
Ross Rosenberg – Az emberi mágnes szindróma
Egy kicsit kezd felhalmozódni a befejezésre váró könyvem, de mentségemre szóljon 99,9%-ban olyan fáradt vagyok, hogy néha fürdés közben is elalszom (ne essetek ebbe a hibába).
Ross Rosenberg könyve eléggé figyelemfelkeltő mind kapcsolati szempontból, mind önismereti szempontból. Az emberi mágnes szindróma könyve azzal ismertet minket, hogy mi alapján ismerhetjük fel, hogy nárcisztikus vagy kapcsolatfüggő felek vagyunk egy párkapcsolatban vagy akár magánemberként. Plusz a tények mellé olyan példákat is kapunk, akik terápiára jártak nála – természetesen álnévvel és engedéllyel tette bele a könyvébe.
Ugyan az agynak kicsit rá kell állnia a témára, viszont mindenképp elgondolkoztató, hogy az olvasó most micsoda is, hiszen lehetséges, hogy mindkét személyiség egy picit megtalálható magunkban.

J.K. Rowling & Steve Kloves – Legendás állatok: Dumbledore Titkai Teljes forgatókönyv
Eléggé szkeptikus vagyok a hasonló könyvekkel kapcsolatban, hiszen egy kicsit lehúzásnak tűnik a rajongók felé, viszont ez a könyv ajándék volt számomra szüleimtől.
Nehéz írnom a könyvről, hiszen aki nem látta a filmet, annak határozottan teli van spoilerrel, viszont másképp nem lehet róla írni. A Dumbledore titkai a trilógia harmadik része és egy kicsit betekintést kapunk a Dumbledore és Grindelwald közötti vérszerződésbe; hogy milyen is a varázslóvilág, ha egy hatalomvággyal teli varázsló irányítaná. A film látványa mindenképp megéri, hiszen mindhárom filmben fantasztikusan van megcsinálva és felépítve és rengeteg tervezés és felkészülés ment vele. A könyvben ezen tervek közül látunk párat és hihetetlen, hogy milyen tehetséges grafikusokat szerződtettek a filmekhez.

Hyeonseo Lee – A lány hét névvel: Szökésem Észek-Koreából
Mivel nem sok időm és energiám volt fizikai könyvet olvasni, pedig kettőt is elkezdtem (az egyik perpillanat szárad, mert belecsúszott a kádba), viszont mikor szüneteken voltam melóban, akkor a telefonom olvastam. Így fejeztem be Hyeonseo könyvét is.
Köztudott, hogy az Észak-Korea nem egy leányálom. Ezt olvasni egy olyan embertől, akinek sikerült élve kijutnia abból az országból, csak még inkább megerősíti bennünk azt, hogy az ottani élet mennyire borzalmas és mennyire beléjük van erőszakolva a vezető iránti imádat, ami szerintem nem egészséges.
Hyeonseo tapasztalatai Észek-Koreában, Kínában és később Dél-Koreában egy érdekes olvasmány és mindenképp ajánlom elolvasásra.