
Nagyon régen néztem dokumentumfilmeket, viszont most egy kis pihenés után végigtudtam nézni egyet.
Az Astroworld Fesztivál egy évente megrendezett zenei fesztivál volt, melyet Travis Scott rapper alapított és Houstonban tartottak, az NRG Parkban. A fesztivál a korábbi Six Flags AstroWorld vidámpark emlékére kapta a nevét. Az utolsó fesztivál, melyet 2021-ben tartottak, tragédiával végződött, amikor egy tömeges pánik során többen megsérültek, és tíz ember életét vesztette.
A dokumentumfilm erről a káoszról szól. Már eleve a kapuk nyitásakor a tömeg türelmetlen volt és törték át a kordonokat, lehetetlen volt őket megállítani. Aztán egy darabig minden rendben ment, majd következett Travis Scott koncertje, ahol sajnos a borzalmas szervezés és kevés felügyelő hiányában a bulizó sereg elkezdte egymást összenyomni. Mire a tömeg elkezdett rájönni, hogy valami nincs rendben igyekeztek felhívni az előadó figyelmét is, hogy elég súlyos a probléma, de egyszerűen lehetetlen volt. Addigra már 4 embert próbáltak újraéleszteni, akiket sajnos nem sikerült megmenteni.
Én személy szerint nem voltam fesztiválozós típus, és nem is leszek sosem. Még a koncerteknél is odafigyelek, hogy pont olyan helyen legyek, ahol tudom, hogy nem fogok bepánikolni attól, hogy túl sokan vannak körülöttem és tudom, ha ezt nem tudom elkerülni, akkor feltudom mérni a környezetem anélkül, hogy ez ártaná az élményt.
Sajnos az a fesztivál mindenképpen nagyon rosszul volt megszervezve és azóta a cég kiadatott egy nyilatkozatot, hogy minden újabb eseményt különös odafigyeléssel és rengeteg engedéllyel és segítséggel szerveznek meg – és ezalatt értették a megfelelő létszámú rendőrt, felügyelőt és orvost is.