Az utóbbi időben elgondolkoztam, hogy vajon miért tesztel az élet ennyire?? Mert amikor azt hittem, hogy kezd egy kicsit jobb lenni, akkor olyan erővel zuhanok bele egy betonlyukba, hogy egy csontom nem marad épségben..

A júniusom szégyellősen kezdődött, itt lehetett volna gyanús, hogy nem lesz egyszerű. Az első hétvégém azzal telt, hogy 6.-án pénteken, mikor lezártam, meg lettem fenyegetve egy gazdag gyökér által, aki többször is bunkó volt velem szemben, hogy mit képzelek magamról és ha nem szolgálom ki azonnal, akkor annak következményei lesznek és hasonló kifejezések; és kijelentette, hogy csak én nem szolgálom ki (mikor már lezártam este 11-kor) és hogy panaszkodni fog a főnökömnek. Erre nem igazán tudtam mit reagálni… a következő nap még úgy ahogy elment, annyi jó dolog volt, hogy az egyik szállóvendég mutatott nekem képeket az unokája esküvőjéről, merthogy megígérte nekem, hogy készít képeket (ami szerintem a legcukibb gesztus volt). Eljött a vasárnap (8.-a), ami egy teljesen normális napnak indult és abban végződött, hogy az egyik vendégünket a mentősök vitték el. Amugy is stresszes voltam, de ez mindenképp kettévágott és a testem nagyon agresszívan reagált…. és ezalatt értem, hogy eleve ment a hasam egész hétvégén, de hétfő estére már mindenhol is jött vissza minden – ezt rátudtam fogni arra, hogy az idegességtől nem sokat aludtam, ami tény és való.

Ezek után pár nappal a megérdemelt szabadságomra jöttem el, amiben volt Imagine Dragons koncert, színház és sok-sok pihenés. Őszintén a koncertet azóta is emlegetem, hiszen kedvenc zenekaromat így élőben látni fenomenális volt. Remélhetőleg lesz esélyem mégegyszer látnom őket! Aztán színházaztam is – Mamma Mia, Hercules, My Master Builder. Úgyhogy így hónap végére sikerült kiegyensúlyoznom és kipihennem magam, mielőtt robbantam volna.