
Az elmúlt 5 évben elég sokszor mentem Nottingham-be, leginkább vásárolgatni vagy csak azért, hogy legalább egy napra valahol máshol legyek.
Szerintem mindenki ismeri a várost a Robin Hood által és persze a Sherwoodi erdőt is. Szeretek elmenni oda néhanapján, hiszen ahhoz képest, hogy nagyváros, mégis meg van a maga hangulata. Volt már, hogy csak a karácsonyi vásár miatt mentem és őszintén, kevésbé tömött, mint otthon. Azt viszont be kell vallanom, hogy mèg nem voltam úgy, hogy túristáskodjak is rendesen, hiszen 1 nap alatt nehèz bejàrni mindent és a picivel több mint 2 órás vonatút is beleszól. De persze nincs kizàrva, hogy egyszer rendesen körbejárjam a várost 🙂
Egy kis történelem: A város jelentős sport központ és 2015 októberében az „Angol sport otthona” nevet kapta. Utazás szempontjából a várost szolgálja a Nottingham-i vasútállomás és a Nottingham-i Express Tranzit villamos rendszer; valamint a busz társaság, a Nottingham Városi Transport, a legnagyobb nyilvánosan birtokolt busz szolgálat Angliában. A legkorábbi történelem a városról egészen Kr. Sz. 919, ahol Idősebb Edwad király elfoglalta Nottinghamet, ahol erődöt épített a Trent folyó déli partján Kr. Sz. 921-ben.

Az első látogatásom Londonban 2016-ban volt, majd 2018-ban, aztán 2020-ban.
Az első két alkalommal igyekeztem mindent felfedezni és határozottan imádtam mindent. Rengeteg történelmi helyszínt meglátogattam, ami beletartozott a Museum of London, a Churchill Museum, a Tower és a hasonlók. Meglàtogattam a Buckingham Palotát, felültem a London Eye-ra, rengeteget költöttem az Oxford Street-en és a Leicester téren; valamint sztárokkal fotózkodtam a Madame Tussaudsban. 2020-ban, a karantén előtt, a szüleimmel voltam pár napot Londonban és körbemutattam őket, amiket igazàn látni szerettek volna – természetesen ők is rengeteget fotózkodtak a Madame Tussaudsban. London mindig is örök szerelmem marad; még akkor is, ha hiperszuper drága.
Egy kis történelem: London Anglia fővárosa és az ország és az Egyesült királyság legnagyobb városa, nagyjából 8.8 millió lakossal és a legnagyobb város Nyugat-Európában. A Temze szeli át a várost, mely az Északi tengerbe folyik.
Londonnak 4 Világi Örökségi Telephelye van: A Londoni Tower; Kew Gardens; a Westminster Palota, Westminster Abbey és a St Margaret Templom kombinációja; és egy történelmi telephely Greenwichben, ahol a Királyi Csillagvizsgáló, Greenwichben található, ami meghatározza a fő meridiánt és a Greenwich-i Fő Időt.
Londonnak a bronzkorig visszamenő történelme van és nagyon érdemes utána olvasni, hiszen a történelme nagyon sok színű

Miután eljöttem Pitlochryból, az augusztust otthon töltöttem. Nem sokkal később írtam egy emailt az EuWorknek munkaügyben és pont volt egy interjú.
Butlins, Skegness. Nem hallottam még a cégről sem, sőt a városról sem. Utána néztem a helynek. Ez a Butlins volt az első 1936-ban, majd hadseregi létesítmény lett a háború végére. Majd újra beindult, mint nyaraló és aztán több Butlins is èpült. Sok bezárt vagy átnevezték és jelenleg 3 Butlins van Angliában, viszont van még pár resort az országban és Európában.
2017 szeptemberében jöttem ide és ez az 5. évem itt. Resorton belül két helyen is dolgoztam: Accomodation és Catering. Mostmár csak az utóbbit csinálom. Az elmúlt két év viszont egyre rosszabb lett és eléggé tönkretette a mentális egészségem. Nagyon nehéz egy olyan helyen fejlődni, ahol azokat promótálják, akik alig csinálnak valamit. Akárhányszor kértem lehetőséget fejlődni, nem hagynak. Augusztus óta már jelentkezek másik munkákra, mert a saját egészségem sokkal fontosabb mostmár.