A mai szabadnap alkalmával random keresgéltem filmeket, amiket érdemes nézni és már évekkel ezelőtt feladtam, hogy Daniel Radcliffe bármelyik filmjét megnézzem az előfizetett csatornákon (Netflix, Disney, Prime). Viszont végre Prime-on 2 is fent van, ebből az egyik a Szökés Pretoriából, amit még nem láttam, így el is indítottam.

A film igaz történeten alapul és a leírása az alábbi:

A Szökés Pretoriából, a 70-es években játszódik, az apartheid sújtotta Dél-afrikai Köztársaságban. A Harry Potter-filmek főhőse ezúttal egy fekete nővel viszonyt folytató, fehér politikai aktivistát alakít, akit 20 év börtönre ítélnek, amit a fennálló rezsim legkeményebb kóterében, a hírhedt Pretoria Büntetés-végrehajtási Intézetben kell letöltenie. Mivel úgy véli, ártatlanul ül benn, szövetségeseket gyűjt maga mellé, és megtervezi a szökését, amely fából(!) faragott, házibarkács álkulcsokkal kell átjutniuk tíz áthatolhatatlan acélajtón.

Aki még nem tudná, kicsi korom óta imádom Daniel Radcliffe-et (még rajongói oldalam is volt) és igyekszem felzárkózni a filmjeivel is és persze a mai napig követem a munkásságát – és örülök, hogy apuka lett.

Na de a filmről: szeretem az igaz történeten alapuló filmeket, legyen az romantikus, thriller, komédia, horror stb. Így még inkább örültem a filmnek (plusz Daniel ráadás volt). Az én szempontomból érdekes volt, hiszen láttam hasonló filmeket és azok is azonnal lekötöttek – ilyennek példa Emma Watson és Daniel Bruhl szereplésével a Kolónia. Véleményem szerint lehetett valami jogos indok, hogy Tim a rácsok mögé került (én igyekszem kimaradni a politikából), de kell hozzá elég bátorság és ész ilyen ravaszan kijátszani az őröket. Úgyhogy én mindenképp ajánlanám ezt a filmet és döntse el a néző, mit gondol 🙂

Egy ideje megint nem írtam blogot, mert eléggé elúsztam munkában, fáradt is voltam és igyekeztem felzárkózni pihenéssel. Plusz az egész hétvége a koronázásról szólt. 🙂

Őszintén szólva ebben a hónapban nem is voltam sehol – mondjuk még csak 8.-a van. De mentségemre legyen szólva, hogy próbálok keveset költeni, mert megyek majd a haza nem is olyan sokára. 6 éve nem voltam otthon nyáron – pont most gondoltam bele, hogy Butlins előtt voltam egyedül otthon egy hónapot nyáron. Azon kívűl csak novemberben tudtam hazamenni. Úgyhogy várom már.

Mentális egészség változó, de szerencsére nem süllyedtem bele nagyon így könnyebb volt kezelni és tovább lépni. De mindenképp kell egy kis nyaralás és szünet.

Perpillanat csak ennyit tudok írni, de engedjétek el, hiszen legtöbb energiámat leszívta a munka és a sok keresgélés a koronázási hétvégére. 🙂 Hamarosan újra jövök, addig is legyetek jók. 🙂

*A teljes posztot elolvashatjátok Eszter oldalán*

Bátran ki merem jelenteni, hogy - ahogy jó páran rajtam kívül - monarchia kedvelője vagyok. A történelem szerelmeseként, a királyi családdal való "kapcsolatom", már gyerekkoromra nyúlik vissza. Régóta érdekel az angol történelem, a királyok, azok betöltött szerepe, történelme. Nézhetjük akár VIII. Henriket, I. Erzsébet királynőt vagy Viktória királynőt, mind-mind hatalmas alakjai az angol és az egyetemes történelemnek is. Akár II. Erzsébet vagy a most trónra lépő Károly. 
Gyermekkoromban Vilmos herceg rajongójaként hamar beszippantott mindaz, ami II. Erzsébet világát képezte. Diana személye szintén csodálatot és ámulatot váltott ki már kicsiként bennem, bár tudnám vajon  honnan a vonzalom? 
Tinédzserként is angol földön játszódó, történelmi regényeket írtam, nagyon sokáig nem is tudtam elszakadni tőle. Rengeteget olvastam, kutattam, dokumentumfilmeket néztem egyes uralkodókról, a korabeli ruhákról, szokásokról vagy akár kastélyokról, épületekről. 
A királyi családhoz fűződő vonzalmam miatt láttam Vilmos és Katalin esküvőjét, majd utána testvére, Harry és Meghan menyegzőjét is. Mindegyik bámulatos volt, öröm volt nézni és belegondolni, hogy a brit uralkodói ház mennyire képviseli a mai napig azokat az eszméket, amelyeket felmenőik is. Ragaszkodnak a tradíciókhoz, ez pedig nagyon szimpatikus számomra. 
Fülöp halála is szomorúan érintett, meghatódva figyeltem a temetés képkockáit, azt a terepjárót, amit még az ő segítségével tervezték. II. Erzsébet tavalyi halála is megrendítő volt, a temetése pedig mély és szomorú. Ezeket az eseményeket mind-mind figyelemmel kísértem hol az interneten, hol a televízióban, mert úgy vélem, hogy mindegyik része történelmünknek, ahogy Károly koronázása is. 
70 évvel édesanyja koronázása után, amelyet 27 millióan láttak világszerte, ez egy olyan hatalmas hagyomány a történelemben, amelynek most én is illetve mi is részesei lehettünk. Az eseményt sokkal szélesebb körben lehetett követni, mint anno Erzsébet királynőét, profi felvételek által lehettünk szemtanúi Károly beiktatásának, amely precízen, percről-percre megtervezett volt. Azt le kell szögeznem, hogy nem Károly a kedvencem a királyi családból. Azonban amit én leginkább az uralkodó arcán látni véltem, az a meghatottság, hiszen Károly szinte kisgyermek kora óta erre a pillanatra készült, ám édesanyja hosszú uralkodása miatt, az ő számára csak most jött el az idő arra, hogy király lehessen, 74 évesen. Szimpatikus volt az alázatosság, az a meghittség, amint Károly ezt a ceremóniát végig csinálta. Igyekezett ügyelni arra, hogy ne készíttessen új ruhákat, darabokat, hanem a felmenői által megőrzött ereklyéket választotta. Például a kesztyű is a  nagyapjáé volt. 
Ami Kamillát illeti, szintén nem lopta be magát a szívembe, egyelőre sajnos nem tudok vele megbarátkozni. Mindenesetre, hosszú-hosszú évek óta szeretik egymást, talán ezt előnyére tudnám írni, számos tragédia és válási mizéria ellenére.

A hintó, amellyel a királyi pár érkezett, illetve távozott vissza a palotához, gyönyörű, régi stílusú és egyben biztonságos is volt. Sajnos Londonban a ceremónia alkalmával esett az eső, de ez senki kedvét nem szegte. Nagy érdekesség, hogy Károly húga, Anna lóháton, katonai uniformisban követte fivérét a hintó mögött. A Buckingham-palotában minden harcászati nem képviseltette magát, őket is és a háztartás tagjait is köszöntötte Károly. Természetesen nem maradhatott el a skót duda sem, amely számomra nagyon kedves - a temetések alkalmával megkönnyeztem -, most azért jóval ritmusosabb dallamok szóltak.

 Számomra mindenképp nagy jelentőséggel bírt ez az esemény, nagyon szeretem látni a hagyományokat, azokat a régi korokból fennmaradt tradíciókat, amelyeket ma, a koronázás alkalmával láthattunk. Hiába a monarchia megítélése, mégis azt gondolom ez sokak számára fontos pillanat volt, hiszen a kórusban éneklő gyerekek, az utcákon álló nép, de akár, mint mi a tévé képernyője előtt ülők is még hosszú évek óta is emlegethetjük ezt az eseményt. Egy szelet a történelemből.