embert.