
Egész jól indítottam ezt a hónapot, hiszen az első hetében még szabadságon voltam. Utána visszajöttem és pár nap után már néztem olyanokat, hogy jobb volt nem reagálnom. Ahhoz képest teljesen jól reagáltam le a dolgokat és úgy voltam vele, hogy ez nem az én saram, én nem fogom kijavítani.
Annyi nagyon jó dolog volt ebben a hónapban, hogy sok kutyás és kisbabás csapat jött be, úgyhogy egy nap a munkatársaim csak annyit láttak, hogy én olvadozok. Persze ez kutyáknál alapból adott, de amikor odahoznak egy pár hetes kisbabát, aki a hatalmas kék szemeivel csak téged néz, na ott nincs menekvés – a gyerek ott és akkor megvett téged kilóra.
Ebben a hónapban egy évvel öregebb lettem, aminek hatására kicsit kiakadtam és persze ünnepeltem is, aminek másnap nagyon nem örültem. De hát ez megeshet mindenkivel ás túléltem a másnapot 🙂
A hónap utolsó hete pedig tett róla, hogy legyen egy hatalmas összeomlásom, mert minden is megtörtént és mindez úgy, hogy a lehető legkevesebb támogatást kaptam. 23.-án este elbőgtem magam, mert az arra a napra szervezett eseményről én kb semmit nem tudtam, aztán felbukkant egy énekes, amiről meg pláne senki nem tudott, aztán egy hölgy elesett a lépcsőn és eltörte a csuklóját, aminek persze van folytatása, de még dolgozunk az ügyön. Minden más meg csak követte: következő nap egy vendég panaszkodott a kajára, miután megette az egészet – csakhogy megkapja ingyen, de sokat nem tudtunk tenni, mert ha azt mondja hogy ízetlen és mégis megeszi, akkor nem bizonyítja azt hogy ízetlen volt; azután való nap 13 órát dolgoztam mondjuk úgy hogy egyedül; után gond volt a kasszával, szóval össze kellett szednem minden bizonyítékot, csakhogy támogassam önmagamat, de ennek sincs még vége…. aztán persze az egyik szabadnapom felét egy kis ingyenmunkával töltöttem, mert muszáj volt összeszednem az összes papírmunkát, amire szükség volt, hogy engem a lehető legjobb helyzetben mutasson fel.
De nem baj, túléltem és a tény, hogy a csapat háromnegyede (ami egy kb 10 fős csapatban elég mérvadó) fel akar mondani, nagyon sokat elmond az egész helyről… és ezt mondom úgy, miután sokadjára lettem leszopatva – csakhogy ilyen szépen és nőiesen kifejezzem magam 🙂