
Igyekszem minél több új sorozatot elkezdeni és nem csak a komfort sorozataimat kezdeni el újra és újra. Így találtam rá erre a sorozatra is.
A sorozat Sahmaran mitológiáját foglalja magában, amely egy női fejű, kígyótestű lény az indoiráni és türk folklórban. A sorozatban ŞahsuT követhetjük végig, aki Isztambulból költözött le Adanába, hogy előadásokat tartson. A költözés jól is jön, hiszen anyai nagyapja is a kisvárosban lakik, aki még gyerekkorában elhagyta a lányát. Ott tartózkodása alatt találkozik a szomszédban élő titokzatos családdal, akik szerint Şahsu a kulcs Sahmaran eljöveteléhez.
Eddig nem igazán néztem török sorozatokat, egyszer nagyon régen volt egy, amit néztünk a szüleimmel, az Ezel sorozat. Viszont meg kell, hogy mondjam, eléggé magába szippantott ez a kígyós alaptörténet, bár néha-néha nagyon kiszámítható volt.
Egy kis ismertető a Sahmaran hiedelemről:
Sáhmárán története a közel-keleti irodalomban megjelenik többek között Az Ezeregyéjszaka meséiben és a Dzsámászp-náme-ben. A történet főképp Anatólia keleti részén van jelen, illetve Törökország délkeleti és keleti régióiban (ahol kurd, arab, asszír és török közösségek élnek). Dzsámászp-náme
A történetnek számos verziója létezik. Az egyik verzióban Sáhmárán találkozik egy Dzsámászp nevű fiatalemberrel. Dzsámászp egy barlangban reked, miután barátaival mézet akar lopni, a barátai pedig a barlangban hagyják. A férfi a barlangot felfedezve rábukkan egy járatra, mely egy olyan kamrába viszi, ahol egy gyönyörű, mitikus kert található, fehér kígyókkal és Sáhmáránnal. Sáhmárán és Dzsámászp szerelembe esnek és együtt élnek a barlangban, a kígyók úrnője pedig megtanítja a férfit a gyógynövények használatára. Dzsámászp azonban visszavágyik a felszínre, de megígéri Sáhmáránnak, hogy titokban tartja a létezését. Eltelik több év, mikor is Tarsus királya megbetegszik és a vezír felfedez egy gyógymódot, melyhez Sáhmárán húsára van szükség. Dzsámászp elárulja az embereknek, hol él Sáhmárán. Az úrnő azt mondja nekik, főzzék meg egy agyagedényben, kivonatát adják a vezírnek, a szultán pedig egye meg a húsát. Az emberek a városba viszik Sáhmáránt és meggyilkolják. A szultán megeszi a húsát és meggyógyul, a vezír megissza a kivonatot és meghal. Dzsámászp megissza Sáhmárán levét és így hozzájut a bölcsességéhez: orvos válik belőle. Az Ezeregyéjszaka meséi
A kígyókirálynő története szerint egy görög filozófus fia, Hászíb Karím al-Dín beleesik egy ciszternába, de sikerül kimenekülnie és egy kígyófészekben találja magát, ahol megismerkedik a vezetőjükkel, Jamlíkhával („a kígyók királynője”). Hászíb egy idő után visszavágyik a felszínre, de a kígyók királynője figyelmezteti, hogy betér majd egy fürdőbe és ez Sáhmárán halálához fog vezetni. Hászíb megígéri, hogy sosem megy fürdőbe. ám ahogy Sáhmárán megjósolta, a férfi mégis betér egyszer egy fürdőbe, mely olyan események láncolatához vezet, melynek végén a gonosz vezír előhívja a kígyók királynőjét a rejtekéből. Sáhmárán arra utasítja Hászíbot, hogy darabolja fel őt, főzze meg és a levest ossza el három üvegcsébe. Az elsőt a vezírnek kell kapnia, Hászíbnak a másodikból kell innia. A gonosz vezír megissza az első üvegcsét és meghal, Hászíb megissza a másodikat és minden tudást megszerez.[13] Ulrich Marzolph(wd) iszlámkutató és Richard van Leewen valláskutató szerint a Hászíb a perzsa Dzsámászp név arab nyelvű változata.

Ez a sorozat már egy ideje a listámon van, de csak mostanában kezdtem neki és elég hamar végeztem is vele, hiszen mindig ment a háttérben.
A sorozat az Agymenőkből ismert Sheldon Cooper fiatalkorát ismerteti meg velünk, az ő narrálásával, hogy milyen volt gyerekzseniként felnőni és milyen nehézségei voltak, amikor éppen nem ő volt a központban. Hiszen ilyen is megesett, mikor a családtagok éppen valamilyen komolyabb dolgokkal küzdöttek meg. Sheldon maga a kis idegesítő görcs, önző és nem érdekli mások véleménye, ösztönösen bánt meg mindenkit és nem is érdekli – nagyon sokszor felpofoztam volna. Húga, Missy, okos testvére árnyékában nagyon sokat változik és lázad, ami persze bajba juttatja olyanokért is, ami éppenséggel nem az ő hibája. Bátyjuk pedig igyekszik megtalálni a helyét a világban, iskolai végzettség nélkül.
Ahogy nőnek fel, úgy fejlődnek ki a karakterek – mind a gyerekek, mind a felnőttek. Ahogy a vége felé a család még összetartóbbá vált és George, az apa, elvesztése után még jobban számíthattak egymásra, megmutatta a színészek tehetségét is, ahogy vászonra hozták a fájdalmat.

Egy random délután kezdtem el ezt nézni, miközben pont a blogot szerkesztettem. Nem bántam meg, mert egy olyan oldalukat lehet látni Beckhaméknek, amit nem is gondoltunk volna.
Az ilyen nagy sztárokról mindenki első gondolata, hogy mennyire magukba vannak szállva. Viszont nagyon sok esetben ez nem igaz. Néha-néha láttam kis videókat, ahol a rivaldafénytől elvonulva csak élvezik a családi életet és csak egy normális családot láthattunk. Ez a dokumentum sorozat olyan interjút készített Daviddel és Victoriával, amiben elmesélik, hogy milyen érzés volt, ahogy David egyre felkapottabb lett és a középpontba került. Az ahogy mindenben összetartottak, megmutatja mennyire szoros a kapcsolatuk és kibírt mindent is.
Szerintem abból a szempontból megéri megnézni a sorozatot, hogy olyan betekintést kapjunk a nagy sztárfocistáról, ami nem a szennylapok véleménye. Kapunk egy teljesen földre szállt embert, akinek ugyan megvoltak a pillanatai, de mégis megmaradt önmagának.