Mivel most voltam Magyarországon, elmentünk egy napra Lillafüredre, ami akkor éppen egy alföldi lánynak elég hideg volt (mondom úgy, hogy Skóciában is éltem egy ideig). Viszont nagyon jó volt kimozdulni még jobban és hoztam egy kis információt a településről és majd lesz egy kis érdekesség a Szent István barlangról, a tóról és a Palotaszálló környékéről is.
Lillafüred (Miskolc-Lillafüred) Miskolc településrésze, de a város belterületétől több kilométerre helyezkedik el, tulajdonképpen az agglomerációban. Miskolc egyik legmagasabban fekvő része, a Bükk-vidéken, a Szinva és a Garadna patak összefolyásánál.
A Garadna-völgyben a két patak összefolyásánál kialakult kisebb, természetes tavat 1813-ban egy völgyzáró gáttal visszaduzzasztották, hogy biztosítsák a vashámorok – vízzel hajtott pörölyök – működéséhez szükséges vizet. Gróf Bethlen András mezőgazdasági miniszter az 1890-es évek elején elhatározta, hogy a Hámori-tó közelébe kormányüdülőt építtet. A település nevét Bethlen unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek a beceneve Lilla volt (Lilla Vay Elemérnek, Borsod vármegye akkori főispánjának testvére volt). A Szinva eredetileg a Hámori-tóba torkollott, a Lillafüredi-vízesést a Palotaszálló építésekor alakították ki. Ma ez Magyarország legmagasabb vízesése. Korábban, a rendszerváltás előtt egy Sziklának nevezett rejtélyes katonai objektum is működött a Hámori-tó partján. Ez később diszkónak adott helyet, majd turistaszállás volt, jelenleg kihasználatlan. Az állomásépületben egykor postahivatal is működött. Lillafüred Hámorhoz tartozott 1950-ig, amikor a községet Miskolchoz csatolták.
Mint említettem már, az Utazz Velem sorozat lassan visszatér a blogra – amivel igyekszem bemutatni a városokat, ahol már jártam, viszont ez inkább tényinformációk, mint kirándulós bejegyzés, az sok helyen nagyon-nagyon régen jártam már.
Győr (latinul Arrabona, Jaurinum, németül Raab, szlovákul Ráb, horvátul Jura, Đura) megyei jogú város Magyarországon. A Nyugat-Dunántúli régió központja, Győr-Moson-Sopron vármegye és a Győri járás székhelye, 1009 óta a Győri egyházmegye központja. A Bécs–Pozsony–Budapest innovatív tengelyen fekszik, kiváló közlekedési adottságokkal. Magyarország műemlékekben harmadik leggazdagabb városaként a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül 1989-ben elnyerte a műemlékvédelem Europa Nostra-díját. Győr „a folyók városa” is, mivel a Mosoni-Duna mellett, a Rába és a Rábca torkolatánál épült.
Az ókorban a mai Győr helyén Arrabona római település feküdt. Innen ered a város német Raab elnevezése. A honfoglalás után I. István 1001-ben létrehozta a Győri egyházmegyét, melynek 1009-ben a város lett a központja; ekkor épült a székesegyház. Győr a török háborúk idején Bécs egyik utolsó védőbástyája volt, így óriási katonai jelentőséggel bírt. A hosszan elhúzódó török háború idején Győr az oszmán hódítás áldozatává vált 1594-ben, majd négy évvel később Adolf von Schwarzenberg visszafoglalta.
Miután az oszmán seregeket Bécs 1683-i második ostroma után visszaverték, Győr virágzásnak indult. 1712-ben III. Károly kiadta a város piaci jogait, 1743-ban pedig Mária Terézia megerősítette szabad királyi város rangját. 1855-ben létrejött a város vasúti kapcsolata Béccsel, majd 1876-ban Sopronnal is, mely vonalat 1879-ben a második szakaszon kiterjesztettek Ebenfurth felé. A II. világháború utáni újjáépítés a vasfüggöny közelsége miatt nehézkesen haladt. Ma Győrnek 130 ezer lakosa és három egyeteme van. A határok megnyitása óta a város politikailag és gazdaságilag is felértékelődött, a Bécs–Budapest–Pozsony háromszög fókuszában való kedvező elhelyezkedésének köszönhetően. 2003 óta Győr a „Centrope” eurorégió része.
A következő Utazz Velem állomás Eger városa. Ez az egyik kedvenc történelmi városom.
Eger (latinul: Agria, németül: Erlau, szlovákul: Jáger, törökül: Eğri) megyei jogú város az Észak-Magyarország-régióban, az Eger-patak völgyében, a Bükk-vidék délnyugati szélén; Heves vármegye és az Egri járás székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb települése. A dinamikusan fejlődő magyar városok közé tartozik. Az elmúlt évtizedekben utak épültek, és velük párhuzamosan az ipari park jelentősége is nőtt, számos bevásárlóközpont létesült. Az egri borvidék központjaként a legjelentősebb magyar borvárosok közé tartozik, az egri bikavér külföldön is ismert és elismert borfajta.
A város nevének eredete ismeretlen; többek szerint az „éger(fa)” elnevezésből származik (a környező területeken még ma is valóban sok égeres található). Ezen elmélet kritikusai szerint az Eger kifejezés szerepel települések neveiben is közvetlenül (például Zalaegerszeg) vagy formában (mint Grád, Győr). Eger neve a 670 körül a Kárpát-medence északkeleti területére beköltözött bolgár (onogur) népességtől eredhet.
A környék már a kőkorszak óta lakott terület. A korai középkorban avar és szláv törzsek is éltek itt. Szent István az 1009 előtt szervezett tíz püspökség egyikének székhelyévé tette. Az első, mára elpusztult székesegyház a Várhegyen állt, körülötte alakult ki a város történelmi magja. A 11. századból egy kör alakú templom és egy kisebb palota maradványait is feltárták. A Bükk-vidéken épített püspöki székhely gyorsan jelentős központtá fejlődött, majd 1241-ben, II. Kilit püspöksége alatt, a tatárok feldúlták és felégették a várost. A tatárjárás tapasztalataiból okulva IV. Béla 1248-ban kővár építésére adott engedélyt Lambert püspöknek.
Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár (a nőket és gyerekeket is beleszámítva) kevesebb mint 2100 védője 1552-ben visszaverte egy nagy török sereg támadását. A keresztény csapatok 1687. december 17-én foglalták vissza a várost, miután sikerült kiéheztetniük a vár védőit. Az ostrom alatt a város teljesen leromlott, a falakkal körülvett területen mindössze 413 ház maradt lakható, és ezekben is főként török családok laktak. I. Lipót 1688-ban szabad királyi várossá nyilvánította. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1703-tól 1711-ig Eger volt a felszabadult országrész központja.
A századforduló után Egerben az iskolaváros jelleg dominált, iskolái és más kulturális intézményei miatt a „magyar Athénnak” is nevezték. 1904-ben nyílt meg Eger első kőszínháza, megkezdték a csatornázást és az egyéb közművek építését is. A második világháború alatt, 1944 őszén a visszavonuló német csapatok gyárakat, üzemeket szereltek le, elhajtották az állatokat, megrongálták a vasútállomást, felrobbantották az Eger-patak valamennyi hídját. A szovjet csapatok november 30-án vonultak be a városba.
Eger egykoron katonaváros volt. A Dobó István Laktanya 2007-es bezárásáig sok alakulatnak adott helyet. Az első alakulat 1853-ban került Egerbe. A Császári-és királyi 60. Gyalogezred, ami 1918-ig állomásozott itt. Az első világháborút követően a Magyar Királyi Honvédség 14. Dobó István Gyalogezrede állomásozott a laktanyában. 2007-ben a MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj Debrecenbe került áthelyezésre, ahol a MH 5. Bocskai István Lövészdandár felderítő alegysége lett. Az átdiszlokáció során az alakulat közel 50%-a nem vállalta a költözést. A zászlóalj távozása után a 116 éves Dobó István Laktanyát bezárták.
