Ezen a héten kezdődött el az idei év Mentális Egészség hete, melynek a témája a Közösség. Aki követi a blogot egy ideje, az tudhatja, hogy számomra a mentális egészség nagyon fontos, hiszen nekem is megvannak a magam harcai minden nehézségi fokozatban.

El is kezdeném az idei hetet pár tippel, ami segíthet megtalálni és/vagy kialakítani a közösségedet, amire szükséged lehet, illetve szükséged van.

• Tedd élménnyé – Válassz egy olyan dolgot, amit élvezel. Csatlakozhatsz egy klubhoz vagy csoporthoz, amik az érdeklődési körödhöz kötődik.
• Légy a szabadban – Menj ki és mozogj a szabadban. Ez mindenképp sokat segít a mentális egészség fejlődésében. Találkozhatsz olyan emberekkel, akik szintén szeretnek kirándulni és a közös élmény csak még jobb lesz.
• Találkozz hasonló gondolkodásúakkal – Alakíts ki kapcsolatot olyan emberekkel, akik osztoznak az érdeklődési körödön és megbecsülnek. Viszont próbálj meg olyanokkal is megismerkedni, akiknek a véleménye egy kicsit eltérőbb.
• Légy kedves másokhoz – Csatlakozz a közösségedhez apró kedvességeken/szívességeken keresztül, amik jó hatással vannak rád is és rájuk is.
• Mutasd ki a háládat – Egy szép szó vagy csak az, hogy kimutatod, mennyire értékeled a másikat, kapcsolatokat erősíthet meg.
• Társalogj online – Találj olyanokat, akiknek hasonló tapasztalatai vannak. Ne feledd, egészséges online csoportoknak és közösségeknek a biztonság és a támogatás a fő céljuk.
• Adj vissza – Segíteni másoknak jó módja a közösség építésének és célt is adhat neked.
• Törődj a helyi közösségeddel – Növeld a tartozni vágyásod azzal, hogy közelebb kerülsz a helyi közösségeddel.
• Fogadj másokat szívesen – Éreztesd az újonnan csatlakokat, hogy szívesen látottak és a csoporthoz tartoznak.
• Keress támogatást, ha gondban lennél – Kapcsolódj olyanokkal, akik hasonló dolgokon mentek keresztül – megbeszélni ugyanazt a tapasztalatot, sokat segíthet

Visszaolvasva a márciusi helyzetjelentést nem sok minden változott. Ugyanolyan káosz van és mindannyian ki vagyunk merülve.

Még mindig én kapom meg a zárós műszakok 99%-át; még mindig az én műszakjaim a legrohamosabbak – pláne, amikor bent ragadok a bárban, mert a 17 éves kollégám még nem nagyon szolgálhat ki -; még mindig én dolgozom a legtöbb eseményen és még folytathatnám…. A kedvencem az volt, hogy a húsvét hétfői munkaszüneti napon főnök úgy gondolta megleszünk 1 szakáccsal és ketten kint elöl – de ezt képzeljétek el úgy, hogy a munkatársamnak könyörögni kell, hogy szedje már le az asztalt, miközben én 30 fele szakadok és persze ahogy 3 órát üt az óra, ő már mondja hogy ő megy. Miközben még minden úszik. Szóval nekem lett egy óra túlórám, mert persze nem fogom otthagyni azt a kollégát, aki átveszi tőlem az aznapi esti műszakot egy halom pohárral meg egy kaotikus étteremmel, szóval az éttermet átfordítottam neki és leléptem.

Ezelőtt meg egyedül lettem hagyva egy péntek este két kiskorúval és persze a bárt nem tudtam elhagyni, megrohamoztak az alkoholisták és az étteremből is jöttek a rendelések és a gyerekeknek is voltak kérdéseik meg kértek segítséget, de mivel folyamatosan jött valaki, egyszerűen nem tudtam nekik segíteni… De rám sértődik meg a másik kolléga, hogy miért nem mondtam neki, hogy jöjjön vissza, miközben ő árulta el magát, hogy lelépett és vitte magával a másik nagykorút is, ezzel szarban hagyva engem péntek este. Napokig érezte, hogy baromi mérges vagyok rá, így nagyon óvatosan kért bármit is, amire persze gyilkos tekintetett kapott.

Úgyhogy lezárva az ehavi helyzetjelentést: egyre aktívabban keresek albérletet és új munkát, mert egyszerűen ez már elviselhetetlen. A semmiféle támogatás, semmiféle összetartás, az hogy nincs csapat és mindenki kb telibeszar mindent is (és muszáj így leírnom, mert nem lehet ezt szebben kifejezni); egyszerűen elviselhetetlen már….

Egész jól indítottam ezt a hónapot, hiszen az első hetében még szabadságon voltam. Utána visszajöttem és pár nap után már néztem olyanokat, hogy jobb volt nem reagálnom. Ahhoz képest teljesen jól reagáltam le a dolgokat és úgy voltam vele, hogy ez nem az én saram, én nem fogom kijavítani.

Annyi nagyon jó dolog volt ebben a hónapban, hogy sok kutyás és kisbabás csapat jött be, úgyhogy egy nap a munkatársaim csak annyit láttak, hogy én olvadozok. Persze ez kutyáknál alapból adott, de amikor odahoznak egy pár hetes kisbabát, aki a hatalmas kék szemeivel csak téged néz, na ott nincs menekvés – a gyerek ott és akkor megvett téged kilóra.

Ebben a hónapban egy évvel öregebb lettem, aminek hatására kicsit kiakadtam és persze ünnepeltem is, aminek másnap nagyon nem örültem. De hát ez megeshet mindenkivel ás túléltem a másnapot 🙂

A hónap utolsó hete pedig tett róla, hogy legyen egy hatalmas összeomlásom, mert minden is megtörtént és mindez úgy, hogy a lehető legkevesebb támogatást kaptam. 23.-án este elbőgtem magam, mert az arra a napra szervezett eseményről én kb semmit nem tudtam, aztán felbukkant egy énekes, amiről meg pláne senki nem tudott, aztán egy hölgy elesett a lépcsőn és eltörte a csuklóját, aminek persze van folytatása, de még dolgozunk az ügyön. Minden más meg csak követte: következő nap egy vendég panaszkodott a kajára, miután megette az egészet – csakhogy megkapja ingyen, de sokat nem tudtunk tenni, mert ha azt mondja hogy ízetlen és mégis megeszi, akkor nem bizonyítja azt hogy ízetlen volt; azután való nap 13 órát dolgoztam mondjuk úgy hogy egyedül; után gond volt a kasszával, szóval össze kellett szednem minden bizonyítékot, csakhogy támogassam önmagamat, de ennek sincs még vége…. aztán persze az egyik szabadnapom felét egy kis ingyenmunkával töltöttem, mert muszáj volt összeszednem az összes papírmunkát, amire szükség volt, hogy engem a lehető legjobb helyzetben mutasson fel.

De nem baj, túléltem és a tény, hogy a csapat háromnegyede (ami egy kb 10 fős csapatban elég mérvadó) fel akar mondani, nagyon sokat elmond az egész helyről… és ezt mondom úgy, miután sokadjára lettem leszopatva – csakhogy ilyen szépen és nőiesen kifejezzem magam 🙂