
Az idei pszínházazás első része le is zajlott. Erre az alkalomra a Tarantula című darabot választottam, ami egy egyszereplős darab és Georgie Henley játszik benne. Maga a darab még a karantén alatt formálódott meg és akkor még online színházban volt előadva, így azóta ez az első alkalom, hogy előközönség előtt játszódik. Maga a darab rövid életű – csak január 8-25 között játszák és örültem, hogy volt lehetőségem élőben megnézni. Georgie Henley-t láttuk felnőni a Narnia Krónikái filmeken keresztül és persze után is, viszont egy ilyen kaliberű alakításban még nem láthattuk.
Toni, a karakter, egy fiatal lány, aki az érettségi előtt áll. Mint minden fiatalt, őt is megtalálta a szerelem, majd a kiszemelt el is hívta egy randevúra. Ám ez a bizonyos randevú pár percen belül rossz irányba fordult – a fiút meggyilkolták és Toni kórházba is került. Miközben gyógyul és gyászol, Tonit és családját folyamatosan zaklatja az elkövető – mely addig fajul, hogy költözniük kell, bár a költözés igazi okát a szülők nem ismerik; Mas, Toni bátyja, magára vállalja, hogy rossz társaságba keveredett és menniük kell.
Eltelt egy év a történtek óta. Mindenki megtalálta a helyét, Toni kevesebbszer kap pánikrohamot és kevesebbszer gyötrik rémálmok – bár az emlékképek még elèg élénken ott vannak a tudatàban. Toni újra randizik. Mèg van esély, hogy boldog legyen.
A darab nagyon sok érzelmen megy keresztül. És nagyon gyorsan. Ugyan a kérdezz-feleleket már nem vártam meg – a kicsi előadó teremben a végére már nagyon nem volt levegő -, viszont hihetetlen színészi játékot láthattunk és mindenképp lenyűgözött az egész.
Szuper előadás lehetett, bár én nem vagyok nagy színházas, sőt szerintem csak kötelezően mentem el még iskolás koromban, de szívesen megnéznék egy igazán ütős előadást. Köszi az ajánlót! ♥
Nagyon szeretek színházba járni. Érdekesen hangzik, biztosan szuper előadás volt. Én is szívesen megnézném.
Nagyon szeretek színhàzba járni, ez nagyon jó lehet 😻
Nagyon jó lehetett. Én ezer éve voltam színházban. 🙂
Érdekes lehetett, tetszik a téma is. Még akár filmet is el tudnék képzelni belőle. Köszi az ajánlót!
Szeretek színházba menni, és ahogy olvasom biztos azért ez egy nehezebb darab,ettől függetlenül nekem szimpatikus. A csajszit azonnal felismertem. Semmit sem változott.
Wow, ez szuper lehet. Sajnos már nagyon rég voltam színházban, pedig nagyon szeretem. Talán a jövőben összejön. Imádom a színház hangulatát. 😁
Fúh, nagyon régen voltam már színházba és nem is igazán szeretek. Ninához tudok a legjobban csatlakozni, mert én is csak iskolás koromban voltam utoljára színházba és azóta sajnos nem is igen voltam a kötelezőkön kívül. De ezt el tudnám képzelni filmben is 🙂