Számomra ez a mese sokszor újranézős. Legelőször Obanban láttam ezt a mesét, mikor kijött és egyik munkatársammal (aki szintén magyar) úgy döntöttünk, hogy ha már ugyanaz a szabadnapunk, akkor menjünk moziba. Ez volt az első olyan, amit angol moziban néztem meg.

A mese leírása az alábbi:

A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindannyiunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik – ők Derű, Bánat, Harag, Majré és Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a hétköznapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley első számú és legfontosabb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában.

A mesének sok fontos üzenete van és a legfontosabb a tinédzserkori depresszió. Azután, hogy Riley a családjával új városba költöznek és a főhadiszállásból elveszítjük Derűt és Bánatot, akkor az egyensúly kissé felborul. Ezt évekkel később értettem meg, miután bennem is elkezdett változni sok minden és jobban felfedeztem a traumákat.

Mindenképp érdemes odafigyelni mi zajlik bennünk és a gyermekeinkben, hiszen sosem lehet tudni. Egy rossz döntés, nagy változás nagyon sok traumát okozhat egy gyermek fejében. Ez a mese mindenképp sok tanulságot hoz magával.

Egy ideje nem volt hasonló bejegyzésem, de mentségemre szólva munka után igyekeztem szinten tartani magam, hogy ne forduljak be.

A saját mentális egészségemről egy ideje nem írtam, de ennek ellenére is folyamatosan figyeltem és dolgoztam rajta. Végre el lett felejtve az, hogy egy nap két műszakot toljak – sokáig tartott, mire megértették, hogy engem ne tegyenek kettészedett műszakokban, mert eleve gyűlölöm és részben emiatt jöttem el az előző munkámból, másrészt meg sokkal kimerítőbb és ezzel azt érik el, hogy az estire be se jövök, mert teljesen ki vagyok merülve és nem lesz, aki zárjon… Úgyhogy ez végre nincs. Viszont még így is rengeteg a felelősség és kell szembesülnöm a furákkal, akik elkezdenek hisztizni és semmit nem tudsz tenni, mert nem érti – az egyik ilyet lepasszoltam az egyik munkatárnak, hadd tanuljon kezelni ilyen embereket, én meg addigra végeztem is a műszakommal… Jó ez egy kicsit gonosznak hangzik, de valamilyen szinten másoknak is meg kell tanulni hogyan kezeljenek embereket, akikhez még a birkatürelem sem elég, ne csak én kapjam őket.

Az utóbbi szabadnapjaimon (ezeket is egyben kapom most, maradjon is így) házi wellness-t csináltam. Ami azt jelenti, hogy esténkén habfürdőztem, arcmaszk, egy kis zene fürdés közben, aztán filmezés stb. Nagyon jól ellazított és pár napig nem is lehetett kiborítani melóban, úgyhogy ez a házi wellness be lesz iktatva többször is (mondjuk masszázs is jó lenne, csak nincs ki és befizetni szalonba jelenleg nem is tudnék, max ha olyan szállodába mennék, ahol van ilyen).

Ennyi lenne most a mental health check-up, hiszen jelenleg sikerült úgy egyenesben tartanom, hogy nem süllyedtem magamba. Aminek én jelenleg nagyon örülök. 🙂

Hamarosan újra jövök saját bejegyzésekkel is, addig pedig legyen szép napotok!

Hy darlings! \m/ ♥

Amy vagyok, a mysteriesofthenight.hu bloggere. Blogolással elég régóta foglalkozom, a legelső oldalamat 2006-ban nyitottam, de a hivatalos bloggerlétet 2010-től datálhatjuk, azóta kisebb szünetekkel, de aktív vagyok az online téren.

Mivel elég régóta vagyok online, nagyon sok mindent láttam, és elég sok minden tetszik annyira, hogy úgymond a mindennapjaim részévé vált. Gondolok itt arra, hogy 17 éve metalt hallgatok, sok könyvet olvastam, felépítettem egy egyéni világot, amiből könyvsorozatot tervezek. Mondanom se kell, hogy az ember lánya játszik, és biztos mindenki egyből arra gondol, hogyha lányként játszol, akkor bizony a Sims nem maradhatott ki az életemből. Igen, ez így van.

Sokszor mondják, hogy aki lányként babázott, akkor az most biztos Simsezik. Ez az esetek nagy részében így van, de ismerek olyat is, akik határozottan nem játsszák, sőt, kifejezetten nem kedvelik ezt a fajta játékműfajt. Ismerőseim között egyszer hoztam fel, nem kaptam róla kedves jelzőt, így nem szoktam emlegetni.

A játékokról iránti kezdő érdeklődésem mérföldköveiről már írtam egyszer, és persze, köztük volt a The Sims is, ami a 2000-es évek elején hatalmas sláger volt, és persze, én is játszottam vele, még ha annyira nagyon sok mindent nem is értettem belőle addig, amíg nem kezdtem el angolul tanulni.

A The Sims 2 már más volt, ahhoz volt magyarosítás is, és mindig jó volt építkezni benne. Akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy a történeteim karaktereit rakjam bele, úgyhogy ismert nevek hasonmásai szerepeltek benne, de aztán kikopott ez belőlem. Sokáig a Sims 3-at el se akartam fogadni, túl műanyag hatást keltettek, és a gépem sem volt olyan szuper hozzá. De végül az is magába szippantott, és kiemelt helyet foglalt a szívemben.

Elérkeztünk a Sims 4 korszakához. Nagyon-nagyon sokáig ellene voltam (olvass erről itt), mert nem tudott még annyit, mint ma, a grafikát sem szerettem, meg amíg nem volt a laptopom, ki se tudtam próbálni.

Aztán megtörtént. Még a Sims 3-ban csapódott az akkori karakteremhez egy NPC, Xavier Alvaro, aki annyira kinőtte magát, hogy külön spin-offot érdemelne, és érdekes mód, addig-addig mozgatta a fantáziámat, mi mindent csinálhatnék vele, hogy megjelent ötletekkel a sorok között is, szerves részét képezve a Vámpír Univerzum nevű regényvilágomnak is. Aztán, mikor már elegem lett a sok random generált simből, akiknek többnyire normális nevük se volt, akkor fogtam, és mindenkit megcsináltam, akik egy kicsit hozzátettek a regényeimhez, úgyhogy a Siménem szomszédai a karaktereim lettek. Ezerszer jobb azt nézni, hogy azzal a tudattal élek, hogy addig is élik a mindennapjaikat, amíg nem kerülnek sorra, és igen, jött már ötlet onnan, hogy láttam, két karakter mit művelt a Simsben.

Nem vallom magam profinak, nem vagyok építészmérnök, egyszerűen van egy elképzelésem, és szeretem megvalósítani. A mostani kreálmányomnak (olvass róla itt) még a Sims 3-ban született meg az alapja (erről olvass itt), ami itt szerepel, az már jelentősen átalakult, hiszen az egyik regényem, a Beyond Time-ban is ez a ház szerepel (rakéta meg távcső nélkül nyilván). Próbáltam ezt realisztikusra formálni, még akkor is, ha száznál is több vámpír lakik a szomszédomban. A napjaimat többnyire az írásos formája tölti ki, ritka az, amikor Simsben is megjelenik az elképzelésem, viszont van egy tervem, amiről már írtam a blogomon egyszer: szeretném a szerintem legfontosabb momentumokat megvalósítani Simsben, és egy fotóalbumba tenni, kronológiai sorrendben. Ennek az eleje már látható volt a blogon is (olvass róla itt) de számtalan olyan pillanat létezik, ami kristálytisztán él a fejemben, és tudom, hogy ki tudom szedni a fejemből. Erre a Sims pedig tökéletes.

Mondanám, hogy jó lenne olyan körben mozogni, ahol sok a Simses, és lehet velük beszélni erről. Követek néhány Simsest, akik nagyon jól építenek, de ahogy játszik, azt nem néztem sose. Egyetlen egy lányzót követtem végig, ahogy megcsinálta a 100 baba kihívást, de azóta csak olyanokat nézek, akik max. negyed órás történeteket forgatnak a Simsben. Vicces lenne, ha Xaviernek tényleg lenne egy rajongótábora, de ez csak gyermeteg álom.