Először is bemutatkoznál nekünk pár mondatban?

Sziasztok, a nevem Amy, Budapesten élek, jelenleg 34 éves vagyok, és fordítóként dolgozom egy állami létesítményben. 2011 óta van egy macskám, akire a lányomként tekintek. A vámpírokért talán olyan kiskamasz óta rajongok, először nyilván Darren Shan vonzott be ezzel a műfajjal, utána jött Bram Stoker a Drakulával, és a koronát a – számomra abszolút – királynő, J. R. Ward tette fel. Ehhez a trióhoz még csapd hozzá Edgar Allan Poe-t, és nagyjából megkapod, milyen világképpel is rendelkezhet a Throen Chronicles. Szeretek a karaktereimre úgy gondolni, mintha valódi lények lennének, így, ha úgy beszélek róluk, mintha ismerném is őket, akkor ne lepődjön meg senki. Barátoknak gyerekeimként is emlegetem őket.

Elég régóta dolgozol már ezen a történeten, mi inspirált az elkezdéséhez?

Ha őszinte akarok lenni magamhoz is, akkor Areh története már 2010-ben a fiókban hevert. Tudniillik, ezek a srácok egy-egy hétoldalas novellával rendelkeztek, és Areh-é volt az utolsó, akiét megírtam. Már ott akartam éreztetni, hogy ez a srác több, mint egy sima vámpír. Azt is tudtam, hogy már csak a kora miatt is hatalmas tiszteletet akartam köré vonni.

Legelőször még a nevük sem ez volt, és legelőször Dimitri volt meg. Dimitri sztorija az egy sajátos feldolgozása a Dorian Gray arcképének, és sokáig Doriannak is hívták. De mindig is jobban foglalkoztatott Areh története. Hogy miért került oda, ahova. Hogy mit tett egyáltalán végtelen élete során. Hogy élte meg, hogy csak erőszakos halállal halhat meg, különben valószínűleg azt is megéri, hogy az emberiség egy másik bolygóra költözzön.

Areh úgy 2023 novemberében „rúgta rám az ajtót”, hogy akkor ideje tiszta vizet önteni a pohárba. A kézirata már 2023 elején elkészült, és ahogy volt időm hozzá, írtam is a történetét, de tavaly nyáron például nem tudtam vele úgy foglalkozni, ahogy szerettem volna, eszméletlen idióta volt a munkahelyi beosztásom… ősszel lakást újítottam fel, így maradt a tél. Akkor végre átolvastam a kéziratot, és nekiláttam. Nyilván a kézirat csak 80%-ban tartalmazza a történetét, így is van benne pár jelenet, ami egyszerűen írás közben született, mert nem terveztem be. Ezért mondom, hogy ezek a karakterek élnek, és ők diktálnak, és nem lehetek elég hálás, amiért engem választottak ki, hogy legyek az írójuk.

Hogy került ő egészen a történelem hajnalára, Mezopotámiába? Mindig is szerettem a történelmet, mert nagyon sok minden ott született, amit mai fejjel ott tudunk megérteni. Akartam nyilván valakit Egyiptomba is, meg a viking időkbe is, de Areh sehogy se passzolt oda, ő annál bölcsebb… így tudtam, hogy nagyon fel kell kötnöm az alsóneműt, ha korhű is akarok lenni, de ugyanakkor kihasználhatom a fantasy kötetlen világát. Utólag bukkantam rá néhány cikkre a témájában, amik nem teljesen úgy vannak, mint ahogy elképzeltem, de fenntartom az írói szabadságot.

Mi volt a legjobb rész, amit imádtál írni?

Nyilván a vicces jelenetek jók, mert már én is nevetek, ahogy alakul 1-2 beszólás, meg még egy, amit spoiler nélkül nem fogok tudni ellőni. A lényeg annyi, hogy Areh összecsap valakivel, és azzal ott megnyílt egy lehetőség, amit nyilván ki is fogok használni később, de ezt még nem akarom elárulni, mi lesz. Ugyanakkor, aminél éreztem, hogy Areh azzá lett a szememben, akinek megjelent előtte, az az ébredése. Az, ahol elkezdődött a története 2010-ben. Az a momentum nagyon kedvencem lett. A múltja és a jelene találkozása, ami nagyban előretolta a jövőjét. Nekem nagyon tetszett.