Ez egy kiemelt poszt lesz a következő pár hétben és MÁJUS 15-21-i héten csakis mentális egészségről szóló bejegyzések lesznek (akár több is egy nap). A mentális egészség számomra fontos, hiszen én is szenvedek tőle. Az idei fő fókusz a szorongás.
Várható bejegyzések a következőek lesznek:
- Mit tegyünk, ha érezzük, hogy szorongunk – tippek
- Fontos dátumok a mentális egészség kalendárban
- Mi a szorongás?
Illetve tervben vannak személyes tapasztalatokkal megírt bejegyzések, mint amiket láthattatok a hónap elején. Viszont ehhez kelletek Ti is! Ha esetleg tudtok hozzá szólni ehhez a témához és szeretnétek megosztani személyes tapasztalataitokat, mindenképp írjatok (e-mail: coffee.chat.corner@gmail.com) és azon a héten kikerül majd. 🙂
Figyeljünk egymásra!
2020-ban súlyos depresszió és szorongás miatt bekerültem terápiára. 3 hónapot töltöttem ott, időközben – már nem így nevezik, hanem érzelmileg labilis személyiségzavarnak – borderline személyiségzavarnak nevezik. Először csak gondoltam, biztos muszáj volt nekik rám akasztani egy címkét. Azonban utána bővebben beleástam magam ebbe, hogy mit is jelent, igaz, mai napig még mindig nem tudom pontosan megfogalmazni. Ez nem egy betegség, hanem ez én vagyok. BPD.
Nem azt mondom, hogy olyan, mintha 2 személyiségem lenne… mert alapjáraton véve egy kedves, őszinte, segítőkész, aranyos, stb.. nőnek vallom magam.. azonban elég egy rosszul, vagy máshogyan kiejtett mondat felém, vagy éppen az elmémben én mást gondolok, akkor robbanok. Visszamenőleg a terápia után megváltoztak a körülményeim: új lakhatás, munka, stb. Gyakorolni tudtam a terápián tanult dolgokat is, számomra nagyon hasznos volt az egész: hogyan fejezzem ki az érzelmeimet, mit hogyan kell mondani… hiszen ezt gyerekkorban nem tanították meg. A BPD leginkább a szülők miatt „alakul ki”, de egyrészt neurotikus is.
Ezért sem betegség. Mert abból ki lehetne gyógyulni. Ezzel meg kell tanulni együtt élni. A fekete-fehér oldallal. Hogy ami a fejemben létezik, az nem valós. Visszatérve a szülőkre. Gyermekkorban nem tudtam, mikor lehetett közeledni, távolodni.. a mai napig. Ez berögzült, így egy rideg érzelemszabályozás is bekerült a rendszerembe. Hasítás. Az embereket vagy jónak, vagy rossznak gondolom. Nincsen köztes. Csak az lehet jó, amit én mondok. Csak úgy a jó, ahogy én mondom. Ha valaki más ötletet mond, akkor az béna. Nem jó. Én jobban tudom. Lekezelő vagyok. A BPD leginkább a kapcsolatban látványos… hogy így mondjam. Nem tudod, hogy mikor robban. Az elmúlt 4 évben – a terápiás kezelés előtt egy évvel ért véget a kapcsolatom, bár vissza gondolva ott is előfordult, illetve az az előttiben, csak nem ennyire -, nem volt kapcsolatom. 5 hónapja viszont lett egy és elkellett kezdenem pszichológushoz járnom. 2 hónap után jelentkeztek a BPD „tünetek”. Hogy mik? Ha nem rám szenteli minden figyelmét, tegyük fel, pár órára találkozik egy barátjával és engem ott hagy, beindul a dolog: azt érzem, hogy nem vagyok elég fontos, mert máshoz elmegy inkább – miközben minden idejét amúgy velem tölti és semmi negatív dolgot nem ad -, úgy jön az elhagyási félelem. Olyankor kiabálok, a verbális és fizikai bántalmazás is benne van a pakliban. Bántom a másikat, hogy nekem „könnyebb” legyen. – ami ilyenkor az elmémben születik. Kicsit nehéz megfogalmazni ezeket és keresem a szavakat… nem tudom nagyon leírni a dolgot. A pszichológusnak is mondtam, inkább kérdezzen, mert nem tudom megfogalmazni. Olyankor átkattanok, mintha nem én lennék. Nagyon mérges, dühös leszek, mindennek eltudom hordani a másikat. Itt bántás van. Felőlem.
Azt hiszem említettem, hogy csinálok egy havi összegzést, hogy érzem magam ahogy telik az év, tekintve, hogy mennyire nem fordítottam erre és magamra elég időt az elmúlt pár évben.
Ebben a hónapban eléggé hullámvasutas érzelmeim voltak. Március első felében eléggé jól ment minden, aztán elkezdtem csendes lenni. Csendességem ilyenkor azt jelenti, hogy annyi minden megy közbe a fejemben, hogy inkább kevesebbet beszélek, mert amugy nem bírnám tovább. Ehhez még hozzájött az is, hogy szülinapom előtt 2 nappal pont egy elég sűrű ebéd műszakot toltunk le egy helyettes managerrel, mikor egy elég tuskó vendég bejött ( ő volt már nálunk ezelőtt, ugyanolyan tuskó volt és akkor hozzámvágta a kártyáját fizetéskor), és egész végig ribancnak és kövér ribancnak hívott. Ezt jeleztem a helyettes managernek, hogy nem érzem jól magam úgy, hogy egész műszak alatt ez megy és zavar is – csak annyit kaptam, hogy ignoráljam. Ezzel a bácsika zöld utat kapott további bántalmazásra egészen addig a pontig, míg rágyujtott az épületben, a helyettes manager elvette tőle a cigit és a bácsi neki ment. Ekkor lett kidobva a bácsi. És ez megelőzhető lett volna, ha hallgattak volna rám és már akkor kitették volna. Mivel egész héten küzdöttem saját magammal, ez tette be azt a bizonyos kaput és hiába szóltam, hogy szeretnék kimenni 5 percre összeszedni magam, csak mosolyogtak és otthagytak, hogy szolgáljak ki még kitudja hány embert a bárban. Aztán vacsoráztatás előtt lementem felölteni a vizesüvegeket és olyan pánikkal sírtam el magam, ami pontosan egy éve nem történt meg… Mindenképp hálás vagyok az egyik törzsvendégünknek, aki meghallgatott és odafigyelt rám és a védelmébe vett azonnal; és mondta hogy minél hamarabb behozza Barrelt, a kutyáját, hogy megkapjam az extra szeretetet, amire szükségem van (persze a héten sok kutyaszeretetet kaptam random kutyáktól)… Azután mindenképp jól jött, hogy pár napig nem voltam bent és olyan varázslatosan telt a szülinapom.
De jelenleg még mindig igyekszem helyrehozni magam és emiatt még mindig bezárkózom és alig beszélek, csak ha nagyon muszáj. Ezalatt a 3 hónap alatt, mióta eljöttem Butlinsból, a mentális egészségem annyit fejlődött és ugyan még csak most léptem a gyógyulás útjára, természetesen nehéz. Mindenképp lesznek mélypontok, de ha a legtöbb esetben szinten tudom tartani, az szerintem mindenképp nyereség. 🙂
Ez lenne a márciusi mental health check és remélem sikerült ezután szinten tartanom, minimális mélypontokkal. 🙂