
A februári könyv C. S. Lewis Narnia krónikái
A februári könyvemet még olvasom, hiszen volt pár olyan műszakom, hogy hajnalban végeztem, így csak lezuhanyoztam és ki is dőltem. Viszont már nincs olyan sok hátra belőle – úgy 3 kötet.
Hogy miért is írtam, hogy 3 kötet van még hátra? A Narnia krónikái gyűjteményt olvasom. Bár az első 4 könyvet olvastam már, de nagyon régen és mindig is elakartam olvasni a maradék 3 könyvet, viszont külön-külön sehol nem találtam őket. Így mikor legutóbb otthon voltam, szokásomhoz híven besétáltam a könyvesboltba és nem tudtam otthagyni. Jó visszatérni ehhez a világhoz és kicsit hiányzik is a szerkesztés ebben a témában. 🙂

Az ide első könyvem Matt Haig: The Comfort Book.
Matt Haigtől olvastam már még 2019-ben. Akkor is és most is akkor találtam meg a könyvét, amikor mélyponton voltam. Ugyan most egy egészen stabil mentális állapotban vagyok, de érdekesen ír. A mentális egészségről szóló könyveiben nem a megváltást akarja ránk erőltetni és hogy mindenképp ezt vagy azt kell tennünk, hogy jobban érezzük magunkat. Inkább elmondja, hogy ő hogyan élt meg bizonyos pillanatokat és hogyan jött ki belőle. Tisztában van vele, hogy mindenkinek más a túlélő reflexe és lehet hosszabb vagy rövidebb idő, mire kijön abból a bizonyos mélypontból. Számomra mindig érdekesen ír és egyszer sem bántam meg, hogy rátaláltam a könyveire. 🙂

Gondoltam most kipótlom a bejegyzés áradataimat egy Goodreads-es könyves díjátadóval. Minden év vègén a Goodreads-en tartanak egy szavazást minden kategóriában, ami december elején/közepén kihírdetésre is kerül. Ezek lennének az idei nyertesek:
1. Fikció: Gabrielle Zevin – Tomorrow and Tomorrow and Tomorrow
2. Mystery&Thriller: Nita Prose – The Maid
3. Történelmi fikció: Taylor Jenkins Reid – Carrie Soto is Back
4. Fantasy: Sarah J Maas – House of Sky and Breath
5. Románc: Emily Henry – Book Lovers
6. Science Fiction: Emily St John Mandel – Sea of Tranquility
7. Horror: Jason Rekulak – Hidden Pictures
8. Humor: Jenna Fisher, Angela Kinsey – The Office BFFs
9. Non-Fiction: Brené Brown – Atlas of the Heart
10. Memoár&Önéletrajz: Janette McCurdy – I’m Glad My Mom Died
11. Történelem&Életrajz: Huw Lemmey, Ben Miller – Bad Gays: A Homosexual History
12. Képregény: Alice Oseman – Heartstopper, Volume Four
13. Költészet: Amanda Gorman – Call Us What We Carry
14. Debütálló Novella: Bonnie Garmus – Lessons in Chemistry
15. Young Adult Fikció: Jennifer Lynn Barnes – The Final Gambit
16. Young Adult Fantasy: V.E Schwab, Victoria Schwab – Gallant
17. Általános iskola, gyerekek: Andy Powers, Betsy Petersen – I Am Quiet