
Mikor megérkeztem Pitlochry-ba, a szomszédos falu kastélyánál pont akkor rendeztek egy egész hétvégés eseményt és ahol dolgoztam hotel egyik tulaja felajánlotta, hogy átvisz.
Ugyan a kastélyba nem mentem be, de tettem egy hatalmas sétát az udvarba, már amennyire tudtam járni, mert elég hatalmas területen helyezkedik el és hihetetlenül gyönyörű. Rengeteg játékot mutattak be, felvonultak a gárdisták is és még megemlékezésképp zenéltek az áldozatokért is a manchesteri Ariana Grande koncerten történt bombatámadásnál. Nagyon szép volt. Az esemény után sétáltam egyet a faluban és találtam egy kis kávézót, aminél egy kis vízhajtásos kerék is működik. Ez amugy az 1500-as évek óta fennáll és akkor még lisztet és hasonlókat gyártottak benne és ahogy az előző mondatomban is említem, mostmár kávézóként működik. A hangulata megvan és belül is hozza a régies berendezést. Plusz természetesen a kis patak mellett másabb is a levegő 🙂
Egy kis történelem: A kis falu a Tilt és Garry folyók csatlakozásánál épült az egyik síkságon a Grampian hegységek közepén. A falu leghíresebb látképe a Blair kastély és az utolsó kastély a brit szigeteken, amit ostromoltak az utolsó jakobite felkelés alatt 1746-ban. Egészen a 19. század elejéig az egyetlen épület a Blair Atholl Mill volt. A jelenlegi plébán egyház körül kezdett el felépülni, leginkább mint tervezett épület, amikor Old Blairből lett átköltöztetve.

Ez ugyan 2 külön kis falucska, de tényleg annyira kis picikék, hogy lényegében egynek számítanak. Egy közös vasútállomásuk is van. Mindkettő nagyon kis szép, gyönyörű épületekkel és egy nagyon szép erdei ösvénnyel, ami levisz egészen a folyóhoz – persze egy kicsit törni kell az utat bizonyos részeken. Plusz a legjobb dolog, hogy Birnamban talàlható egy Beatrix Potter múzeum is, ami szépen ki van alakítva és a kertben az általa kitalált karakterek szobrai voltak felállítva. Mindenképp megérte az átruccanást.
Egy kis történelem: Birnam a 19. században épült kiránduló központként, amit vonattal könnyen el lehetett érni. A Tay folyó nyugati oldalán fekszik, ami itt egy S alakot vesz fel és lényegében a déli oldal lesz. A 200 éves Telford híd köti össze Dunkeld városával, ami a keleti parton található meg.
Dunkeld a 7. században kezdett el fejlődni, amikor is St Columba elkezdte a kereszténységet hírdetni Skóciában. Az igazi növekedés akkor indult meg, amikor Keneth MacAlpin (Időszámításunk után 810-858), az első király, aki egyesítette a skótokat és a pikteket, és Dunkeld lett a fővárosa, valamint a kelta egyház központja.

Igen, Skóciában is van egy Perth nevű város, nemcsak Ausztráliában.
Legelőször mikor mentem, kocsival vittek át és picit el is tévedtem, de nem is volt baj, hiszen beletartozik a felfedezésbe. Sétàltam egy nagyot és persze vásárolgattam is, vonattal pedig nagyjából fél órára volt Pitlochry-tól. Persze azonnal a folyóparton kötöttem ki mindig mikor mentem, viszont kicsit rontotta a sok auto az illúziót. A sétáló utcának is meg volt a maga hangulata és normálisan rendben volt tartva. Ugyan itt nem láttam utcai zenészeket, mint Invernessben, de ez nem kizáró ok, hogy nincsenek 🙂
Egy kis történelem: Perth a Tay-folyó partján fekvő királyi város Közép-Skóciában. Perth and Kinross közigazgatási központja és Perthshire történelmi megyeszékhelye. 1975 előtt nagy autonómiával rendelkezett. Több gyarmati város is róla kapta a nevét, legismertebb közülük a nyugat-ausztráliai Perth.