
Először még a Tyndrumos munkahelyemről mentünk egyik munkatársammal.
Ez is egy kicsi város, szintén a tenger mellett és nagyon jó élmény volt. Persze később többször is mentem és mindig eltudtam ütni az időt. Rengeteg kis bolt van ott, ami adományos vagy kézzel készült dolgokat árulnak. Egyszer még bulizni is mentem oda munkatársakkal még az Invergarry-s munkámból.És a lényeg, hogy a West Highland Way itt kezdődik/ér véget. Mèg mindig tervezem, hogy egyszer végigmegyek rajta. 🙂
Egy kis történelem: Fort William egy kisváros Lochaberben, a Skót Felföldön, a Loch Linnhe keleti partján. A város jelentős túrista központ a Szigetek Útja közelében, Glen Coeval délen, a Nevis és Aonach Mór hegyekkel keleten és a Glenfinnan heggyel nyugaton. Nem csak a West Highland Way egyik végpontjáról híres (Milngavie – Fort William), hanem a Great Glen Way-ről is, ami Fort William és Inverness között húzódik.

Ugyan sokat nem fedeztünk fel belőle, mert 1 szabadnappal és hullafáradtan örültünk, hogy éltünk.
Viszont szerettünk feljárni, mert sokszor kellett, hogy kimozduljunk és persze költöttük is a pénzt.
Nagy városnéző beszámolót nemigazàn tudok mondani, de az biztos, hogy még TikTokon ment egy Pizza Hut/KFC/McDonalds videó és a helyszín, amit bevàgtak, éppen Glasgowban van 🙂
Rengeteget jártunk Primarkba, könyvesboltba, ettünk és mindig jól elvoltunk.
Egy kis történelem: Glasgow az egyik legnagyobb város Skóciában és a második legnépesebb az Egyesült Királyságban, valamint a 27. egész Európában. Egy vidéki telepen épült a város a Glasgow katedrális mellett, a Clyde folyó mellett emelkedve. A 18. századtól az óceáni iparág legjelentősebb városa lett és azóta is az. A város rengeteg szórakozási lehetőséget nyújt, kezdve a moziktól át a színházakon egészen az operákig. A sok látnivaló között megtalálhatók a következőek: Scottish Opera, Scottish Ballet, National Theatre of Scotland, Glasgow University Library, Theatre Royal, King’s Theatre – ezen kívül a város rengeteg fesztivál színhelye is, mint például Glasgow International Comedy Festival, Glasgow International Festival of Visual Art, Glasgow Film Festival stb.

2017 májusában visszatértem megint Skóciába, egy turista kisvárosba. Ugyan ez csak 2 hónapig tartott, mert gondok akadtak a szálló részéről és nem tudták megengedni maguknak az extra munkaerőt. Viszont imádtam ezt a helyet, végre volt egy kis élet is és tudtam kirándulni is. Hatalmas élmény volt.
Azon kívűl, hogy csak 2 hónapot voltam itt, sokat tanultam tőlük. Recepcióztam itt és megtanultam használni a kártyás fizetős gépet is. Plusz sokat kutyáztam, hiszem a tulajoknak 3 kutyájuk is volt és imádtam körülöttük lenni – a mopszival nagy volt a szeretet, mindig vittem sétálni és elválaszthatatlanok voltunk.
Erről a helyről beszélek még mindig a legpozitívabban.