Sokat gondolkoztam, hogyan is kezdhetném el ezt a bejegyzést… Viszont őszinte leszek: a legutóbbi ilyen bejegyzésemben nem voltam teljesen őszinte. Július utolsó napjait eléggé hullámvasútként éltem meg. Elvesztettem egy családtagomat és nem tudtam ott lenni, hogy támogassam a családom többi tagját – folyamatosan aggódtam, idegesítően írkáltam mindennap és próbáltam úgy tenni, mintha én teljesen jól lennék. A temetésre hazatudtam menni, de addig folyamatosan kattogott az agyam.

A kattogás miatt ugyebár sokat voltam stresszes, amire rátett az, hogy a többiek is melóban megtalálták azt a pontot, hogy még jobban feszüljön az a húr és aztán sajnáltatták magukat, mikor szépen lassan elkezdett szakadni az a túlfeszített húr, de ezt azonnal le is állítottam.

Erre rájött, hogy melóban is volt egy hatalmas dráma, ahol az egyik szakácsunk azonnali hatállyal lett kirugva, nem csak azért mert visszaesett a drog és alkoholfogyasztásba, hanem olyan üzenetekkel bombázta az egyik tini munkatársunkat, ami belefér a bántalmazás kategóriába és a HR csak most realizálta a helyzet komolyságát (hiába volt már egyszer jelentve), miután én jeleztem az új főnöknek és ő azonnal kezébe vette a dolgokat. Pláne, hogy a srác azóta egy másik munkatársunknak is olyanokat írt, ami használható volt ellene.

Miután meg visszajöttem, másnap már dolgoztam és egyik munkatársam kicsapta a biztosítékot. Állandóan eltűnt, azt sem tudtam hol van; aztán este 9-kor bejelentette, hogy a bár kész és ő hazamegy… a bár nem volt kész. Másnap lement ugyanaz, hogy eltünedezett. Akkor az éttermet csinálta, de ugyanúgy eltünedezett. Kivitt egy asztalhoz ételt és odajön hozzám, hogy amugy a másik 2 asztalt le kellene szedni és ezzel visszament a konyhába… felvetődött bennem a kérdés, hogy ha a konyhába megy amugy is és ott volt az étterembe, a visszafele úton miért nem tudta felvenni az üres tányérokat. Supervisorként akkor is összeszedtnek kellene lennie, amikor egy másik management is műszakon van, mert mi adunk róla jelentést és az elmúlt 4-5 hónapban több volt az ilyen műszakja..

Nem gondoltam volna, hogy július utolsó napjai és az augusztus ennyire nehéz lesz. Pláne, hogy munkában amugy nincs sok forgalom, így az agyamnak van ideje gondolkodni, ami jelen esetben nem volt jó. Mindent megtettem, hogy lefoglaljam ilyenkor magam, de mindennek meg van a limitje és mikor már mindent is megcsináltam, akkor újra ott voltam, hogy kattogtam. Az év további részében köszöntem szépen, de nincs szükségem még több traumára – bár tudom, ez nem így működik.